Visszaállamosítják a MÉH-eket?
Még az idén állami felügyelet alá kerülhet a fémfelvásárlás – közölte a Magyar Nemzettel a fideszes Pócs János, aki a lap szerint már tavaly kezdeményezte a fémtörvény módosítását.
Még az idén állami felügyelet alá kerülhet a fémfelvásárlás – közölte a Magyar Nemzettel a fideszes Pócs János, aki a lap szerint már tavaly kezdeményezte a fémtörvény módosítását.
unknown
A világban nem találunk olyan sikeres, növekvő gazdaságot, amelyben a gazdasági növekedés ne alacsony infláció, és árstabilitás mellett valósulna meg - mondta Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) február végén leköszönő elnöke az MTI-nek. A jegybank elnöke az interjúban áttekintette a hatéves elnöki ciklus gazdasági folyamatait, utalva a szükséges gazdaságpolitikai változtatásokra.
MTI
Joschka Fischer volt német külügyminiszter szerint erősebb politikai keretekre van szükség az EU-ban a válságból való kilábaláshoz. Karel Schwarzenberg cseh külügyminiszter pedig arról beszélt egy budapesti nemzetközi konferencián hétfőn, hogy Európának nagyobb felelősséget kell vállalnia a világ sorsáért.
MTI
Az 500-as modell nemzetközi piacra szánt következő generációját kizárólag Lengyelországban fogja gyártani a Fiat - írja az Automotive News Europe autóipari szakmai hírportál.
MTI
A kiinduló pozíció riasztó volt az EU-csúcson, de sikerült lényegesen jobban kijönni ebből a tárgyalásból, mint amire valaha bárki számított volna” - mondta a köztévé reggeli műsorában Kumin Ferenc, a nemzetközi sajtókapcsolatokért felelős helyettes államtitkár.
hvg.hu
Húszmilliárddal gazdagíthatják a költségvetést a hamarosan megszűnő OTP Magánnyugdíjpénztár ügyfelei, ha nemtörődömségből vagy feledékenységből nem lépnek át egy másik pénztárba - írja a Népszabadság. Akik pénzüket továbbra sem kívánják az államra bízni, azok még a héten jelezhetik átlépési szándékukat.
hvg.hu
Miközben a jegybanki alapkamatot jó ideje csökkentik, a folyószámlahitelek alig-alig váltak olcsóbbá. Az összes hiteltípus közül kizárólag a megélhetési kölcsönöknél volt növekedés.
unknown
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,22 pontos emelkedéssel, 19 071,61 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest 0,25 százalékkal erősödött.
MTI
A sertések száma - 3 évi csökkenés után - az elmúlt év december 1-jéig tartó hat hónapban kismértékben emelkedett. A szarvasmarha-állomány 3 éve folyamatosan nő - jelentette a 2012. december 1-jei adatok alapján hétfőn a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
MTI
Tartotta a forint hétfő reggel a péntek estére elért szintjét: kora reggel az eurót 290,73 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a péntek esti 290,85 és a péntek reggeli 292,5 forint feletti jegyzések után.
MTI
Az új betétekre adott kamat a növekvő tranzakciós díjak miatt egyre kevésbé vonzó, a kamatok is egyre alacsonyabbak, a lekötött betétek helyett a befektetési alapok kerülhetnek előtérbe - írja a Világgazdaság.
hvg.hu
Perek tucatjait indította az adóhatóság olyan cégvezetők és tulajdonosok ellen, akik egykori bedőlt cégeikkel köztartozásokat hagytak hátra - írta hétfői számában a Magyar Nemzet.
MTI
Ha az állam a lakosság érdekében beavatkozik az árakba, akkor a veszteségüket a szolgáltatók részben a nagyfogyasztókon mérséklik. Egy kormánynak egyensúlyoznia kell, mit bír a lakosság és mi árt már az ipar versenyképességének. Bár választani az emberek mennek, munkát a gazdaság szereplőitől kapnak. A hvg.hu bemutatja, hogyan néz ki ez a dilemma német-francia összevetésben.
hvg.hu
A KSH hétfőn közli az állatállomány tavaly decemberi adatait.
MTI
Az adóhatóság 13 ezer esetben nem hitte el az ingatlan vételárát - írja a Magyar Nemzet.
MTI
Miután a január végi online árverésen nem volt licitáló az aranymúzeum műtárgyaira, rövidesen ismét meghirdethetik azokat, amennyiben a tulajdonos Zelnik István továbbra sem tud megállapodni hitelezőivel - írta a Napi Gazdaság.
MTI
Skóciának akkor is meg kellene tartania fizetőeszközként az angol fontot, ha lakói a jövőre esedékes népszavazáson az Egyesült Királyságból való kiválás mellett döntenek - ezt tartalmazza az a jelentés, amelyet a skót kormány megrendelésére készítettek közgazdászok, és amelyből néhány részletet vasárnap nyilvánosságra hoztak. A teljes jelentést hétfőn adja ki a skót kormány.
MTI
A francia kormány a "költségvetési kötelezettségeire" is figyelmeztette a Google internetes kereső és szolgáltató felületet üzemeltető amerikai céget, miután az már vállalta egy 60 millió eurós alap létesítését a vonali információs szolgáltatások franciaországi fejlesztéséhez.
MTI
Letagadott orosz államkötvény-vásárlás, letagadott Matolcsy-jelölés, letagadott gazdasági sikerek - ezekről volt szó a héten. De mit hoz a jövő a gazdaságpolitikában? Folytassa a tündérmesét a hvg.hu-val!
hvg.hu
A fővárosban, Szófiában és Bulgária más városaiban is tüntettek az emberek a hirtelen megnövekedett villanyszámlák miatt. Bulgáriában nem most, hanem még tavaly júliusban nőtt 13 százalékkal az áram ára, de a lakosság csak újabban, a kemény tél miatt érzi ezt igazán.
MTI