Lentebb dolgozta veszteségét délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 3,21 pontos nyitás után csökkent hétfőn kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 846,33 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 23,25 pontos, 0,13 százalékos csökkenés, a hétfői nyitásnál 26,46 ponttal alacsonyabb.



Ötven év kellhet a fizetésünk felzárkózásához

Új növekedési modellt kell kidolgozni Közép-Kelet-Európa és Délkelet-Európa számára, mert a tőkebeáramlásra és az exportnövekedésre épülő jelenlegi modell a válság tapasztalatai alapján túlhaladottá vált - mondta az osztrák központi bank elnöke egy pénzügyi találkozón, hétfőn Helsinkiben.







Matolcsy mégsem lesz EU-főtárgyaló

Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Cséfalvay Zoltán gazdaságstratégiáért felelős államtitkárt bízza meg a 2014-2020 közötti európai uniós fejlesztési források felhasználásáról folyó tárgyalások vezetésével - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM). Múlt héten a kormány még Matolcsyt jelölte ki erre a feladatra, a tárcavezető most feltehetően maga helyett jelölte Cséfalvayt.



Itt a következő bankfiókbezárási hullám

A közeljövőben nem csak a banki szolgáltatások árának növekedésével számolhat a fogyasztó, de fel kell készülnie, hogy egyre kevesebb helyen veheti igénybe ezeket. A K&H és a Sopronbank után, a Citibank és a Volksbank is bezárni készül fiókjai egy részét.


Aggasztó jelek a kiskereskedelemben

A kiskereskedelemben 1,7-2 százalékos éves visszaesésre számítanak a szakértők. A kereskedelmi szövetség szerint az eddigi visszaesés aggasztó nagyságú.



Sanadert a Mol-vesztegetés után újabb ügyben veszik elő

A zágrábi megyei bíróságon hétfőn folytatódik az igazságügyi eljárás Ivo Sanader volt horvát miniszterelnök ellen, akit 10 év börtönbüntetésre ítéltek a múlt kedden nem jogerősen a Hypo Bank és az INA-Mol ügyekben egyesített perben háborús nyerészkedés, hivatali hatalommal való visszaélés és vesztegetés miatt - jelentette a zágrábi tömegtájékoztatás.


Leminősítheti Magyarországot a Fitch és a Moody's is

A Standard & Poor's (S&P) pénteki leminősítését el lehetett volna kerülni egy idei IMF-megállapodással, ezután a Fitch és a Moody’s is követheti az S&P lépését a következő hetekben - idézi a Világgazdaság az Erste Bank elemzőit.


Lerázta a forint az S&P-átkot

Kissé erősödött a forint hétfőn délelőtt a svájci frankkal és az euróval szemben. Az uniós fizetőeszközt tíz órakor 281,85 forinton jegyezték a reggeli 282,09 forint után. Pénteken este 281,76 forintot adtak egy euróért.


Jó esetben stagnálást várnak jövőre Magyarországon

Az euróövezeti válság várható újabb eszkalációjának és a térségbeli országok államháztartási konszolidációs intézkedéseinek elegye valószínűleg jelentősen lassítja 2013-ban Közép- és Kelet-Európa gazdaságainak teljesítményét - jósolták a jövő évre szóló első, átfogó előrejelzéseikben londoni szakelemzők.


Dübörög a német külkereskedelem

Az idén négy százalékkal 1103 milliárd euróra nő a német export értéke, az import pedig 3 százalékkal 929 milliárd euróra emelkedik a BGA német szakmai szövetség becslése szerint.