Módosították az idei költségvetést az E.ON-üzlet miatt

A módosítás értelmében az állam készfizető kezesként felel az MVM Magyar Villamos Művek Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért.


Gyengült a forint

Gyengült a forint árfolyama kedd délelőtt a bankközi devizakereskedelemben.


Megdöbbentő adatok: a magyarok költik a legtöbbet a fűtésre

A hazai háztartások 10 százaléka él energiaszegénységben Magyarországon, azaz fordítja összjövedelmének legalább 34 százalékát évente energiaszámlái fizetésére. Itthon a probléma elsősorban a vidéken, családi házban élő és gázzal fűtő embereket érinti.




Bajnai cáfolta, hogy legalizálnák a marihuánát

Bajnai Gordon szerint a kormányváltás után elsőként helyre kellene állítani a szolidaritást Magyarországon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke, az Együtt 2014 választói mozgalom társalapítója erről kedden a Tv2 Mokka című műsorában beszélt.




Kész az NGM javaslata: szabályoznák a helyi pénzeket

Szabályok közé szorítanák a helyi pénzeket: az NGM-ben elkészült az a javaslat, amely felügyeleti intézményeket helyezne a jelenleg teljesen szabályozatlan rendszerek fölé, tőkekövetelményeket írna elő és meghatározná, hogy milyen befektetésekben tarthatók a helyi pénzekért befogadott forintok - írta a Napi Gazdaság keddi számában.


Dollárkötvény-kibocsátás: ezeket a cégeket jelölte ki az ÁKK

Magyarország dollárkötvény-kibocsátási szándékot jelentett be az amerikai értékpapír felügyeletnek (SEC) hétfőn - írta a Reuters hírügynökség. Az Államadósság-kezelő a BNP Paribas, a Citigroup, a Deutsche Bank és Goldman Sachs pénzintézeteket kérte fel a kötvénykibocsátás megszervezésére.


Egyelőre kevés konkrétumot tudni a ciprusi mentőcsomagról

A ciprusi bankszektornak nyújtandó mentőcsomag kulcskérdése a pénzmosás elleni hatékony ciprusi fellépés – mondta az eurócsoport hétfői brüsszeli tanácskozása után Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter, a testület új elnöke. Olli Rehn, az Európai Bizottság gazdaság-pénzügyi kérdésekben illetékes alelnöke is erre hívta fel a figyelmet.


Bizottsági igen az E.ON-ról szóló törvényjavaslatra

A törvényjavaslat szerint az állam kezesként felel az MVM Zrt.-nek az E.ON SE-vel kötött adásvételi szerződésből eredő, legfeljebb 875 millió eurónak megfelelő forintösszeg, plusz a készletek megvásárlása miatt legfeljebb 90 milliárd forint fizetési kötelezettsége teljesítéséért.




Gyengén teljesítettek az európai tőzsdék

Gyengén, illetve vegyesen teljesítettek hétfőn a nyugat-európai értéktőzsdék. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 0,69 százalékos napi visszalépéssel 1154,03 ponton végzett.


Bajnai: Orbánék szépítettek a második félidőben

Futballhasonlattal érzékeltette a Magyarországnak járó európai uniós támogatásokról szóló brüsszeli tárgyalások eredményét Bajnai Gordon. A Haza és Haladás Egyesület elnöke a Közép-európai Egyetemen hétfőn azt mondta: a magyar csapat nagy hátrányba került az első félidőben, de a másodikban szépített.


Enyhe pluszban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 43,79 pontos, 0,23 százalékos emelkedéssel, 19 067,18 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 8,3 milliárd forint volt, a vezető részvények ára a Richter kivételével emelkedett az előző napi záráshoz képest.


Ebből az országból kivonul a Praktiker

A Praktiker német barkácsáruházlánc kivonul Törökországból, és fizetésképtelenné nyilvánítja ottani leányvállalatát, amely kilenc áruházzal rendelkezik. A veszteséget halmozó Törökország leválasztása a láncról lehetőséget teremt más "Praktiker-országok", például Magyarország számára - mondták a magyar leányvállalatnál.


GfK: felpörgeti a csokifogyasztást a Valentin-nap

A GfK Hungária Háztartáspanel adatai szerint 2012-ben a táblás csokoládék esetében átlagosan kicsit több mint harmadával nőtt az értékesítés mennyisége Valentin-nap környékén, míg a pralinék esetében csaknem 70 százalékkal emelkedett egy hónap alatt.


Megint 291 forint felett jegyzik az eurót

Gyengült a forint hétfőn: délután fél négy után az eurót 291,60 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a kora reggeli 290,73 és a péntek esti 290,85 forintos jegyzések után.