Felszámoltatnák az Új-MiZót is
A székesfehérvári Parmalat után újabb cég, a pécsi Új-Mizo Rt. ellen is bírósági felszámolási kérelmet nyújtottak be a termelők.
A székesfehérvári Parmalat után újabb cég, a pécsi Új-Mizo Rt. ellen is bírósági felszámolási kérelmet nyújtottak be a termelők.
A Szlovák Nemzeti Bank pénteken megállapított irányadó kamata: 5,50 százalék.
Többek között az iraki magyar szerepvállalásról, a vízumkiadás enyhítésének esélyeiről, a magyarokban élő Amerika-képről adott interjút Simonyi András washingtoni nagykövet a hvg.hu-nak.
A biztosító társaság 13 milliárd forint adózás előtti eredményt ér el tavaly, szemben az egy évvel korábbi 10 milliárd forinttal.
A Fotex Rt. igazgatóságának javaslata szerint a társaság nem fizet osztalékot a részvényeseknek.
Egy százalékkal esett a zloty árfolyama az euróval és a dollárral szemben pénteken.
Polgári pert indít a Magyar Televízió Rt. az ellen a cég ellen, amellyel jogtalanul kötött később titkosított filmvásárlási szerződést tavaly Ragáts Imre, az intézmény akkori elnöke.
A Szlovák Nemzeti Párt elnöke azzal vádolja építési és régiófejlesztési minisztert, hogy felesége és munkatársa negyed áron jutott állami építésű lakáshoz.
A listát Indonézia korábbi elnöke, Suharto vezeti; az 1967 és 1998 között hivatalban lévő államfő becslések szerint 15-35 milliárd dollárt tüntetett el 31 év alatt – írja a korrupciót üldöző Transparency International.
A Kiskörutat és a Nagykörutat összekötő Madách-sétány középső részén 4-5 éven belül 100 milliárd forint értékű ingatlanfejlesztés valósulhat meg.
A szerb Zastava autógyár tárgyalásokat kezd a jövő hónapban az olasz Fiat autógyárral egy lehetséges kooperáció kialakításáról.
Az Alkotmánybírósághoz (AB) és az állampolgári jogok országgyűlési biztosához fordul az Országos és Budapesti Fogtechnikusok Ipartestülete az áfabesorolás miatt - mondta Schulze László, a testület elnöke.
A 2000-ben nagy durranással kipukkadt technológiai buborék korszaka óta az idei lehet a legjobb év a világgazdaságban – állapítja meg az Economist Intelligence Unit (EIU).
A hónap végén lejáró határidő ellenére még mindig jelentős azoknak a száma, akik nem tettek eleget banki adategyeztetési kötelezettségüknek - hívja fel a figyelmet a Magyar Bankszövetség.
Mivel csütörtökig sem történt pénzügyi teljesítés a Celladam-csoport részéről, az FTC felbontotta a tavaly év végén kötött szponzori szerződést – olvasható a Magyar Távirati Iroda közleményében. Vajon van-e ebben az országban futballbarát, akit meglepett e hír?
Noha a szociális juttatások terén Nagy-Britannia számos megszorító intézkedésekkel várja az unióhoz csatlakozó országok polgárait, az oktatás területén a magyarok ugyanolyan kedvezményben részesülnek, mint a jelenlegi uniós államokból érkezők.
A Nestlé Hungária Kft. tavaly az előző évhez viszonyítva 9 százalékkal 58,4 milliárd forintra növelte konszolidált nettó árbevételét, adózás előtti nyeresége azonban 800 millió forinttal 2,8 milliárd forintra csökkent mondta Laurent Freixe, a cég hazai ügyvezető igazgatója.
Mivel csütörtökig sem történt pénzügyi teljesítés a Celladam-csoport részéről, az FTC felbontotta a tavaly év végén kötött szponzori szerződést.
Az osztrák igazságügyi minisztérium szabad utat adott Kulcsár Attila magyarországi kiadatásának. Az APA osztrák hírügynökség Kulcsár magyarországi ügyvédjére hivatkozva arról számolt be, hogy a kiadatásra két héten belül sor kerülhet.
Manapság már bárkinek lehet show-műsora? - szólt Hajós első showja, a Magánszám szlogenje. Nos, úgy tűnik, tényleg mindenkinek lehet, csak éppen neki nem. A Viasat3 megszüntette a Késő este Hajós Andrással című show sugárzását.