296 forinton jegyzik az eurót

Minimálisan erősödött a forint kedden kora estére a bankközi devizapiacon. Az eurót 296,12 forinton jegyezték fél hét körül, a délutáni 296,96 forint után. Az euró tavaly év végi értékéhez képest most 5,96 százalékkal gyengébb a forint viszonylatában.


A Költségvetési Tanács elnöke visszaüzent a kormánynak

A Költségvetési Tanács elnöke rövid időn belül szóbeli konzultációt kezdeményez a szervezetet érintő törvényi változtatásról, mert az elfogadott törvényi változtatások aránytalanul rövid időt hagynak a tanácsnak a költségvetés végszavazása előtti módosító javaslatok véleményezésére, vizsgálatára.


Optimista hangulatban zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 219,71 pontos, 1,26 százalékos emelkedéssel, 17 594,98 ponton zárt kedden. A részvénypiac forgalma 13,7 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.


Soros: még nincs vége az adósságválságnak

Az európai adósságválság koránt sem oldódott meg, és ráadásul a nem megfelelő kezelése miatt rossz irányba is halad - véli Soros György. Szerinte a megszorító európai politika nem megfelelő ebben a helyzetben, az adósságot csak kinőni lehet ugyanis, leépíteni nem. Az európai adósságválság így csak rosszabb lesz, és akár az EU-t is lerombolhatja – írja a portfolio.hu a Reuters híre alapján.


Még évekig nem lesz Csehországban euró

Csehországnak ott a helye az euróövezetben, de nem valószínű, hogy 2020 előtt Prága bevezetné a közös európai pénzt - jelentette ki Miroslav Kalousek cseh pénzügyminiszter kedden Prágában egy gazdasági fórumon.


Több éves mélyponton lehet a repcetermés

A rendkívüli téli hideg miatt várhatóan ötéves mélypontra csökken az idén az uniós repcetermés: az olajosmagvak nemzetközi piacának hamburgi elemzője, az Oil World keddi összesítése szerint a tavalyi 19,1 millió tonna helyett az idén csupán 18,48 millió tonnás repcetermés várható.






Kártyás mérőórákkal védik meg az adósokat

Előre fizetős, kártyás árammérő órákról szóló törvénymódosítót nyújtottak be kereszténydemokrata képviselők. A javaslat indoklása szerint a módosítás elfogadása esetén a lakosság védettebb lenne a szolgáltatók ellen.


Javult a forint, 296 az euró

Az euróövezettel szemben befektetői fenntartásokkal együtt erősödő euróárfolyam vonzásában javult kedden a forint árfolyama is.


Egy olajcég államosítása miatt vitatkozik az EU Argentínával

Az Európai Bizottság elítélte, hogy Argentínában államosítják a döntően spanyol kézben lévő YPF olajvállalatot. José Manuel Durao Barroso, az uniós testület elnöke egy más témájú brüsszeli sajtótájékoztatón mélységes csalódásának adott hangot a hétfőn bejelentett döntés miatt.


Juncker: nem kell segítség Spanyolországnak

Spanyolországnak nincs szüksége segítségre – véli az Eurócsoport elnöke. Jean-Claude Juncker kedden Luxemburgban nyilatkozott újságíróknak. Úgy fogalmazott: nagy hatást gyakorol rá az ambiciózus spanyol konszolidációs program, és Spanyolországnak nincs oka, hogy bármiféle segítséget kérjen. "Azt tanácsolnám a pénzügyi piacoknak, hogy ésszerűen viselkedjenek" - tette hozzá.



Tagad a Diákhitel Központ: nem időzített bomba az új diákhitel

Egy kormányzati dokumentum szerint az új diákhitel 2020-ra 899 milliárdos államadosság-növelő tételt jelent. A Diákhitel Központ megerősítette, hogy létezik a dokumentum, ugyanakkor azt állítja, hogy a sajtó téves számításokat végzett, és a költségvetés többletkiadása jóval kisebb lesz. Igaz, az FN24 egy kormányzati háttérszámítást hozott nyilvánosságra.


Ausztria továbbra is AAA

Megerősítette Ausztria hosszú távú szuverén hazai és küladósságának lehetséges legjobb, "AAA" szintű besorolását kedden a Fitch Ratings, amely szerint az osztrák bankrendszer közép-kelet-európai kitettsége nem jelent komolyabb kockázatot, ugyanakkor a svájci frankban felvett jelzáloghitelek problémákat okozhatnak.



Stagnálást vár a magyar gazdaságtól az IMF

Idén nulla százalékos gazdasági növekedést, azaz stagnálást vár Magyarországon, jövőre pedig 1,8 százalékos növekedést jósol a Nemzetközi Valutaalap a kedden megjelent tavaszi Világgazdasági Kitekintésében (World Economic Outlook).


Szabadon játszhat a kormány a költségvetéssel

A kormánynak rövidesen "papírja" lesz arról, hogy a költségvetési politikája "beszámíthatatlan". A parlament ugyanis kétharmados törvényben rögzítette, hogy a Költségvetési Tanácsnak a jövőben egy napon belül meg kell mondania, hozzájárul-e a költségvetés elfogadásához. Ha ez nem sikerül, a parlament úgy fogja tekinteni, mintha megkapta volna a hozzájárulást. Az új szabályok a kormány számára tét nélküli játékot írnak elő, amiben bármit megtehet, a nyilvánosság és a parlament maradék mozgástere viszont gyakorlatilag megszűnik.