Már Orbán Viktornál van az IMF-delegáció

Megérkezett a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió delegációja Orbán Viktor miniszterelnökhöz a Parlamentbe kedd délután. A kormányfőt és a távozó kormánypárti politikusokat IMF-ellenes tüntetők várták.




Több mint hét százalékot zuhanhat idén a görög GDP

A görög gazdaság jóval nagyobb mértékben zsugorodhat idén, mint ahogy azt az országnak hitelezők várják. Antonisz Szamarasz miniszterelnök kedden azt mondta, hogy a hazai össztermék több mint 7 százalékkal zuhanhat, és ezzel együtt már 20 százalék a gazdasági visszaesés öt év alatt.


Tovább erősödött délutánra a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 45,95 pontos nyitás után tovább emelkedett kedden kora délutánig. A BUX 14 óra 30-kor 17 037,03 ponton állt, ami a legutóbbi, hétfői záró értékéhez képest 80,96 pontos, 0,48 százalékos emelkedés, a keddi nyitásnál 35,01 ponttal magasabb.




Hoz-e olcsóbb gázt az orosz WTO-tagság?

Tizennyolc éves folyamat végére tett pontot a múlt hét végén Vlagyimir Putyin, amikor aláírta a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) csatlakozás jegyzőkönyvét. A történelmi esemény konkrét haszna az orosz cégek számára még csak később válik el. Az Európába érkező kőolaj és földgáz ettől még nem lesz olcsóbb, viszont a csatlakozást a magyar high-tech iparági szereplők kihasználhatják.


Hét százalék maradt a jegybanki alapkamat

A Magyar Nemzeti Bank Monetáris Tanácsa 7 százalékon tartotta a jegybanki alapkamat szintjét kedden. Az elemzők többsége korábban azt jósolta, hogy most sem változtatnak majd az alapkamaton.




Gyűrűzik a szlovén-horvát bankvita

A jelenlegi horvát kormány "nyilvánvalóan nem fogadja el" az elődje által tett vállalásokat a még a Jugoszlávia széthullása előtti időből származó, az egykori Ljubljanska Banka pénzintézethez kapcsolódó szlovén-horvát vita kezelését illetően, de Szlovénia nem tervezi megakadályozni szomszédja EU-csatlakozását az ügy miatt - nyilatkozta hétfőn Karl Erjavec szlovén külügyminiszter.


Enyhén emelkedik a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 45,95 pontos nyitás után enyhén tovább emelkedett kedd délelőtt.




Toporog a BMI-index az euróövezetben

Fél éve van a növekedést a csökkenéstől elválasztó 50 pont alatt az összetett beszerzési menedzser index az euróövezetben - derül ki a Markit piackutató intézet kedden közzétett adataiból.


Kicsit erősödött a forint délelőtt

Alig változott, kicsit erősödött a forint kedd délelőtt a bankközi devizapiacon, az eurót 287,50-288,00 forintos sávban jegyezték, hétfőn délután az euróval 288,05 forinton kereskedtek.