Gyurcsány-párt: Orbánéknak megállapodást kell kötniük az IMF-fel

Molnár Csaba, a Demokratikus Koalíció (DK) alelnöke szerint válságtünetek sora mutatja, hogy jelentősen megnőtt a magyar államcsőd kockázata, ezért a kormánynak készenlétihitel-megállapodást kell kötnie a Nemzetközi Valutaalappal (IMF). Azt mondta, pártja ebben támogatná a kabinetet és erre kérné a többi demokratikus ellenzéki erőt is.


Kötelező biztosítás: utolsó, előre fuss!

Azok a biztosítók, melyek tavaly visszafogottan viselkedtek, és nem mentek bele árversenybe, most egy utolsó rohammal próbálják meghaladni a korábbi eredményeiket. Az átszerződők egyre később hozzák meg a döntésüket, de 700-800 ezren borítékolhatóan így is váltani fognak.



George Pataki: „sokan félreértik az Orbán-kormány lépéseit”

George Pataki volt New York-i kormányzó szerint, akinek Orbán Viktor személyes jó barátja, a magyar kormány alapvetően jó irányba viszi az országot, de fontos, hogy a külső kritikákra is figyeljen. A republikánus politikus szerint aggasztó Európa gazdasági helyzete, ennek ellenére sem szabad lemondani a fejlesztésekről.


Pluszban maradt a BUX, a Richter dobta meg a forgalmat

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe a plusz 197,90 pontos nyitás után emelkedett pénteken délelőtt. A BUX 11 óra 30-kor 16 512,60 ponton állt, ami a legutóbbi, csütörtöki záró értékéhez képest 296,27 pontos, 1,83 százalékos emelkedés, a pénteki nyitásnál 98,37 ponttal magasabb.


PSZÁF: legyenek összahsonlíthatók a különböző befektetési formák

Azonos tartalmú, különféle szektorokra és termékekre egyaránt érvényes költségmutatót akar kidolgozni a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete, írja az azenpenzem.hu. Az Általános Költségmutatóval (ÁTKM) kapcsolatban már közzé is tettek egy vitaanyagot - van olyan ügynök, aki rosszul járhat.



MNB: sokkal sérülékenyebb lett a magyar bankrendszer

Idén sokat gyengült a bankrendszer ellenálló képessége a kedvezőtlenebb konjunktúrakilátások és a végtörlesztés miatt. Az MNB szakértőjének írása szerint - amely a Napi Gazdaságban jelent meg - egy újabb erős válsághullám további hitelvisszafogásra kényszerítené a bankokat, ami tovább rontaná Magyarország növekedési kilátásait.


Létszámleépítés miatt lett veszteséges a Telefonica

A Telefonica spanyol távközlési óriásvállalat 429 millió euró veszteséget jelentett az idei harmadik negyedévről, ami elsősorban a komoly létszámleépítéssel járó jelentős, 1,87 milliárd eurós kiadással függ össze.


Már "csak" 7,9 százalékkal nőtt az észt gazdaság

Az előző negyedévhez képest kisebb ütemben, éves szinten 7,9 százalékkal bővült az euróövezeti észt gazdaság a harmadik negyedévben - közölte az észt statisztikai hivatal pénteken nem végleges adatként.


Bevásárolt magába a Richter

A dolgozóknak jutalomrészvényeket adott a Richter Gedeon Nyrt., ugyanakkor saját részvényt vásárolt a tőzsdén és újabb megbízást adott saját részvény vételére - közölte a gyógyszeripari cég.



Erősödött a forint délelőtt

Javult péntek délelőtt a forint árfolyama csütörtöki mélypontjaihoz képest: az eurót 312 forint környékén jegyzik, 5 forinttal történelmi csúcsa alatt.






13 milliárdos átcsoportosításról döntött a kormány

Összesen 13 milliárd forint átcsoportosításáról döntött a kormány a rendőrség, a büntetés-végrehajtás, a Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ, valamint az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság javára - derül ki a Magyar Közlöny legfrissebb számában megjelent határozatból.