A csőd szélén a Vegyépszer utódja

Csődközeli helyzetben van a Vegyépszer utódvállalata, a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. - számol be az Index. A hírportál szerint a cég alkalmazottai nagy részét elbocsátotta, és Budapestről egy kis Zala megyei faluba költözött.

FH
  • FH
  • Hírszerző




A BKV-n kívül még három fővárosi cég mehet csődbe

A BKV-n kívül további három fővárosi cég lehet csődközelben: a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt., a szippantást végző Fővárosi Településtisztasági és Környezetvédelmi Kft., valamint a Budapesti Temetkezési Intézet Zrt. - mondta a főpolgármester a Főváros Közgyűlés szerdai ülése előtt tartott sajtótájékoztatón.

FH
  • FH
  • Hírszerző
  • MTI

Nézőpont: kevesebbet költünk idén karácsonyra

A Nézőpont Intézet felmérése alapján a megkérdezettek 53 százaléka a tavalyinál kevesebbet költ az idén karácsonyi bevásárlásra, és mindössze 7 százalékuk fordít jelentősen többet a felkészülésre.

MTI




Nőtt a BUX nyitáskor

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 93,95 pontos emelkedéssel, 21 242,32 ponton nyitott szerdán. A legutóbbi, keddi záró értékéhez képest 0,44 százalékkal erősödött.

MTI


Talpra állt a csengeri cipőgyár

Jelentősen nőtt a csengeri Szamos Cipő Kft. rendelésállománya, miután Németország túl van gazdasági válság nagyján - olvasható a Világgazdaságban.

MTI

Aláírta a nyugdíjtörvényt Schmitt Pál

A Magyar Közlöny keddi számában közzétett törvény értelmében a magán-nyugdíjpénztári tagoknak január 31-ig dönteniük kell, hogy maradnak vagy belépnek az állami rendszerbe.

MTI

Matolcsy üzent a nyugdíjukért aggódó embereknek

Matolcsy György a Heti Válasznak adott interjújában többek között elmondta: nem tartja presztízsveszteségnek, hogy Orbán Viktor azt kérte, élvezzen adómentességet az a reálhozam, ami a magán-nyugdíjpénztári tagokat illetné meg, ha visszalépnek az állami nyugdíjrendszerbe.

hvg.hu

PSZÁF: nincs alapvető veszély

A magyar pénzügyi közvetítő rendszer stabil, a működését rövidtávon, alapvetően fenyegető veszély nem látható; hosszabb távon, a pénzügyi rendszer nemzetközi versenyképessége szempontjából fontos lenne, hogy a bankadó tervezhető legyen - mondta a PSZÁF elnöke az MTI-nek.

MTI


700 ezret kapott a Sciennet zárolt számlájáról

A Fővárosi Főügyészség részlegesen föloldotta a ScienNet International LLC biztosítási intézkedés alá vont számláját, s intézkedett arról, hogy a bankszámláról utaljanak át 700 ezer forintot egy, a cég ellen folyó nyomozásban nem érintett magánszemélynek.

Népszabadság Online


Fellegi: nemsokára eldől a Malév sorsa

Januárban megegyezés születhet az oroszokkal a Malév sorsáról Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter szerint. A miniszterrel a szerdai Napi Gazdaság közöl interjút.

MTI