Szétesik-e Spanyolország a válságban?

A spanyol konzervatív kormány rendkívüli kihívások előtt áll: nem elég, hogy rendbe kell tennie a krónikusan deficites államkasszát, ráadásul kénytelen felvenni a kesztyűt a központi kormánnyal szembehelyezkedő régiókkal is - írja a Die Presse című osztrák konzervatív napilap.


Tombol a válság? Önt hogyan érinti?

Az öt éve kezdődött gazdasági világválság kapcsán a Guardian brit napilap megkérdezte olvasóit, hogy őket hogyan érintette a krízis. A világ minden tájáról beérkezett válaszok rendkívül változatos képet mutatnak: a spanyolok bebukó jelzáloghitelekről írnak, a britek az állásaik elvesztéséről, egyes amerikaik viszont arról írnak, hogy épp a válság csúcspontján sikerült jól fizető munkát találniuk. A hvg.hu olvasóit arra kérjük, hogy írjanak nekünk, hogy az itthon 2008 óta tartó válság hogyan érintette mindennapi életüket.


Nagyot esett a magyar államkötvények hozama

Három-négyszeres túljegyzésre, jelentős aukciós hozamcsökkenéssel és jócskán a másodpiaci hozam alatt értékesített megemelt összegben 3, 5 és 10 éves kötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).


Húsz éve tervezik, most elkezdték a kis-balatoni építkezést

A kivitelezői szerződéseket aláírták, a munkaterületet átadták, a kivitelezők tájékoztatása szerint pedig meg is kezdődtek a kis-balatoni vízvédelmi rendszer második ütemének munkálatai - közölték a környezetvédelmi beruházás résztvevői csütörtökön.


A szakszervezetek pofont adhatnak a görög energiaszektornak

Görögországban azzal fenyeget a legerősebb szakszervezet, hogy ha privatizálják az ország legfontosabb erőművének egyes részeit, akkor munkabeszüntetésekkel - országos áramszüneteket okozva - tiltakoznak majd a lépés ellen. A helléneket pénzügyi lélegeztetőgépen tartó nemzetközi szervezetek ugyanakkor arra kérik a görög kormányt, hogy liberalizálja az ország energiapiacát.



Pusztító csődhullám: hullanak a foci EB építőipari cégei

Közel 100 lengyel építőipari cég fizetésképtelenséget jelentett a Lengyelország és Ukrajna közös rendezésében lebonyolított Labdarúgó Európa Bajnokság befejezése óta eltelt időszakban. A csődhullámot a nagyszabású beruházások alulárazása, az alapanyagok árának megugrása, valamint a fizetési morál romlása indította el.



Megdermedt a forint délelőtt

Alig változott a forint árfolyama csütörtök délelőtt a főbb devizákhoz képest a nemzetközi bankközi piacon, az eurót tizenegy órakor 277,25 forinton jegyezték, szinte megegyező árfolyamon a szerda esti 277,17 forinttal.



Autógyártók húzták fel a szlovák ipari termelést

Szlovákia ipari termelése éves összevetésben 11,3 százalékkal nőtt júniusban a májusi 11,1 százalék után - közölte csütörtökön a szlovák statisztikai hivatal. Az adat megfelel az elemzői várakozásoknak.


A 270-es szint alá szinte kizárt, hogy benézhet az euró

A devizaolimpia elmúlt heti nyertese egyértelműen a forint volt, miután a júniusi 307 forintos euróárfolyamszint óta 10 százalékot izmosodott fizetőeszközünk a közös valutával szemben. A Solar Capital Markets friss elemzése szerint amennyiben az IMF-megállapodás megkötése elhúzódik, akkor a piac rendesen előreszaladt. A külföldi befektetők a 270-es szintnél viszont már újfent elkezdhetik eladni a forintot.


Nem lettek olcsóbbak a hitelek a pozitív adóslistától

A jó adósok egyelőre nem kapnak olcsóbban hitelt a pozitív adóslistának köszönhetően. A három hónapja startolt rendszer középtávon hozhat nekik kézzelfogható eredményt. Azonban az ügyfelek több mint 90 százalék még nem is nyiltakozott.



Örökösödés: törvénnyel vetnek véget a víg özvegységnek

Az özvegy az eddigieknél kevesebbet, az élettárs viszont többet örököl akkor is, ha az elhunyt nem hagyott hátra végrendeletet. Leegyszerűsítve ez olvasható ki az új Polgári törvénykönyv tervezetéből, melyet ősszel kezd el tárgyalni a parlament. A tervezett módosítások szakemberek szerint valószínűleg több esetben csak bonyolítani fogják a hagyatéki ügyeket.


Nol: csúszik az állami mobilcég - az állam miatt

Egyre bizonytalanabb, hogy a negyedik mobilszolgáltató elindulhat-e a szolgáltatásával a médiahatóság árverésében elfogadott év végi határidőig, azt pedig végképp nem látni, mikorra tud az állami cég olyan lefedettséget biztosítani, amely már alkalmas arra, hogy előfizetőket toborozzanak - írja a Népszabadság.


Lefaragták közbeszerzéseiket a spóroló települések

Az önkormányzatok növekvő adósságállománya miatt kevesebb pénz jut a fejlesztésekre, így a szektor darabszámra és értékre is egyre kevesebb közbeszerzési eljárást hirdet - írja a Napi Gazdaság. A lap szerint lenne lehetőség a tenderekkel is spórolni.




Gyurta bejött a Tescónak

Gyurta Dániel olimpiai győzelme után megugrott az úszócikkek forgalma a Tescónál - írta a Népszabadság.