Magyarország már nem vonzó a kereskedelmi láncok számára
 

Magyarország már nem vonzó a kereskedelmi láncok számára

A növekedési lehetőségekkel kecsegtető kisebb országok általában előkelő helyet foglalnak el a kiskereskedelmi terjeszkedés szempontjából fontos piacok között. Magyarország ebből a szempontból sincs a 30 legvonzóbb ország között.

hvg.hu hvg.hu

Emelkedést várnak ma a BÉT-en
 

Emelkedést várnak ma a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 12,60 pontos emelkedéssel, 17.289,84 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,07 százalékkal erősödött.

MTI MTI


MFB: Gyurcsányék alatt több pályázaton nyert Simicska cége
 

MFB: Gyurcsányék alatt több pályázaton nyert Simicska cége

Nem nyer aránytalanul sok pályázatot a Közgép, ellenben jó partnernek bizonyult – mondta a Magyar Hírlapnak Nyiri János, a Magyar Fejlesztési Bank szóvivője, aki szerint az MSZP-kormányok idején Simicska Lajos cége még több pályázaton nyert, mint most.

hvg.hu hvg.hu



Már a székében ül a Világbank új elnöke
 

Már a székében ül a Világbank új elnöke

Elfoglalta hivatalát hétfőn a Világbank új elnöke, a koreai származású amerikai Jim Yong Kim népegészségügyi szakember, akit Barack Obama amerikai elnök jelölése alapján áprilisban választottak meg az intézmény élére.

MTI MTI

Kidolgozatlan pr-akció Orbán új csomagja
 

Kidolgozatlan pr-akció Orbán új csomagja

Kidolgozatlan és zavaros, de szakértők szerint pr-akciónak nem rossz az a 10 pontos munkahelyvédelmi akcióterv, amit Orbán Viktor jelentett be hétfőn a parlamentben. A tervezett járulékcsökkentést hatékonyabban is ki lehetett volna találni, és a vállalkozásokat adózási szempontból kifehéríteni igyekvő új adózási formák sikere is kérdéses a szakértők szerint.

hvg.hu hvg.hu

Milliós veszteségekre számít a távhőszektor
 

Milliós veszteségekre számít a távhőszektor

Az értékcsökkenést nem számítva a nagy erőműveknél rendelkezésre álló beépített villamosenergia-kapacitás minden megawattjára vetítve átlagosan 9,9 millió forint veszteség keletkezett az elmúlt fűtési szezonban - írta a Napi Gazdaság és a Világgazdaság kedden a Magyar Kapcsolt Energia Társaság (MKET) felmérése alapján.

MTI MTI

ÁSZ-elnök: kockázatosak az idei büdzsé módosítói
 

ÁSZ-elnök: kockázatosak az idei büdzsé módosítói

Domokos László szerint az idei költségvetést módosító, múlt pénteken benyújtott javaslatok ösztönözhetik a beruházásokat, céljuknak van közgazdasági racionalitása, de a kiadások növelése kockázatot jelent.

MTI MTI

ÁSZ-elnök: befektetésként kell kezelni a diákhitelt
 

ÁSZ-elnök: befektetésként kell kezelni a diákhitelt

Ma a pénzt nem elkölteni, hanem befektetni kell, ami igaz a diákhitelre is - mondta Domokos László, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke hétfőn Balatonlellén, egy diákoknak szervezett pénzügyi tábor megnyitóján.

MTI MTI

Még nincs magyar dinnye, mégis árulják
 

Még nincs magyar dinnye, mégis árulják

Magyarként árulják és adják el csaló kereskedők a külföldi dinnyéket, bár a magyar dinnye még csak két hét múlva érik be. A magyar dinnyetermés nagyon jó lesz, a mostani kánikula különösen jót tesz neki.

hvg.hu hvg.hu


Elfogadták: a tranzakciós adó kiterjed a jegybankra is
 

Elfogadták: a tranzakciós adó kiterjed a jegybankra is

A parlament hétfőn támogatta azt a bizottsági módosító javaslatot, amely a pénzügyi tranzakciós illeték fizetésére kötelezettek körébe bevonná a Magyar Nemzeti Bankot (MNB) és kiterjesztené annak hatályát a Magyar Államkincstár körében végzett pénzforgalmi szolgáltatásokra is. Az illeték fizetési műveletenként legfeljebb hatezer forint lehet.

MTI MTI

Jövőre is adómentesek maradnak a nyugdíjak
 

Jövőre is adómentesek maradnak a nyugdíjak

A jövő évtől sem terheli adó az öregségi nyugdíjakat, miután az Országgyűlés hétfőn felülírta azt az 1997-ben hozott törvényt, amely lehetővé tette volna, hogy az időskori juttatásokat személyi jövedelemadóval sújtsák.

MTI MTI



Ma is tartott az uniós csúcs utáni lendült a nyugat-európai tőzsdéken
 

Ma is tartott az uniós csúcs utáni lendült a nyugat-európai tőzsdéken

Második napja javultak hétfőn a nyugat-európai tőzsdék: még tartott a lelkesedésből, amelyet a hét végi EU-csúcsértekezlet döntései keltettek. A legnagyobb piaci tőkeértékű európai részvények FTSEurofirst 300-as mutatója előzetes adat szerint 1,21 százalékos napi emelkedéssel 1033,77 ponton, kéthavi csúcson zárt, 3,23 százalékkal tavaly év végi értéke felett.

MTI MTI

Orbán válaszolt: megfontolják a somogyi nyugdíjasok ötletét
 

Orbán válaszolt: megfontolják a somogyi nyugdíjasok ötletét

A kormány valóban elkötelezett, hogy az ország megújítása mellett a nyugdíjak értékét, egyben az idős emberek biztonságérzetét is megőrizze – írta Orbán Viktor miniszterelnök a Nyugdíjas Szervezetek Somogy Megyei Szövetsége elnökének küldött válaszlevelében. Úgy fogalmazott: átgondolásra és megfontolásra érdemesnek tartja a somogyi nyugdíjasok javaslatát, miszerint a nyugdíjemelés alapját a nyugdíjas fogyasztói kosár inflációja képezze.

MTI MTI

Az OTP húzta le a BUX-ot
 

Az OTP húzta le a BUX-ot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 63,83 pontos, 0,37 százalékos csökkenéssel, 17 277,24 ponton zárt hétfőn. A részvénypiac forgalma 5,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest: a Mol és a Magyar Telekom erősödni tudott, a vesztesek közül a legnagyobb mértékben az OTP gyengült.

MTI MTI