Külföldön terjeszkedik a Waberer's Holding

Amikor a Gazdasági Versenyhivatal jóváhagyja a Mid Europa Partners 49,05 százalékos tulajdonszerzését a Waberer's Holdingban, az új tulajdonos 12 millió eurós tőkeemelést hajt végre, amelyből a környező országokban terjeszkedik a társaság - mondta Wáberer György elnök vezérigazgató kedden sajtótájékoztatón Budapesten.


Moody's: újabb leminősítés Portugáliának

Megvonta Portugália elsőrendű, "A" kategóriás adósosztályzatát kedden a Moody's Investors Service, a megnövekedett politikai, költségvetési és gazdasági bizonytalanságokra hivatkozva.


Új sporttörvény: az EU csütörtökön dönthet az adókedvezményekről

A Magyar Sport Napján, vagyis május 6-án elkezdődhet az új, átfogóan átdolgozott sporttörvény társadalmi vitája, az Európai Unió illetékes bizottsága pedig csütörtökön mondhatja ki a végső szót a sportszervezeteknek nyújtott támogatás után igénybe vehető társaságiadó-kedvezmény ügyében.


Forint: a lengyel kamatdöntésre fókuszálnak a befektetők

A forint gyengüléssel indítja a keddi kereskedést, de mindez egyelőre nem jelentős mértékű. Devizánk 265 alatt is tartózkodott a távol-keleti kereskedési időszak alatt, majd nagyjából 50 fillért gyengülve 265,50 környékén stabilizálódott az árfolyam – írják délelőtti elemzésükben a Commerzbank szakemberei. A dollárral délelőtt fél 10-kor 187, a svájci frankkal 203 forinton kereskedtek.


Leminősítés magyar bankoknak

A Moody's kedden hét magyar bankot minősített le azzal indoklással, hogy túl nagy a deviza aránya a hiteleken belül, a másik ok a pénzintézetek profitjának csökkenése.



A Wall Street csökkenéssel kezdhet

Vegyesen alakultak a vezető ázsiai tőzsdemutatók kedden: a tokiói értéktőzsdén jelentősen csökkentek az árfolyamok, mert egyelőre nem enyhül a japán nukleáris válság, és a gyáraknak komoly problémát okoz az alkatrész-és áramellátás akadozása.




Csökkenéssel kezdhet Nyugat-Európa

Kedden nem várható jelentős elmozdulás nyitáskor a fontosabb nyugat-európai tőzsdéken a hétfőhöz képest: a befektetők megint kicsit óvatosabbak lettek a japán földrengésnek az egész világgazdaságra gyakorolt hatásait illetően.



Magyar Nemzet: csődközelben az akadémiai kutatóhálózat

Az akadémiai kutatóintézetek nagyon közel állnak ahhoz, hogy likviditási gondjaik legyenek. Ha csődöt jelentenek, az egész magyar kutatás-fejlesztési rendszer veszélybe kerülhet - erről Pálinkás József, a Magyar Tudományos Akadémia elnöke beszélt a Magyar Nemzetnek adott interjújában.


Keleten is keresett termék a magyar marha

Több mint 45 százalékkal nőtt a magyar marhakivitel, ugyanis az elmúlt egy-két évben jelentős kereslet jelentkezett Törökország, Kazahsztán, Oroszország és Ukrajna részéről is - írta keddi számában a Napi Gazdaság.


Reggelre sem szállt el a forint ereje

Nem változott a forint árfolyama az euróhoz képest a londoni bankközi piacon kedd reggel: röviddel 7 óra előtt egy eurót 264,81 forinton jegyeztek a hétfő esti 264,55 forint után.


Világgazdaság: nem érdemes várni a lakásvásárlással

Nem érdemes áresésre spekulálni az ingatlanpiacon, a kilakoltatási moratórium július eleji feloldásával várhatóan nem realizálnak számottevő engedményeket a majdani vásárlók – írja ingatlanpiaci szakemberekre hivatkozva a Világgazdaság.



Magyar Nemzet: veszélybe kerültek az uniós pénzek

Eddig háromszáz, uniós pénzből megvalósuló hazai pályázatnál derült ki, hogy az előző kormányzati ciklusokban súlyosan megsértették a magyar közbeszerzési szabályokat - írta keddi számában a Magyar Nemzet.


Kilakoltatás: tízezer becsődölt családot tehetnek utcára

Azzal, hogy a kormány ismét meghosszabbította – legutóbb július 1-ig – a kilakoltatási moratóriumot, senki nem került közelebb a fizetésképtelen devizahitelesek problémáinak megoldásához. A bankok egyre türelmetlenebbek, a törlesztésekkel kapcsolatos minden halasztás csak ront a hitelek minősítésén. Miközben az ügyfelek számára egyre magasabbak lesznek a törlesztőrészletek, csupán a késedelmi kamatokra általában évi 20-30 százalékot számolnak fel a hitelintézetek.


Népszabadság: a képviselők nem fizetnek 98 százalékos adót?

Az Országgyűlés hivatala úgy értelmezi a végkielégítéseket sújtó 98 százalékos különadóról szóló törvény rendelkezéseit, hogy azok nem vonatkoznak a parlamenti képviselőkre, mert a munkaviszonyuk speciális, valójában nem foglalkoztatottak, nem állnak munkavégzésre irányuló jogviszonyban sem - írta keddi számában a Népszabadság.


Tizenegy havi csúcson járt a forint

Erősödött a forint kissé hétfő estére az euróval, illetve a svájci frankkal szemben délutánhoz és reggelhez képest egyaránt a devizapiacon.