Kihívások és lehetőségek – mire számítanak az európai vállalkozások?
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Idén utoljára adnak iskolakezdési támogatást bemutatott számla alapján. Támogatás mindkét szülőnek adható ugyanazon gyerek után, igaz, a munkáltatóknak most az adózás miatt jóval többe kerül, mint tavaly. Jó hír, hogy más uniós országban tanuló gyerek után is jár, és hogy változatlanul sok mindenre el lehet költeni – derül ki az RSM DTM adótanácsadó összeállításából.
Hamarosan elkezdődik a tanév, az iskolakezdéskor pedig a főbb költségek könnyen elérhetik az 50 ezer forintot. Az RSM DTM tanácsadó a hatályos és a jövő év elejétől érvényes iskolai támogatásokkal kapcsolatos szabályokat veszi sorra – a blogjukon megjelent összeállításból kiderül, hogy sok minden változik, amire időben fel kell készülni.
Milyen formában adható?
A munkaadó saját döntése alapján iskolakezdési támogatásban részesítheti munkavállalóját. A juttatást idén még természetben (valamilyen terméket szerez be a munkaadó a gyerek részére) vagy számla ellenében is lehet nyújtani, jövőre viszont már csak utalvánnyal vagy elektronikus fizetési kártyával (e-utalvány) fizethető a támogatás.
A változásra érdemes felkészülni az iskoláknak, nehogy az legyen, hogy jövőre ne tudjanak utalványokat elfogadni, hiszen a legtöbb helyen az iskola szerzi be a tankönyveket. Az iskolák mellett a kisebb vállalkozásokat érintheti még kedvezőtlenül a jövő évi változás, akik eddig jellemzően a munkavállaló által benyújtott számlák alapján nyújtották a támogatást – írja az adótanácsadó blogja.
Mikor és hányszor adható?
Az iskolakezdési támogatást az iskolakezdést megelőző, valamint az azt követő 60 napos időintervallumban lehet igénybe venni. Ez tehát a 2012. szeptember 3-án kezdődő oktatás esetében a 2012. július 4. és november 2. napja közötti időszakot jelenti. Az iskolakezdési támogatást évente egyszer lehet igénybe venni. Kedvező változás 2013. január 1-től, hogy az iskolakezdési támogatás az iskolakezdést megelőző 60. naptól egészen év végéig juttatható lesz, azonban ez a kedvező rendelkezés idén még nem él!
Kik kaphatják és milyen feltételekkel?
Iskolakezdési támogatásban azok a munkavállalók részesülhetnek a munkaadójuktól, akiknek általános iskolába vagy középiskolába járó gyermekük van. Fontos kiemelni a szülői vagy gyámjogosultságot a családi pótlékra, ezek nélkül ugyanis nem adható támogatás. Szintén érdemes megemlíteni, hogy mindkét szülő részesülhet a támogatásban ugyanazon gyermek után, ennek megfelelően a támogatás összege akár a duplájára is nőhet (a juttatások összegét lásd lent).
Ezen kívül támogatásban részesülhet a nem vér szerinti szülő is, amennyiben családi pótlékra jogosult házastárssal él együtt. Nem feltétlenül szükséges teljesíteni azt a feltételt, hogy az iskoláskorú gyermeknek magyarországi iskolát kell látogatnia ahhoz, hogy a támogatást a jogosultak igénybe tudják venni. Akinek a gyereke az Európai Gazdasági Térség (vagyis az EU országai mellett Izland, Norvégia és Lichtenstein) valamely országában tanul, nem esik el ettől a támogatástól.
Mennyi támogatás adható?
Gyakorlatilag bármilyen összeg adható, azonban kedvező adóztatás mellett évente a minimálbér 30 százaléka, azaz 27 900 forint támogatás juttatható minden egyes gyermek után. Ez jóval magasabb összeg a tavalyi 23 400 forintnál, ami a minimálbér emelkedésével függ össze. Mivel az iskolakezdési támogatást mindkét szülő ugyanazon gyermek tekintetében is igénybe veheti, gyermekenként a támogatás összege elérheti az 55 800 forintot a tavalyi 46 800 forinttal szemben. A támogatás lehet ennél kevesebb is. De ha több, a kedvezményes adó már nem vonatkozik a határ fölötti összegre.
Ki és mennyi adóterhet fizet?
Az adóterhet a munkáltató/kifizető viseli, ennek mértéke 16 százalék 1,19-cel szorozva, valamint az adóalap tekintetében számolni szükséges 10 százalékos egészségügyi hozzájárulással, így a tavalyi 19,04 százalékról a juttatásra jutó adóteher 30,94 százalékra nő – írja az RSM DTM blogja. A 30,94 százalékos adóterhet a 27 900 forintos összegig a kifizető, tehát a juttató fizeti meg a NAV részére. Amennyiben a kedvezményezett béren kívüli juttatás meghaladja ezt az összeget, akkor már 51,17 százalékos adóteher merül fel, hiszen már 27 százalék egészségügyi-hozzájárulási fizetési kötelezettség is érinti a 27 900 forint feletti juttatást. A juttatás adóterhe a béreket terhelő adókhoz képest még így is kedvezőnek mondható.
Milyen nyilatkozat kell és kitől?
A korábbi években szükség volt az iskolalátogatási igazolásra, amely növelte az adminisztrációs terheket, de ma már elegendő a szülő nyilatkozata arról, hogy jogosult a támogatás igénybe vételére. Fontos azonban hangsúlyozni, hogy a szülő szankcionálható, ha úgy veszi igénybe a támogatást, hogy nem jogosult rá. De figyelni kell arra is, hogy időben leadják a nyilatkozatot, mert ellenkező esetben a juttatást vélelmezhetően bérkifizetésnek fogja minősíteni a NAV, ami egyrészt lényegesen magasabb adóterheket jelent, másrészt bírsággal is számolni kell. A 2012-es évre vonatkozó nyilatkozat letölthető az RSM DTM oldaláról.
Mire lehet a támogatást felhasználni?
Elsősorban tankönyvek, taneszközök és ruházat vásárlására, A gyakorlatnak megfelelően taneszköz minden, a tanuláshoz szükséges eszköz, így a technikai csomag, tolltartó, ceruzák, ragasztók, festékek, rajzlapok. A taneszköz kategóriájába sorolható az RSM DTM szerint a gyermek részére vásárolt íróasztal vagy tanulóasztal, illetve az ahhoz szükséges szék is. A ruházat fogalma pedig tágan érdemezendő, így bármi ide értendő, amit az iskolában a gyermekek viselhetnek.
Mire kell költeni? |
Az RSM DTM összeszedte azt is, mire lehet szükség tanévkezdéskor. A tankönyvcsomag ára 10-25 ezer, az iskolatáska 8-12 ezer, a tornafelszerelés 10-15 ezer, az iskolai irodaszerek (tolltartó, tollak, füzetek, rajzkészlet stb.) 15-20 ezer forintba kerülhetnek. Ezen kívül számolhatunk még ebéd- és osztálypénzzel, a gyerek(ek) kinőtt ruháinak pótlására kiadott forintokkal vagy azoknak a speciális tankönyveknek vagy különóráknak az árával, melyek járulékosan adódnak az általános iskolai költségekhez. |
Összességében pozitív növekedési kilátásokról számoltak be az európai vállalkozások az Eurobarométer friss felmérése szerint.
Az eszközökre, ingatlanokra és a működéssel összefüggő károkra is kiterjedhet a céges biztosítás, de jól kell szerződni.
Kedvező a lehetőség, de alaposan figyelni kell az előírásokra a belső szabályok kialakítására során.
A forint árfolyamingadozása feladja a leckét – különösen, ha importhányadot tartalmazó beruházást kell finanszírozni.
Ha igazolódnak az Európai Bizottság megállapításai, az éves globális forgalmában is jól látható büntetésre számíthat.