Erősödött a BUX
Az elmúlt napokra jellemző zuhanást követően pénteken kissé erősödött a pesti börze vezető indexe.
Az elmúlt napokra jellemző zuhanást követően pénteken kissé erősödött a pesti börze vezető indexe.
A forint 272-es euró jegyzés környezetében ingadozott pénteken: délután négykor az eurót 270,89 forinton jegyezték a csütörtök délutáni 273,00 forint után.
További áremelésre készül az amerikai Kraft Foods a nyersanyagok drágulása miatt.
A Wizz Air diszkont légitársaság 5 új szezonális utat indít Budapestről az idén - közölte a légitársaság pénteken.
Valószínűleg lassult - akár jelentős mértékben is - a magyarországi infláció üteme a múlt hónapban a decemberi kiugrás után, elsősorban a belépő kedvező bázishatások és az erősebb forint hatására - jósolták a jövő keddi adatismertetés előtti első prognózisaikban londoni felzárkózó piaci elemzők.
Görögországban további jelentős reformok szükségesek a költségvetés fenntarthatóságának és a gazdasági növekedés biztosításához, annak ellenére, hogy az ország előrelépéseket tett céljainak teljesítése érdekében - értékelt a Nemzetközi Valutaalap, az Európai Bizottság (EB) és az Európai Központi Bank (EKB), a harmadik Görögországi felülvizsgálati kiküldetés után kiadott pénteki közös közleményben.
A PSZÁF szerint a pénzpiaci szektor szereplői a hitelkamatok általános emelése helyett jellemzően a betéti kamatok alacsonyabb szinten tartásával, illetve az éven belüli és a látra szóló kamatlábak csökkentésével igyekeztek kamatmarzsukat növelni.
A magyar cégvezetők harmada nem mondana nemet egy korrupciós ajánlatra, becsléseik szerint a megszerzett üzletek tíz százaléka megy el megvesztegetésre és "etikai forródrótot" nagyon kevesen alkalmaznak - derül ki az Ernst&Young kutatásából.
"Jelentős létszámcsökkentést" jelentette be a Nokia Corp. új vezérigazgatója Stephen Elop telekommunikációs szakemberek előtt pénteken Londonban.
Nem voltak kiemelkedő mértékű, és a fogyasztók széles körét kedvezőtlenül érintő ármozgások a lakossági piac jelentős pénzügyi szolgáltatóinál 2010 második félévében a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) szerint.
Péntek délelőtt korrigált a BUX index, 0,5 százalékkal emelkedett.
Az utolsó negyedévben éves összevetésben 0,6, az előző negyedévhez viszonyítva 0,2 százalékkal bővült a Spanyol gazdaság.
A vezető londoni adósságpiaci szolgáltató, a CMA DataVision mai jelentése szerint a magyar államadósság-törlesztési leállás kockázatára köthető határidős piaci biztosítási cseretranzakciók (credit default swaps – CDS) díja kevéssel 300 pont felett áll, s csak enyhe emelkedést mutat. Január első hetében még 400 bázisponthoz közelített a magyar CDS-felár.
Bár a razzia lassan mindennapos rutin a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), többnyire csak a Józsefvárosi piacon vagy eldugott raktárépületekben végzett ellenőrzésekről szólnak a hírek. A bevásárlóközpontokban nemigen hallani próbavásárlást végző revizorokról, se színlelt munkaviszony miatt bírságoló munkaügyi ellenőrökől. Melyek a lehetséges okok, és miért ellentmondásosak a magyarázatok?
A magasabb olajárnak köszönhetően a Total francia olajtársaság tavalyi adózott eredménye 32 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. A cég egyidejűleg bejelentette, hogy idén 20 milliárd dollárt (16 milliárd eurót) költ a termelésnövelő beruházásokra a múlt évi 18 milliárd dollár után.
Egyiptom 5 éves futamidejű államkötvényének CDS árazása 39 bázisponttal 380 bázispontra ugrott.
A Michelin, a világ egyik vezető gumiabroncs gyártója, csaknem megtízszerezte tavalyi profitját.
Szabó Máté ombudsman több, külföldön dolgozó magánpénztári tag panasza nyomán vizsgálta az ügyet.
Az elmúlt hetek nyugdíjrendszer körüli eseményei világossá tették, hogy az öngondoskodás mindinkább nélkülözhetetlen stratégiai eleme kell, hogy legyen a magyarok életének, hacsak nem akarnak nyugdíjas éveikben jelentős életszínvonal-romlást elszenvedni. Ugyanakkor más szempontok is érvényesülnek a lakosság pénzügyi megfontolásaiban az adókedvezmények kihasználásától a hitelterhek kezeléséig.
Gyengüléssel kezdte a pénteki napot a forint, 10-kor azonban már a csütörtöki záróértéken, 272 forint közelében kereskedtek az euróval. A dollárt ekkor 201, a svájci frankot 207 forinton jegyezték.