Olcsóbb lesz Egyiptom a turistáknak

Ha véget ér az egyiptomi válság, akár egy hónap alatt regenerálódhat a turizmus, ahogy történt ez például a bangkoki zavargások idején. Valószínű, hogy a szállodák és szolgáltatások promóciós árakkal csábítgatják majd vissza a külföldieket, talán már tavasszal.


Last minute adókedvezmény: mennyit spórolhat a cég?

A nyereséges vállalkozások a múlt évben összesen 6 milliárd forintot költöttek színháztámogatásra. Szakértők szerint érthető, a támogatás után járó adókedvezmény akár 70 százalékot is elérheti. A színháztámogatás, kijelenthetjük, az egyik legnépszerűbb adóoptimalizációs eszköz is.


Robusztus világgazdasági növekedés kezdődött

Széles bázisú, robusztus ütemű növekedés kezdődött a világgazdaságban - állapította meg pénteken az egyik vezető befektetési csoport az általa összeállított globális összágazati beszerzőmenedzser-index (PMI) alapján, amely csaknem ötéves csúcson van.


Kevés pénzt szán a kormány a lakáshitelesekre

A kormány itthon egyelőre nem közöl részleteket a lakáshitelüket nem fizető adósok megmentésére szánt nemzeti eszközkezelőről. A Nemzetközi Valutaalap (IMF) csütörtökön közzétett új országjelentéséből azonban kiderül, hogy hárompilléres konstrukciót terveznek a bankok, az önkormányzatok és az eszközkezelő közreműködésével. A nemzetgazdasági tárca egyelőre kevés pénzt szán erre, 2011-12-ben 10-11 milliárdot, a rá következő két évben 130 milliárdot. Feltétel lenne a család kis jövedelme és korábban 12 hónapon át a pontos törlesztés.


Vitatja a Tesco a nyereségadózását firtató cikket - az Adózóna kommentál

Az Adózónán január 28-án megjelent "Mennyit adóznak a multik és ki jár jól?" című írásunk több pontját vitatta és egyben kifogásolta a Tesco Globál Áruházak Zrt., arra hivatkozva, hogy az írásban megjelent információk a társaság magyarországi jelenlétét kívánják rossz színben feltüntetni. Az alábbiakban összefoglaltuk az írás Tesco által kifogásolt pontjait, a cég véleményét, s idézzük Béres Molnár Gergelynek, a cikk szerzőjének reagálását is.



Super Bowl: ezer dolláros jegyek, 3 milliós reklámszpotok

Az Egyesült Államokban az elmúlt napokban tapasztalt ítéletidő sem tudta elvonni a figyelmet a világ legnagyobb egynapos sportrendezvényének tartott Super Bowl vasárnapi, 45. felvonásáról, mely során a Green Bay Packers a Pittsburgh Steelersszel csap össze a profi amerikaifutball-liga (NFL) bajnoki címéért járó Vince Lombardi trófeáért.


Tovább javult a magyar CDS-árazás Londonban

Többhavi mélypontra süllyedt a pénteki londoni kereskedésben a magyar adósságtörlesztési kockázat biztosítási ügyleteinek árazása, tükrözve a magyar strukturális reformcsomaggal kapcsolatos derűlátó piaci várakozást.


Kilenc éve nem volt ilyen rossz Soros Györgynek

2002 óta nem volt ennyire rossz éve Soros György befektetési alapjának, a Quantumnak. A 80 éves befektető az Institutional Investornak azt nyilatkozta, távol akarja tartani magát a tavalyi eredményeiről szóló hírektől, hangsúlyozva, hogy már nyugdíjas.


Hatalmas profitnövekedés a Rosznyeftynél

A Rosznyefty, a legnagyobb orosz olajvállalat 83 százalékkal növelte profitját a decemberben záródott három hónapban a magasabb olajár, illetve az olajtermelés növelése révén.




Németországban hónapokat kell várni új autóra

Szokatlanul hosszú várakozásra kell felkészülniük Németországban azoknak, akik új autót akarnak vásárolni, mert az autópiaci fellendülés miatt a gyárak alig győzik teljesíteni a megrendeléseket.



Már megkezdett reformokról írt Matolcsy az uniós biztosnak

Nagyszabású strukturális reformokba kezdett Magyarország, amelyek révén a hazai össztermékhez (GDP) mért államadósság 70 százalék alá csökken a következő években, 2014 végéig pedig 300 ezer új munkahelyet jöhet létre - írta Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter Olli Rehnnek, az Európai Bizottság (EB) gazdasági és monetáris ügyekért felelős biztosának a kormányzati portálon pénteken közölt levelében.




Egyiptomban a jegybank korlátozza a készpénzfelvételt

Az egyiptomi központi bank korlátozza a magánszemélyek készpénzfelvételét, de nem limitálja a belföldre és külföldre történő átutalásokat, amikor vasárnap újra megnyit majd néhány bank, egy heti zárva tartás után.


Nethangulat: Schmitt megítélése romlik, a pesszimizmus mélyül

Az év utolsó két hónapjában történt 8 pontos zuhanást követően január végére újabb egy ponttal csökkent a hvg.hu NetHangulat Index értéke, amely így az évet 27 ponton kezdte – derül ki az NRC Piackutató felméréséből. A netpolgárok több mint háromnegyede gondolta úgy, hogy Magyarországon rossz irányba mennek a dolgok.