Mol: három év alatt 5,5 milliárd dollár beruházásokra

A következő három évben a Mol 5,5 milliárd dollárt költene beruházásokra; ebből idén 1,7 milliárd dollárt költenének el, aminek 44 százaléka a kutatás-termelésre, 35 százaléka pedig a finomítás- és kereskedelmi tevékenységre jutna - írja a Napi Gazdaság szerdai számában a Mol internetes prezentációját ismertetve.







Oszkó: ideje volt, hogy komolyan vegye a kormány az államadósságot

Láthatóan nincsenek még részletesen kidolgozva a tervek - mondta Oszkó Péter a Klubrádióban - de pozitívumként értékeli, hogy belátta a kormány: nem lehet adósságcsökkentés nélkül gazdaságpolitikát végezni. Mint fogalmazott: az irány jó, de az már más kérdés, hogy mi fog ebből megvalósulni.


Így zárta a forint a csomagos napot

A kora délelőtti erősödés után a keddi kereskedés nagy részét gyengüléssel töltötte a forint, este 6-kor egy euró közel 273 forintot, egy frank közel 213 forintot ért.


GKI: a gyér munkaerő-kereslet akadályozhatja az élénkülést

A kedvezőtlen adottságú személyek - például megváltozott munkaképességűek, rokkantak - munkaerő-piacra visszavezetésével az a probléma, hogy jelenleg nagyon gyér a munkaerő-kereslet, és ebben rövid távon nem is látszik élénkülés - mondta Adler Judit, a GKI Gazdaságkutató Zrt. kutatásvezetője kedden az MTI-nek a Széll Kálmán Tervnek a munka világához kapcsolódó intézkedéseiről.


Ismét lejtőn a nyugat-európai értéktőzsdék

A nyugat-európai értéktőzsdék kedden kétnapi javulás után megint visszafordultak, mert a kőolaj ára magas maradt, és a napközben megjelent vállalati beszámolók némelyike is gyengébb volt a vártnál.


Elemzők, akik pozitív meglepetésként értékelik Matolcsy csomagját

Volumenében mindenképpen meglepetést hozott a kedden bejelentett kormányzati gazdasági intézkedéscsomag - értékelte a pakkot két hvg.hu által megkérdezett elemző. Szerintük az irány jó, de sok múlik az egyes lépések végrehajtásán. A piac azonban még ennél is többet várt.


CBRE: az európai ingatlanpiac tavaly már növekedett

Az európai ingatlanpiac 2,6 százalékkal növekedett - értékalapon - 2010-ben, a fellendülés motorja 2009-től az Egyesült Királyság, Magyarországon idén már nem zuhannak tovább a lakásárak - egyebek mellett ezeket tartalmazza a CB Richard Ellis (CBRE) elemzése.







Rehn: a vártnál gyorsabban nőhet az eurózóna idén

Az előzetes becsléseknél gyorsabb ütemben nőhetnek 2011-ben az eurót használó gazdaságok elsősorban a globális bővülésnek köszönhetően. Ezzel együtt azonban a várnál magasabb inflációra van esély – jelentette be az Európai Bizottság pénzügyi biztosa kedden.


Matolcsy-csomag: befagyasztják a rezsiköltségeket

A Széll Kálmán Terv szerint a devizahitelek törlesztése sok családban már a megélhetést fenyegeti, így fontos, hogy legalább a rezsiköltségek ne emelkedjenek az égig. Ezért a kormány "hatósági árképzéssel és az extraprofit visszaszorításával" befagyasztja a legfontosabb rezsiköltségeket.


Minden idők legjobb első negyedévére készül az Audi

Az idei lesz a legjobb első negyedév az Audi történetében, erre utal, hogy a forgalom januárban és februárban is 20 százalék körüli mértékben nőtt - mondta kedden a Magyarországon 900 millió eurós beruházást végző társaság értékesítési igazgatója.