Mindig is volt bankáruralom

Nem újdonság az, hogy pénzügyi kríziseket kell leküzdenünk, ilyenre több száz évvel ezelőtt is volt példa. A pénzügyi lobbi elejét már a genovai bankárok is megmutatták 300 évvel ezelőtt.


Nem tudott erősödni délután a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 87,54 pontos nyitás után délelőtt gyengült, majd mérsékelte veszteségét csütörtökön kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 18 603,73 ponton állt, ami a szerdai záró értékéhez képest 136,95 pontos, 0,73 százalékos csökkenés, a csütörtöki nyitásnál 49,41 ponttal alacsonyabb.





MSZP: még ma hozzák nyilvánosságra az IMF-nek írt levelet

Az MSZP azt követeli, hogy a kormány még csütörtökön hozza nyilvánosságra az Európai Bizottságnak és a Nemzetközi Valutaalapnak előző nap küldött levelét, amelyben azt ismertetik, a kabinet milyen lépéseket tenne az IMF-megállapodás érdekében.


Jó hír jött a spanyol kötvénypiacról

Spanyolország hozamcsökkenés mellett a tervezettnél nagyobb összegért adott el két különböző lejáratú kötvényt csütörtökön, összesen 4,799 milliárd euró értékben.


Döntött a kormány a lakhatási támogatásról

Azok kaphatnak lakhatási támogatást, akiket a munkaügyi kirendeltségek legalább három hónapja álláskeresőként tartanak nyilván, azonban a pályakezdőknél és a csoportos létszámleépítésben érintetteknél ezt a feltételt nem vizsgálják – jelentette be Czomba Sándor, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón, Budapesten.



290 milliót fizet vissza ügyfeleinek a meg is bírságolt Raiffeisen

A PSZÁF 2012. október 31-i határidővel mintegy 290 millió forint visszafizetésére kötelezte a Raiffeisen Bankot több mint 26 ezer fogyasztó javára, és 80 millió forint fogyasztóvédelmi bírságot rótt ki, mivel a szolgáltató a devizaalapú jelzáloghiteles ügyfeleivel törvénytelenül fizettetett be konverziós díjakat. A hatóság további 1 millió forint bírságot is kivetett, mivel a Raiffeisen jogsértően emelt meg néhány díjelemet egyes lakáscélú hiteleinél.


Keleti ajánlat: Gyurcsányék elutasították, Orbánék most elfogadnák

A keleti nyitás politikája egyik alappillérének nevezte Szijjártó Péter a kaukázusi térség országaival való szoros, gazdasági, stratégiai együttműködést, amelynek egyik eleme lehet egy közös alap létrehozása Kazahsztánnal. A kazah elnök erről szóló ajánlatát a Gyurcsány-kormány korábban visszautasította.



A Világbank tudja, milyen a jó nyugdíjrendszer

Átlátható, fenntartható, a demográfiai helyzethez jobban igazodó rendszer, vagy a magyar viszonyokra nem átültethető, az öngondoskodás alól felmentő, a lényegi problémát nem orvosló szisztéma? A Világbank az egyéni számlás nyugdíjrendszer mellett érvel, de kétséges, hogy nálunk működne-e.


Kirándulóhelyen nem lesz dohánybolt

Előnyben részesíti az állam azokat a pályázókat, akik hátrányos helyzetűeket foglalkoztatnak majd a nemzeti dohányboltokban - derül ki a nemzetgazdasági miniszter egy írásbeli kérdésre adott válaszából.





A kormány eladja a maradék nyugdíjpénztári vagyont

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő verheti dobra a Nyugdíj- és Adósságcsökkentő Alapban lévő értékpapírokat egy csütörtökön beterjesztett törvényjavaslat szerint. A bevételt csak államadósság-csökkentésre lehet költeni.