Elemzők szerint forintstabilizáló lehet a magyar csomag

Rövid távon stabilizálhatja a forintot a jelenlegi árfolyamsávban az e hónapban esedékes magyarországi államháztartási konszolidációs csomag, a költségvetés középtávú fenntarthatóságára gyakorolt hatás azonban egyelőre kérdéses a szükségesnél esetleg "kevésbé kézzelfogható" intézkedések kockázata miatt - vélekedtek legújabb helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.


Április 6-án indul a Malév-járat New York-ba

Április 6-án indítja napi menetrend szerinti járatát az American Airlines New York-ba, amelyet a Malévval székmegosztási megállapodásban üzemeltet - jelentette be Kurt Stache, az amerikai légitársaság térségért felelős alelnöke kedden Budapesten.




Nem ette meg az Apple üdvöskéje a számítógéppiacot

Alig egy év telt el azóta, hogy az Apple bejelentette a hordozható eszközökről alkotott elképzeléseinket gyökeresen átalakító táblagépét, az iparági pletykák szerint pedig akár már február második hetében leránthatják a leplet az iPad második generációs modelljéről. Bár tavaly még azt jósolták, az új platform megjelenésével bealkonyul az olcsó, hordozható laptopoknak, a táblabumm küszöbén állva egyelőre úgy tűnik, nem változnak jelentősen az erőviszonyok a jövőben sem.


A könyvelők szerint lelassult a gazdasági fellendülés

A világ legnagyobb pénzügyi és számviteli szakembereket tömörítő szakmai szervezete, az ACCA (Association of Chartered Certified Accountants) 2010 negyedik negyedében készült Globális Gazdasági Kondíciók felmérése kimutatta, hogy a pénzügyi szakemberek szerint a gazdasági fellendülés jelentősen visszaesett, s a pénzügyesek kezdik elveszíteni a bizalmukat.



A Fiat vezére Amerikába vinné a cégközpontot

Furcsa ügy borzolja az olasz kedélyeket. A Fiat konszern operatív irányítója a fejébe vette, hogy a cégközpontot áthelyezi az amerikai autófővárosba, Detroitba. Az Itáliai mágnások egy része, beleértve a cég elnökét, erről hallani sem akar.


Kamatot emelt a kínai jegybank

Kínában nagy meglepetésre kamatot emelt a központi bank, bő egy hónapon belül már másodszor az infláció fékezése céljából.


Cégfelvásárlások: megint folyik a pénz a régiónkba

A globális M&A (egyesülési és felvásárlási) piac kétségkívül túljutott a gazdasági válság okozta mélyponton. Tavaly mind a cégértékesítések darabszáma, mind azok összértéke kétszámjegyű növekedést produkált, így a teljes M&A piac mérete meghaladta az 1,4 ezermilliárd eurót. Hazánk is trendfordulóhoz érkezett tavaly, az itteni M&A piac 12 százalékot bővülve elérte a 774 milliárd forintos forgalmat. A tavalyi utolsó negyedév kiugró teljesítménye egyértelműen pozitív hatású lehet 2011-re is – írja az Invescom elemezése.


Meghúzza a nadrágszíjat Hajdú-Bihar megye

Bodó Sándor, a közgyűlés fideszes elnöke kedden közölte: takarékos költségvetéssel "nadrágszíjmeghúzó" gazdálkodásra készül a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat, de egyetlen intézményt sem zár be.


Kgfb: sokan már magasabb díjért szerződnek

A múlt év végi kötelező gépjármű felelősségbiztosítás (kgfb) élmezőnye átrendeződött a januári új szerződéskötéseknél, a kampányban kialakult 17 500 forintos átlagdíj pedig 23 ezer forintra emelkedett - közölte a biztositas.hu internetes alkusz cég.


Luxusórák növelték a Swatch profitját

Rekordprofitot termeltek tavaly a Swatchnak a luxusórák, miután a gazdasági bizonytalanság ellenére továbbra is erős a kereslet, különösen Kínában veszik az értékes órákat.


Az acélár növekedését várja az ArcelorMittal

Jó eredményekkel zárta tavalyi üzleti évét a luxembourgi székhelyű ArcelorMittal az acélkereslet élénkülésének köszönhetően, a világ legnagyobb acélipai csoportja az idei évben pénzügyi helyzetének további javulását reméli, mivel szerinte a vártnál gyorsabban növekszik a globális kereslet, és az acél ára.


Korrigált a pesti börze

Több napi menetelés után eséssel indult a kedd a tőzsdéken. Európa főbb piacai a nyitás után nem sokkal felfelé indultak, a magyar piac indexe, a BUX viszont egyelőre tovább csorog lefelé…


Továbbra is mínuszok Európában

A reggeli csökkenő nyitás után továbbra is mínuszban voltak a vezető tőzsdemutatók Európában kedden, sőt kissé nőttek is a veszteségek, bár elemzők szerint alapvetően kis korrekcióról van szó az elmúlt napok erősödése után.


BAMOSZ: 21 milliárd forintot vontak ki a befektetési alapokból

A tavalyi negyedik negyedévben közel 21 milliárd forint tőkét vontak ki a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetsége (BAMOSZ) tagjai által kezelt alapokból, a piaci teljesítmények viszont 75,6 milliárd forinttal növelték a befektetők vagyonát.


A brit bankrendszer állapota javult, a kormány emeli a bankadót

A bankadó, amelynek teljes mértékű érvényesítéséből a kormány hosszabb távon évi 2,5 milliárd font (800 milliárd forint) körüli költségvetési bevételt remél, már a tavaly májusi választásokon hatalomra került konzervatív-liberális koalíció első költségvetésében szerepelt. Az idei naptári évre a brit pénzügyi szférának azonban még csak csökkentett összeget, éves szinten összesen 1,7 milliárd fontot kellett volna befizetnie, abból a meggondolásból, hogy ez segíti a gyenge helyzetű bankok tőkehelyzetének megerősítését.



A bankadó miatt a PSZÁF-hoz fordulnak a fogyasztóvédők

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletéhez fordul a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ), mert a beérkező panaszok szerint egy magyarországi bank a fogyasztók hátrányára kezdeményezte lakossági- és bankkártya kondícióinak, valamint a számlacsomagokra vonatkozóan megkötött szerződéseinek módosítását.