Árfolyamgát: sok devizahiteles nem tudja, mi vár rá

A devizahitelesek közel fele félreteszi az árfolyamgát időszaka alatt a törlesztőrészlet csökkenéséből adódó különbözetet. Azzal viszont, hogy a védelem után emelkedni fognak a terhek, alig kétharmaduk van tisztában.


Feléledt délelőtt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a mínusz 20,41 pontos nyitás után emelkedett hétfőn délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 17 741,29 ponton állt, ami a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 95,09 pontos, 0,54 százalékos emelkedés, a hétfői nyitásnál 115,50 ponttal magasabb.



Zwack: csak bele kell ordítani a tükörbe!

A múlt hétvégén elhunyt Zwack Péter rendkívül fontosnak tartotta azt, hogy bármilyen környezetbe is kerüljünk, mindig meg tudjunk maradni egyszerű embernek. A 2008 óta a Zwack Unicum Nyrt. tiszteletbeli elnöki posztját betöltő egykori üzletember szerint meg kell tanulnunk azt, hogy mi irányítsuk saját életünket. Saját kudarcainkat pedig csak pozitív és önbizalommal teli gondolkodással tudjuk legyőzni.


Új árfolyamcsúccsal robbantott a forint

Erősödött a forint hétfőn reggel, s új idei árfolyamcsúcsot ért el, az eurót délelőtt 276,40 forinton jegyezték a bankközi devizakereskedelemben a hétfőre virradóra tartott 278,00 közeli árfolyamok után.


Napi: nehezen értelmezhető Orbán ötlete a nonprofit energiaszektorról

Nehezen értelmezhetők Orbán Viktor miniszterelnök nonprofit közszolgáltatókra vonatkozó javaslatai a szakmebeliek szerint - írja hétfői számában a Napi Gazdaság. A kormány szerint a közszolgáltatók hatalmas profitja mellett az emberek küszködnek a számlafizetéssel, de a napilap szerint a szolgáltatók sokszor maguk is veszteségesek.


Felpörgött az árfolyamgát -igénylés

A devizahitel-kezelést igénybe vevők száma az első két hónapinak mintegy a duplájára nőtt, a pénzügyi felügyelet (PSZÁF) adatai szerint június végén már közel 80 százalékkal több hitel volt a védernyő alatt.


Napi: drága lehet az olcsó lakás

Bár 2012. január 1-től a lakás-adásvételnél kötelező dokumentum az energiatanúsítvány, az eladók töredéke rendelkezik csak vele - írja a Napi Gazdaság hétfői száma.


Európában is mínuszban indult a tőzsdei kereskedés

A várakozásokkal ellentétben enyhe gyengüléssel nyitottak a vezető európai tőzsdeindexek hétfőn a pénteki jelentős erősödés után. A londoni FTSE-100 index 0,23 százalékos, a frankfurti DAX-30 0,22 százalékos, a párizsi CAC-40 pedig 0,35 százalékos mínuszban kezdte a kereskedést.


Mínuszban indult a hét a BÉT-en

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 20,41 pontos csökkenéssel, 17 625,79 ponton nyitott hétfőn. A pénteki záró értékéhez képest ez 0,12 század százalékos gyengülés.


Mégis drága atomerőművet építeni

Az atomerőmű beruházásokat manapság "igazán drága" megindokolni, mert a nukleáris energiatermelés drágává vált a vetélytársaival szemben. Erről beszél a Financial Timesnek a General Electric (GE) amerikai vezérigazgatója. Jeff Immelt tudja mit beszél, a GE az egyik alapbeszállító az atomerőművi beruházásokhoz.



Adóamnesztia: félelemből nem mozdulnak az offshore cégek?

Az év végéig érvényben lévő adóamnesztia a hivatalos adatok szerint eddig 35 milliárd forintot csábított haza. Ahhoz, hogy még több offshore cég hozza vissza Magyarországra vagyonát, több bizalomra lenne szükség - írja a Népszava.


A hét, amikor kiderült: nyugdíjreform se lesz

Az elmúlt két évben ígért, egyéni számlákra épülő nyugdíjreformból valószínűleg semmi nem lesz. Viszont terjed az EU-ban a magyar gazdasági unortodoxia – legalábbis a kormányszóvivő szerint. Nem így gondolja a Moody's, mely szerint a magyar gazdaság helyzete továbbra is romlik. Eközben a kormány azzal szembesülhet, hogy 2014-től elveszítünk 2000 milliárdot az uniós támogatásokból. Újabb szokatlan ötletként jöhet a török és azerbajdzsáni magyar devizakötvény. A hvg.hu heti gazdasági összefoglalója.


Elégedett Görögországgal az IMF-EU-EKB hármas

Az Európai Bizottság, az Európai Központi Bank (EKB) és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) szakértői vasárnap befejezték athéni tárgyalásaikat, és abban a meggyőződésben távoztak, hogy "a görög kormányzat elkötelezetten és eltökélten tevékenykedik a következő hónapban" - olvasható a három intézmény vasárnap kiadott közös közleményében.


Gazdasági visszaesésre számít az olasz jegybank vezére

Olaszország idén a vártnál nagyobb visszaesésre számíthat, és még jövőre is lejtőn lesz az ország gazdasága - jósolta az olasz központi bank elnöke, Ignazio Visco, a La Repubblica című lapban vasárnap megjelent nyilatkozatában.


Pálinkamestereket fog képezni a Corvinus

Rövidesen egyetemi szinten is megindul a pálinkamesterek képzése Magyarországon: a Budapesti Corvinus Egyetem (BCE) Élelmiszertudományi Karának pálinkamester szakmérnök, illetve szaktanácsadó képzése 2012 őszétől levelező tagozaton várja a pálinkakészítés iránt érdeklődőket.


Tavaszra csúszhat az IMF-megállapodás a KT elnöke szerint

A kétségtelenül meglévő kockázatok mellett is finanszírozható a jelenlegi formájában a 2013-as költségvetés, ha nem romlik tovább a gazdasági környezet - nyilatkozta Kovács Árpád, a KT elnöke a Népszabadság internetes oldalán.