Kis növekedést produkált a bolgár gazdaság

A bolgár gazdaságot az export, az import és a háztartások fogyasztásának növekedése egyaránt húzta a második negyedévben: a statisztikai hivatal kedden ismertetett adatai szerint a hazai össztermék 0,2 százalékkal növekedett a második negyedévben az elsőhöz, és 0,5 százalékkal a tavalyi azonos időszakhoz képest.



Izmosodott a forint délutánra

A térségbeli devizákkal együtt erősödött kedden a forint: az eurót délután négy órakor 278,65 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a hétfő esti 279,34 forinttal szemben.


Jól teljesített a NAV Dél-Alföldön

Az első félévben a kiemelt adónemekben, 11,7 százalékkal nőtt a nettó bevétel a Dél-Alföldön; emellett a vámbevételek is jelentősen meghaladták a tervezettet, és a regionális bűnügyi igazgatóság kármegtérülési aránya is országosan kiemelkedő lett - közölték a Nemzeti Adó és Vámhivatal (NAV) három szakágának keddi közös sajtótájékoztatóján, Szegeden.


Erősen nyitottak a New York-i tőzsdék

Emelkedő indexekkel nyugtázták nyitáskor az amerikai értékpapír-piacok a kiskereskedelmi forgalom vártnál nagyobb mértékű júliusi emelkedését és a termelői árak növekedését.




Csaknem megduplázódott délutánra a BUX vesztesége

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 52,62 pontos nyitás után csökkent kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 555,70 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 235,29 pontos, 1,32 százalékos csökkenés, a keddi nyitásnál 182,67 ponttal alacsonyabb.


Magasabb hozammal keltek el a magyar kincstárjegyek

Alacsony túljegyzés mellett a másodpiaci referencia hozam felett, a meghirdetett összegben értékesített 3 hónapos diszkont kincstárjegyet (DKJ) az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK) heti rendszerességgel keddenként rendezett aukcióján.



Iskolakezdési támogatás: Ne felejtse el bejelenteni!

Idén utoljára adnak iskolakezdési támogatást bemutatott számla alapján. Támogatás mindkét szülőnek adható ugyanazon gyerek után, igaz, a munkáltatóknak most az adózás miatt jóval többe kerül, mint tavaly. Jó hír, hogy más uniós országban tanuló gyerek után is jár, és hogy változatlanul sok mindenre el lehet költeni – derül ki az RSM DTM adótanácsadó összeállításából.


Megvan az összes engedély a Nabucco magyarországi szakaszára

A Nabucco gázvezeték magyarországi szakasza - amely 384 kilométer hosszan szeli majd át az országot - megkapta az utolsó szükséges környezetvédelmi engedélyt is, ezzel Magyarország az első Nabucco-ország, amely sikeresen befejezte az engedélyeztetési eljárást - közölte a Nabucco Konzorcium kedden.


Bukósisakot kell felvenni

Az egész ázsiai térség konjunktúrájára hatással van Kína, és ha az ország lassul, akkor az máshol is megjelenik. Technikai jelleggel pedig egyes nagy országok devizatartalék-stratégiájában megjelenhet a kínai fizetőeszköz, a jüan. Spanyolország ugyanakkor nem biztos, hogy kezelni tudja az adósságproblémát, és eközben még reális esélye is van az eurózóna felbomlásának. Magyarországon pedig bukósisakot kell felvenni. A Portfolio.hu terjedelmes interjút közölt Duronelly Péterrel.


ÁSZ: nehezen követhető, hogyan költi a MÁV a pénzét

Elmarasztalta az Állami Számvevőszék (ÁSZ) az államot, a MÁV-ot és az egész vasúti közlekedési támogatási rendszert a kedden közzétett, több mint 70 oldalas jelentésében. Az elmúlt években is tovább romló helyzetet az ÁSZ főként a következetlenségekre és a közlekedéspolitikai stratégia hiányára vezeti vissza.


Összement az eurózóna gazdasága

A második negyedévben 0,2 százalékkal csökkent az euróövezet 17 államának összesített belföldi összterméke (GDP), és ugyanennyivel csökkent a gazdaság teljesítménye az Európai Unió 27 tagállamában az előző negyedévhez képest - közölte kedden az Eurostat.


Öt perc ingyen parkolás a reptéren: szinte semmire sem elég

Új és korszerűbb parkolási és behajtási rendszert vezetett be a Budapest Airport a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Az indoklás szerint az intézkedéssel a reptér indulási oldalán szüntetnék meg a közlekedési tumultusokat, ám az 5 percig ingyenes ki- és beszállás idejét sokan kevésnek tartják. Az időkeretet túllépők viszont borsos árat fizethetnek, ezzel a legdrágábbak vagyunk ezen a területen a régióban.


Matolcsy nem találja a csodalámpát

Már nemcsak az elemzők, a statisztika sem igazolja Matolcsy tündérmeséjét. Immár hivatalosan is recesszióba került a hazai gazdaság, amely egyelőre megállíthatatlanul zsugorodik. A hvg.hu által is megkérdezett elemzők sorra módosítják a növekedési kilátásokat. Már csak a kormánynak kellene módosítani a várakozásain – ami nem hagyhatja érintetlenül a költségvetési tervezést sem.



Kifelé a recesszióból: nőni kezdett a román GDP

A román bruttó hazai össztermék (GDP) 0,5 százalékkal nőtt a második negyedévben az előző háromhavi teljesítményhez képest, két negyedévi csökkenés után – közölte a román országos statisztikai intézet kedden.