Eurózóna: három éves csúcson a befektetői hangulat
Az eurózóna befektetői hangulatindex a januári 10,6 pontról 16,7 pontra ugrott a Sentix jelentése szerint: ennél magasabb értéket utoljára 2007 szeptemberében mértek.
Az eurózóna befektetői hangulatindex a januári 10,6 pontról 16,7 pontra ugrott a Sentix jelentése szerint: ennél magasabb értéket utoljára 2007 szeptemberében mértek.
unknown
Fokozott ellenőrzésekre már a pályázatok elbírálása esetében is számítani lehet, így szeretnék elkerülni már a legelején, hogy fiktív pályázatok jussanak támogatáshoz.
hvg.hu
Emelkedni, határozottan és egyértelműen. Nincs más irány – legalábbis ezt mutatják a piacok a hét első napjának délelőtti óráiban.
unknown
Az amerikai AOL 315 millió dollárért megveszi a Huffington Post című híroldalt, ez lesz az utóbbi idők egyik legnagyobb cégfelvásárlása az internetes lapok piacán – tette közzé az Advertising Age magazin.
hvg.hu
Vételi ajánlatot tett a spanyol Banco Santander a lengyel Bank Zachodni WBK (BZ WBK) közkézen forgó részvényhányadára, a pénteki záróárfolyamhoz képest 4,56 százalékos felárral, s ezzel megszerezheti a bank újabb 30 százalékát.
MTI
A mai nap kérdése a forintpiacon úgy tűnik nem az irány, hanem a mérték. A kedvező hangulatban a kereskedők a forint további erősödésére számítanak.
unknown
A kormány eddigi intézkedései a GDP 1 százalékának megfelelő egyenlegjavulást jelentettek. Ennek nagyjából fele - az elmulasztott intézkedések miatt - viszont már egyenlegromlás, amit a kormány csinált – mondta Oszkó Péter a Klubrádió Reggeli Gyors című műsorában.
Klubrádió
A novemberi 15,9 százalékos éves növekedés után decemberben 12,7 százalékkal bővült az ipari termelés Csehországban - derül ki a cseh statisztikai hivatal által hétfőn nyilvánosságra hozott előzetes adatokból.
MTI
Közel 300 millió forintos támogatást nyert Keszthely önkormányzata a Balaton-part fejlesztésére benyújtott pályázatával. Az erről szóló szerződést hétfőn írta alá a város és a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség - tudatta a település polgármestere.
MTI
A Suzuki Motor Corp. működési eredménye 31 százalékkal nőtt a tavalyi utolsó negyedévben az egy évvel korábbihoz képest.
MTI
A kereskedelmi szálláshelyeken tavaly a vendégek és vendégéjszakák száma is közel 2 százalékkal nőtt 2009-hez képest a KSH tájékoztatása szerint. A vendégforgalom összességében a 2004-es szintnek felel meg.
unknown
A vezető indexek emelkedésével indult a kereskedés hétfőn a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken.
MTI
A kedvező vállalti kilátásoknak és a vártnál jobb amerikai makroadatoknak köszönhetően - Hongkong kivételével - emelkedéssel kezdték a hetet a legnagyobb ázsiai értéktőzsdék, amelyek a holdújév ünnepei után nyitottak ki.
MTI
Januárban 58 millió euróval, 33,616 milliárd euróra csökkentek a nemzetközi tartalékok a múlt év decemberéhez képest - derül ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) hétfőn közölt legfrissebb adataiból.
MTI
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 134,14 pontos emelkedéssel, 23.397,26 ponton nyitott hétfőn, ez a legutóbbi, pénteki záró értékéhez képest 0,58 százalékos erősödés. Az elemzők egy része emelkedésre számít ma a BÉT-en, egyikük szerint Orbán Viktor évértékelő beszédének is lehet hatása a részvényárfolyamokra.
MTI
A vezető indexek emelkedésével indulhat a kereskedés hétfőn a meghatározó nyugat-európai tőzsdéken.
MTI
Becslések szerint a hazai turisztikai forgalom majdnem egyharmadát illegálisan szervezik - írja a Népszava annak kapcsán, hogy a napokban teljes körű vizsgálatot rendelt el a nemzetgazdasági miniszter, hogy kiderüljön, hány utazási iroda végez engedély nélküli utaztatást.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Alig változott a forint árfolyama hétfő reggel az előző hét végéhez képest, az eurót továbbra is 270 forint alatt, a svájci frankot pedig 210 forint alatt jegyzik.
MTI
Magyarországon 2011-ben gyorsul a növekedés - ez derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. előrejelzéséből. Közleményük szerint a külső kereslet ugyan a tavalyitól kissé elmaradó ütemben emelkedik, de lassan növekedésnek indul a belföldi kereslet is. A magyar gazdaság megítélése és ezzel a pénzügyi folyamatok alakulása szempontjából döntő jelentősége lesz annak, mennyire lesz hiteles a februári gazdasági csomag, s a piacok mennyire hiszik el, hogy 3 százalék alatt tartható az államháztartás hiánya.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Nem szerepel a tételes egészségügyi hozzájárulás (eho) bevezetése azok között a javaslatok között, amelyeket a néhány héten belül véglegesítendő reformcsomagot kidolgozó Nemzetgazdasági Minisztérium tett le a kormány asztalára.
MTI
MTI
Népszabadság