Napi: milliárdokat csaltak el az őrző-védő cégek

Az adóhatóság a tavalyi kiemelt ellenőrzési feladatai közé sorolt őrző-védő cégeknél 6,6 milliárd forint adóelmaradást talált. Ez cégenként majdnem 40 milliós átlagnak felel meg - írja a hétfői Napi Gazdaság.


Simor kiadáscsökkentést sürget

Simor András szerint a kormány februárra ígért reformcsomagjának inkább kiadáscsökkentő, mint bevételnövelő lépéseket kellene tartalmaznia. A jegybankelnök hangsúlyozta, a tavalyi, Surányi György cikke által kiváltott vitában nem szólalt meg, de az MNB nyitott olyan vitára, amely a jelen gazdasági körülményeken alapul.


Bajnai: a „magánnyugdíj-einstand” nélkül is teljesíthető lett volna a hiánycél

Egyszerűen hazugság, hogy hamis tényeken alapult a tavalyi költségvetés - írja közleményében Matolcsy György állításaira reagálva Bajnai Gordon és Oszkó Péter. A volt miniszterelnök és a volt pénzügyminiszter szerint ha az Orbán-kormány folytatja elődje szigorú és takarékos gazdálkodását, és nem fél bevezetni a most februárra ígért kiadáscsökkentő intézkedéseket, akkor különadók és a magán-nyugdíjpénztári befizetések "einstandolása" nélkül is teljesíthető lett volna a hiánycél.


Menekül a tőke Egyiptomból

Három éve nem tapasztalt mértékű befektetői tőkekivonás kezdődött a múlt héten a feltörekvő piaci térségre szakosodott részvényalapokból, miután a közel-keleti forrongás és a gyorsuló élelmiszer-árinfláció erősítette a gazdaság instabilitással kapcsolatos piaci félelmeket - írta a hétvégi Financial Times.


Barcza: pozitív az inflációs cél megemelésének cáfolata

Kifejezetten pozitív, hogy a kormány nem akarja megemelni az inflációs célt - mondta Barcza György, a K&H Bank vezető elemzője Orbán Viktor miniszterelnök szombati sajtótájékoztatójára reagálva, hozzátéve: a kormányfő erről szóló mondata az inflációs cél esetleges megemelése cáfolatának tekinthető. (Az inflációs cél jelenleg 3 százalék, amit a jegybank és kormány korábban közösen tűzött ki.)


Londoni elemzők: 2019-ben lehet magyar eurócsatlakozás

Magyarország és a többi térségi euróövezeti tagjelölt legkorábban 2019-2020-ban, sőt esetleg csak az azt követő évtizedben csatlakozhat az euróövezethez, és ha az uniós hatóságok az egyes tagállamokat sújtó adósságválság nyomán szigorítják az államadósság-rátával kapcsolatos maastrichti csatlakozási feltételek alkalmazását, azt elsősorban Magyarország szenvedheti meg - jósolták londoni felzárkózó piaci elemzők.





IMF: Romániának nem kell aggódnia

Romániának nem kell aggódnia a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) kötött hitelszerződés utolsó részletének lehívása miatt, mert a hatóságok jelentős erőfeszítéseket tettek a reformok területén - jelentette ki Mihai Tanasescu, Románia IMF-képviselője pénteken.


Nem tetszik a nyugdíjreform a lengyel alkotmánybíróságnak

A lengyel kormány nyugdíjreform tervei az alkotmánysértés kockázatával járnak és jogi ellenlépéseket vonhatnak maguk után. A szabályok drasztikus megváltoztatása jelentős alkotmányos problémát jelent - hangsúlyozta Andrzej Rzeplinski, a lengyel alkotmánybíróság elnöke, akit a Reuters kérdezett a nyugdíjreform tervezetével kapcsolatban.


Nem változott a forint árfolyama

A forint árfolyama gyakorlatilag változatlan volt péntek este az euróval, és kissé gyengült a svájci frankkal szemben a londoni bankközi devizapiacon.


Korrupciós ügybe keveredett az EBRD orosz tagja

Az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD) igazgatótanácsának (volt) orosz tagja, Jelena Kotova ellen büntetőeljárást indítottak az orosz nyomozó hatóságok - jelentette pénteken az orosz sajtó.


Egyesül az FHB két kereskedelmi bankja

Egyesül az FHB bankcsoportba tartozó két kereskedelmi bank, az FHB Kereskedelmi Bank Zrt. és az Allianz Bank Zrt., miután a felügyelet jóváhagyta a tranzakciót; a beolvadás a tervek szerint 2011. március 31-én zárul - közölte az FHB Jelzálogbank Nyrt. - a tőzsde honlapján pénteken.


Beszólt az IMF-nek a nemzetgazdasági tárca

A már nyilvánosságra hozott adat szerint az államháztartás helyi önkormányzatok nélküli 2010 évi pénzforgalmi hiánya a GDP 3,2 százaléka, így a kormányzati szektor uniós módszertan (ESA'95) szerinti hiánycélja, a GDP 3,8 százaléka, a várakozásoknak megfelelően teljesül, a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) ezért elvárja, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) a 2010-es költségvetéssel kapcsolatban gyakoroljon önkritikát.


Kapaszkodott a BUX

A csütörtöki esést követően a pénteki kereskedést masszív pluszban zárta a pesti börze vezető indexe.



Matolcsy 250 milliárdja már Orbánnak készítheti elő a terepet

Mint beszámoltunk róla, Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Brüsszelben 250 milliárdos krízisalap létrehozására tett javaslatot a miniszterelnöknek. Elemzői vélemények szerint a nemzetgazdasági miniszter már a hó végi Orbán-bejelentések elé gördítette ki az első tekercs szőnyeget.


Egységes energiapiacot kell teremteni 2014-ig

Egységes uniós energiapiacot kell teremteni 2014-ig, biztosítva a gáz és a villamos áram akadálytalan áramlását - áll a pénteki brüsszeli EU-csúcstalálkozó energiaügyről szóló zárónyilatkozatában.


Kevesebb a felszámolás

Decemberben kettővel kevesebb, januárban pedig harminckettővel több céggel szemben indult fizetésképtelenségi eljárás, mint egy évvel korábban, januárban ugyan a tavalyinál lényegesen több cég bezárásáról döntöttek a tulajdonosok, de több új céget is alapítottak - közölte az Opten Kft. pénteken.