Újra szakadékba zuhantak a nyugat-európai tőzsdék
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön egy nap alatt visszazuhantak az egy héttel ezelőtti szakadékba.
A nyugat-európai értéktőzsdék csütörtökön egy nap alatt visszazuhantak az egy héttel ezelőtti szakadékba.
A francia kormány a jövőben jobban megadóztatná a különösen tehetős embereket.
Gyengült kissé a forint árfolyama csütörtökön 18 óra körül az euróval és a svájci frankkal szemben délutánhoz képest a devizapiacon.
Az MSZP valótlannak tartja a kormányzati kommunikációért felelős államtitkárság szerdai jelentését, amely a szocialista kormányokat teszi felelőssé az elmúlt időszakban kialakult devizahitel-válságért.
Jelentős iparűzési adót igényeltek vissza az M6-os autópályát építő cégek a Tolna megyei önkormányzatoktól arra hivatkozva, hogy túltervezték az adó alapjául szolgáló árbevételt.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 527,37 pontos, 2,83 százalékos csökkenéssel, 18 103,60 ponton zárt csütörtökön. A részvénypiac forgalma 16,4 milliárd forint volt, a vezető részvények árfolyama vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest: az OTP, a Mol és a Magyar Telekom papírjai gyengültek, a Richter árfolyama nem változott, az Egisé erősödött.
Jelentős hatással lehet a Mol részvényárfolyamára, hogy az Egyesült Államok új szankciókat vezetett be Szíriával szemben. A cég ugyanis jelentős szíriai kitermelésének leállítására kényszerülhet.
Lejtmenetben voltak az európai és az amerikai tőzsdemutatók csütörtökön délután elsősorban a banki részvényárak zuhanására, miközben jelentősen csökkent az olajár és emelkedett az arany jegyzése.
Demonstrációra készül a Kapos Volán Autóbusz-közlekedési Szakszervezet. Egyebek mellett azt szeretnék elérni, hogy a felügyelőbizottság kezdeményezze a tulajdonosnál a Kapos Volán Zrt. vezérigazgatójának felmentését.
Románia a tervezettnek megfelelő összegért adott el kötvényeket csütörtökön, amelyeknek nőtt az átlagos hozama az előző aukcióhoz képest.
Az euróövezeti szuverén adósságszolgálati válság rendezésében megingott befektetői aggodalom és a világgazdasági növekedés kilátásaival szemben táplált befektetői kételyek csütörtökön nagy árfolyamesést okoztak a nemzetközi értékpapírpiacokon, illetve a kockázatosabb eszközök közé sorolt devizák körében is.
2012 és 2014 között négymilliárd dollárt fektet be a Coca-Cola Kínában – jelentették be csütörtökön.
Az államháztartás – helyi önkormányzatok nélküli – 2011. július végi hiánya 1494,5 milliárd forintra teljesült, amely az éves törvényi módosított előirányzat 126,2 százalékát jelenti.
Nagy veszteséggel indult a kereskedés csütörtökön az amerikai értékpapírpiacokon.
A chilei gazdaság a második negyedévben is nagy ütemben nőtt, a gazdaság szinte valamennyi szektorában jelenős volt a bővülés éves szinten – közölte az ország központi bankja csütörtökön.
Az országgyűlési képviselők egy része nem adta le a 98 százalékos különadó-bevallást, a penzcentrum.hu számításai szerint 85 fő nem tett eleget kötelezettségének a július 31-ei határidőig.
Az Egyesült Államokban 400 ezernél is többen kértek első alkalommal munkanélküli segélyt múlt héten. A csütörtökön megjelent adat rosszabb annál, mint amit az elemzők vártak.
Júliusban fél százalékkal nőttek a fogyasztói árak az Egyesült Államokban. A szakértők ennél szerényebb, 0,3 százalékos növekedésre számítottak.
Lengyelországban lassult az ipari termelés bővülése júliusban az előző hónapokhoz képest, és jóval kisebb volt a növekedés a szakértők várakozásához képest.
A kormány hiányolta a hatástanulmányt az Adózóna devizahitelesek megsegítésére adott javaslata mögül. Előállt egy másik alternatívával. Kiszámoltuk, hogy mit jelent a kormányzati szándék a gyakorlatban és hogyan lenne megvalósítható az Adózóna javaslata.