Tönkreteszik a kalózhalászok Afrikát

A Nyugat-Afrika vizein kifogott halmennyiség harmada származik kalózhalászatból, a világon sehol nem fordul elő ilyen mértékű halrablás. Az Environmental Justice Foundation kutatása szerint hiába igyekszik visszaszorítani az EU a kalózhalászatot, a zsákmány nagy része uniós országok kikötőiben köt ki.


Kicsit erősödött a forint

Csekély mértékben erősödött a forint pénteken: az eurót délután négy órakor 280,97 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben, szemben a délelőtt fél tizenegykor tartott 281,13 forintos és a csütörtök esti 281,22 forintos jegyzéssel.



Drágulhat a gázolaj jövő héten

Az elmúlt egy hét során a nemzetközi piaci folyamatokban megfigyelhető változások a benzin esetében szinten tartást, míg a gázolaj esetében 1-3 forintos áremelést indokolnak jövő hétfőn - közölte friss előrejelzésében a GKI Energiakutató. Így a benzin kiskereskedelmi átlagára 432, a gázolajé 439 forint lehet október 17-én, szerdán.




Varga: csak az IMF-alku után jön az eurókötvény

Varga Mihály szerint a magyar gazdaság sebezhetősége jelentősen csökkent, és ha nem változik alapvetően a külső környezet jövőre, akkor nem lesz szükség külső finanszírozásra. Hozzátette, eurókötvény kibocsátására Magyarország csak az IMF-megállapodás után készül.


Tovább gyengült délutánig a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 22,97 pontos nyitás után csökkent pénteken kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 19 072,37 ponton állt, ami a csütörtöki záró értékéhez képest 76,70 pontos, 0,40 százalékos csökkenés, a pénteki nyitásnál 99,67 ponttal alacsonyabb.



GVI-kutatás: kivándorolnak a magyarok

A GVI kutatói a Google-keresések trendjei alapján tanulmányt készítettek a külföldi munkavállalás várható alakulásáról. Valószínűnek tűnik, hogy erősödik a kivándorlás, de hogy ez átmeneti-e vagy tartós, azt még korai megjósolni - írja az Index.


Az oroszországi élelmiszerexportot növelné a kormány

A magyar szaktárca célja, hogy elérhető legyen az Oroszországba irányuló '90-es évek eleji élelmiszergazdasági kiviteli szint - mondta Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter pénteken Budapesten újságírók előtt a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.


Az azeri gázdollárokat lovagolná meg a kormány

Az azerbajdzsáni állami energiaóriás, a Socar afelé igyekszik, hogy ne csak a gázforrást biztosítsa Európa számára, hanem az oda kanyarodó útvonal minden egyes pontját ellenőrizhesse is. A magyar kormány ezért is dörgölőzhet az azeriekhez - az energiaiparban náluk van most a pénz.


Súlyos megszorítások lesznek jövőre Portugáliában

A portugál kormány jövőre pénzügyi tranzakciós adót vezet be, emeli a személyi jövedelemadót és csökkenti a nyugdíjakat, hogy pótolja a recesszió miatt csökkenő bevételeket, illetve megfeleljen az IMF és az EU pénzügyi mentőcsomagjában foglalt feltételeknek.



Elemzők: még jövőre sem várható fellendülés az ipari termelésben

Elemzők szerint a következő hónapokban stagnálhat az ipari termelés, fellendülés azonban még jövőre sem várható, mivel a fő exportpiacokon és világszerte is lassul a gazdasági növekedés. A Nemzetgazdasági Minisztérium szerint kedvező, hogy a meglévő feldolgozóipari rendelésállomány augusztusban 13,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbi szintet, a szakértők ugyanakkor arra hívták fel a figyelmet, hogy az új megrendelések állománya csökkent.





Gyengült a BUX délelőtt

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 22,97 pontos nyitás után gyengült pénteken délelőtt.