Rákkeltők a Levi's, a Zara és a Calvin Klein ruhái?

A Greenpeace International vizsgálata veszélyes anyagokat talált több vezető divatcég Magyarországon vásárolt ruhájában. A vegyi anyagok hormonzavarokat okoznak, és rákkeltő anyagokká bomlanak, a gyártók 2020-ig vállaltak drasztikus váltást.





Ennél már nem lesz kevesebb a rezsi az idén

Az energiaszolgáltatók lobbizásának eredményeként az egyszeri, tízszázalékos rezsicsökkentéssel az idén véget ért az energiatarifák mérséklése - írja a keddi Magyar Hírlap.


Felülvizsgálják a földbérleteket

Megkezdte a tavaly megkötött haszonbérleti szerződések felülvizsgálatát az állami földek felett rendelkező Nemzeti Földalapkezelő Szervezet (NFA) – tudta meg a Magyar Nemzet Budai Gyulától.


Devizabetétek: az igazán nagy kamatok eltűntek

Az elmúlt időszak árfolyammozgásain sokat nyerhettek a lakossági devizabetétek tulajdonosai, az igazán nagy kamatok azonban eltűntek a piacról, és az akciókat általában új megtakarításhoz kötik a szolgáltatók - számol be róla a keddi Világgazdaság.


"Az új ingatlanadó annyi lenne, mint a villanyszámlánk!"

Egy Budapest tőszomszédságában lévő település a kieső bevételeket komoly mértékű építményadóval kénytelen befoltozni. Pilisborosjenőn indulatokat szül az ingatlanadó mértékének növelése. A vitákban régi sérelmek, őslakosok és kiköltőzök közötti ellentétek is felszínre kerülnek. Riport.


Még több helyen fizethet Erzsébettel

Több céggel is tárgyal a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítvány (MNÜA) az új Erzsébet-utalványok elfogadásáról - írja a keddi Világgazdaság.



Simorék ma újra kamatot vághatnak

A jegybanki alapkamat újabb 25 bázispontos csökkenése várható a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsának mai ülésén, így az alapkamat 5,50 százalékra mérséklődhet az elemzők többségének véleménye szerint. Londoni elemzők azonban azt sem zárják ki, hogy a gyengülő forintárfolyam miatt a testület szünetelteti a monetáris lazítást.



Gazprom: 40 milliárd dollárba kerül a Déli Áramlat

A Déli Áramlat az oroszországi gázvezeték-rendszer bővítésével együtt 40 milliárd dollárba kerül – közölte az orosz Gazprom vállalat hétfőn. Az állami gázcég számításai szerint az Oroszországon belüli, úgynevezett Déli Folyosó kiépítéséhez majdnem 510 milliárd rubelre, azaz 17 milliárd dollárnak megfelelő összegre lesz szükség.


A GDP helyett új mérőszámot találtak ki Németországban

Egy berlini bizottsági jelentés szerint a GDP önmagában nem nyújt kellően árnyalt képet a lakosság helyzetéről, ezért az anyagi szempontok mellett társadalmi és ökológiai szempontokat is be kell vonni a vizsgálatba. GDP, államadósság, jövedelemeloszlás, foglalkoztatás, várható élettartam, diplomások aránya - ezeket mind vizsgálnák. Az őshonos madárfajok számának alakulása is számít az új módszer szerint.


Újra veszik a tőzsdén az Apple részvényeit

Vegyesen alakultak zárás előtt két órával a legfontosabb New York-i tőzsdemutatók, tükrözve a hétfő délután közzétett, ugyancsak vegyes képet mutató gazdasági adatokat, de az indexek összességében nem mozdultak el lényegesen.


Így értékeli Varga Mihály az IMF országjelentését

Varga Mihály szerint örömteli, hogy a Nemzetközi Valutaalap és az Európai Unió delegációi pozitívan értékelték azokat a lépéseket, amelyeket Magyarország az elmúlt két évben a pénzügy egyensúly megteremtéséért tett. Ugyanakkor néhány kérdésben a magyar kormány másképp ítéli meg a helyzetet, mint a nemzetközi szervezetek szakértői – tette hozzá.




"Száguldott" ma az OTP a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 148,45 pontos, 0,77 százalékos emelkedéssel, 19 445,53 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 7,69 milliárd forint volt, a vezető részvények a Richter kivételével drágultak a pénteki záráshoz képest.


Tüntetnének a bányászok, az Emmi szerint nem kell

A kormány gondoskodott arról, hogy a bányászok egészségkárosodási járadéka, továbbá az átmeneti bányászjáradék a mindenkori nyugdíjemeléssel azonos mértékben, idén januártól 5,2 százalékkal emelkedjen - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi).