Jó hír jött a görög gazdaságból

Az idén eltelt tíz hónapban 42 százalékkal csökkent a görög kormányzati deficit a magasabb adóbevételeknek köszönhetően - közölte szombaton Hrisztosz Sztaikurasz pénzügyminiszter helyettes.


A marihuána lenne Mexikó egyik legfőbb exportcikke?

Kedden az amerikai elnökválasztás margóján két állam, Colorado és Washington is a marihuána legalizálása mellett szavazott. A döntés hatalmas vihart kavart az Egyesült Államok déli szomszédjánál, Mexikóban, mivel eleddig csak illegálisan jutott el a fű északra, ám most megindult egy diskurzus, mely a teljes mexikói drogpolitika revízióját is hozhatja. És természetesen állami bevételeket az esetlegesen legálissá váló bizniszből.


Külföldre száműzheti az új adószabály a nagykereskedőket

A sávos helyi iparűzési adó (hipa) bevezetésétől 35 milliárd pluszbevételt kalkulál az önkormányzatoknak a kormány. Egyes szektorokban azonban a nagykereskedelmet végző szállítók olyan rosszul járhatnak, hogy inkább külföldről végzik majd a kiskereskedelmi forgalom ellátását.


Orbán hazudott az EU országjelentésről az MSZP szerint

Az MSZP szerint a kormány értelmetlen megszorításokat folytat, amelyekkel nem javítja a magyar gazdaság növekedési kilátásait - mondta Józsa István, a párt parlamenti frakcióvezető-helyettese. Szerinte hazugság, amit Orbán Viktor mondott az EU szerdai országjelentéséről - miszerint a kormánynak már papírja is van arról, hogy a magyar gazdaság jó úton jár.



Ukrajna a németektől vesz orosz gázt

Beindult az ukrán gázimport - csak éppen nem az évek óta rizikós és drámai eseményeket is előidéző oroszországi irányból, hanem nyugatról. A helyzet kis szépséghibája, hogy a német cég által szállítani vállalt gáz is orosz - csak a németek olcsóbban vették, mint ahogy azt az ukránoknak keletről kínálták.



Csúszik a pénztárgépek NAV-osítása

A tervezett januári indulással szemben a kormány már csak áprilistól kötné be a pénztárgépeket a NAV-hoz - írja a csütörtökön a parlamentnek benyújtott javaslatot idézve a Népszabadság. A lap azt írja, a kiskereskedelem ismerői szerint még ez is túl ambiciózus elképzelés.


Uniós eljárást kockáztat a kormány a patikusoknak nyújtott hitellel

Teljesen átírhatja a gyógyszertári viszonyokat az, hogy az állam kedvezményes hitelt adna a szakmai befektetők kivásárlására. Információink szerint a készülő tervezetben az áll: a veszteséges patikák egyáltalán nem, az idősebb gyógyszerészek csak feltétellel kaphatnának kedvezményes állami kamattámogatást. A gyógyszerkassza megvágásával viszont éppen azok a patikák kerültek tömegesen csődközeli helyzetbe, amelyek mögött nincs befektető. Ha az állami hitelkonstrukció tervezetét így fogadja el jövő héten a kormány, akár uniós vizsgálatra is számíthat.




Orbánék megkívánták a Vöröskereszt pénzét

Húsz év után újraírnák a Magyar Vöröskereszt működését szabályozó törvényt, e szerint a jövőben a segélyszervezet úgynevezett köztestületi jogállást kapna - írta a Népszabadság. A tervezet szerint a Vöröskereszt kizárólag a Magyar Államkincstárnál vezethetne számlát, és az átmenetileg szabad pénzeszközeit kizárólag állampapírokba forgathatná.


"Nincs varázspálca, pedig arra lenne szükség"

Magyarországgal szemben várhatóan nem szűnik meg a túlzottdeficit-eljárás, a kormánynak pedig folyamatosan reagálnia kell, ha kiigazításra van szükség. De a kormánynak az a dolga, hogy cselekedjen - mondta a hvg.hu-nak Darvas Zsolt, a brüsszeli Bruegel Intézet kutatója, aki szakértőként gyakori vendége az Euronews európai hírtelevízió adásainak. Darvas szerint ahhoz, hogy az euróválság elmúljon, mindenekelőtt a növekedés beindítására van szükség, amihez ki kellene alakítani egy európai központi alapot, amiből támogatni lehetne az övezeti országok gazdaságát recesszió idején.


Orbán: működőképes a magyar modell

A miniszterelnök szerint sikerült a magyar gazdaság pénzügyi konszolidációja, az új magyar gazdasági modell működőképes. Orbán Viktor ezt az Európai Bizottság szerdai országjelentésében foglaltakra és a Daimlerrel pénteken kötött stratégiai partnerségi megállapodásra alapozva jelentette ki az MTI-nek adott interjúban.


Megfeneklettek az EU-büdzséről az egyeztetések

Megfeneklettek az egyeztetések az Európai Unió jövő évi költségvetéséről az Európai Parlament (EP) és a tanács képviselői között - tudatta pénteken Alain Lamassoure francia EP-képviselő.


Csillagászati összegbe kerül a Déli Áramlat

A Déli Áramlat gázvezeték megépítésének költségét a korábbinál többre, 16 milliárd euróra becsülik a Gazpromnál. A földgázvezeték tenger alatti szakaszát építő cég, a South Stream Transport elkészült a megvalósíthatósági tanulmánnyal. Az orosz gázóriásnál erre alapozva közölték, hogy a korábbinál félmilliárd euróval többe kerülhet a beruházás.




Francia termékekre akarják rábeszélni a franciákat

Made in France címmel megnyílt pénteken Párizsban az első olyan kiállítás és vásár, ahol 100 százalékig francia gyártású termékeket kínál körülbelül hatvan kiállító. Lehet venni játékokat, ruhát, használati tárgyakat, műfogsort, kocsikat és élelmiszert.