Mélyrepülést hozott az üdítőitalgyártóknak a chipsadó

Tíz százalékkal esett vissza tavaly a magyarországi üdítőital- és gyümölcsléfogyasztás - közölte csütörtökön az MTI-vel a Magyarországi Üdítőital-, Gyümölcslé- és Ásványvízgyártók Szövetsége, amely szerint ezzel 2012-ben is folytatódott az alkoholmentes italgyártó ágazat mélyrepülése.


Fidesz: az MSZP miatt veszített ezermilliárdokat az ország

A Fidesz szerint az MSZP tehetetlensége és alkalmatlansága miatt Magyarország ezermilliárd forintokat veszített el a le nem hívott európai uniós támogatásokból, ezért a szocialistáknak nem leckéket kellene adnia ebben a témában, hanem inkább kártérítést a magyar embereknek.




Audi-főnök:" Magyarországnak el kell gondolkodnia, hogyan akar vonzó lenni fiataljai szemében"

Júniustól Győrben az Audi-üzem nemcsak a világ legnagyobb motorgyártó központjaként lesz ismert, hanem a bővítésnek köszönhetően komplett járművek is készülnek majd itt. Először az A3, amely többek között a kecskeméti Mercedes-gyárban készülő CLA-val versenghet a kompakt osztály élpozíciójáért. A hvg.hu-nál vendégeskedő Lukas Bay, a Handelsblatt újságírója ezúttal a győri Audinál járt. Riport.


Komoly GDP-zuhanást olvasnak ki az ipari termelési adatokból

A tavalyi ipari termelési adatok alapján 2012 utolsó negyedévében 1,5 és 2,2 százalék közötti mértékben eshetett vissza a bruttó hazai termék (GDP) Magyarországon az ING és a TakarékBank elemzői szerint, akik ugyanakkor úgy vélik, hogy 2013-ban már kijöhet a recesszióból a gazdaság.




Egyre tovább maradnak nálunk az oroszok

Az orosz turisták tavaly 2011-ez képest 30 százalékkal több vendégéjszakát töltöttek el a magyarországi kereskedelmi szálláshelyeken - ismertette a legfrissebb adatokat Aranyossy Mihály, a Magyar Turizmus Zrt. moszkvai képviseletének megbízott vezetője az MTI-vel.



Matolcsy: így kell növekedést elérni 2013-ban

2013-ról mint a gyarapodás évéről ír Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter a Heti Válaszban megjelent írásában, amelyben azt fejtegeti, mi kell ahhoz, hogy kikerüljünk a 2012-t jellemző gazdasági recesszióból.


Elkezdték bővíteni a röszkei határátkelőt

Elkezdődtek a röszkei határátkelő bővítési munkái, az uniós támogatással megvalósuló beruházás várhatóan június közepére fejeződhet be – tájékoztatta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) csütörtökön az MTI-t.


Orbán Brüsszelben: az MSZP elmondja, mi az, ami elvárható tőle

Az MSZP szerint a legtöbb, ami a csütörtöki rendkívüli európai uniós csúcstalálkozóra Brüsszelbe utazó Orbán Viktor miniszterelnöktől elvárható, hogy az értekezlet témáját adó 2014-2020-as uniós költségvetési ciklusra ne csökkenjen a Magyarországra érkező fejlesztési források összege.



Juncker: "a megállapodás elmaradása katasztrofálisan hathat"

Katasztrofális külső hatása lenne a még törékeny pénzpiacokra, ha nem születne megállapodás az Európai Unió következő többéves költségvetési keretéről - mondta Jean-Claude Juncker, luxemburgi miniszterelnök, az Eurocsoport korábbi elnöke a német Deutschlandfunk rádióadónak adott interjúban csütörtökön.



Egy bank felszámolásáról döntött az ír parlament

Az ír parlament csütörtök hajnalban megszavazta az Anglo Irish Bank felszámolását. A bank egyike volt annak a kettőnek Írországban, amelyet a leginkább sújtott a pénzügyi válság. Látványos csődbe menetele után 2009-ben államosították, és átnevezték Irish Bank Resolution Corporationnek (IRBC).


Újabb jótanácsok katásoknak

Sok, a kata hatálya alá bejelentkezett vállalkozás még nem kapott jóváhagyó választ az adóhatóságtól. A NAV szerint mindenkinek postázták a határozatot. Azt tanácsolják, hogy akihez nem jutott el a jóváhagyásuk, február 12-ig az is fizesse ki a tételes adót - írja az Adó Online.


Nevet kellett váltania az Állami Nyomdának

Az Állami Nyomda nevét 2013. február 1-jei hatállyal ANY Biztonsági Nyomda Nyrt.-re változtatta - számolt be csütörtöki számában a Népszabadság, a Világgazdaság és a Napi Gazdaság.