Emelkedéssel nyitott Nyugat-Európa
Emelkedéssel nyitottak kedden a meghatározó nyugat-európai tőzsdék.
Emelkedéssel nyitottak kedden a meghatározó nyugat-európai tőzsdék.
MTI
A várt, nagyjából kétmillióval szemben csak 1,23 millióan cserélték le kötelezőjüket a tavalyi kampányban - írja a Népszabadság.
Hírszerző
Hírszerző
FH
Emelkedéssel nyitottak kedden a meghatározó nyugat-európai tőzsdék.
MTI
Vegyes várakozásokat fogalmaztak meg az MTI által megkérdezett elemzők a keddi kereskedési nappal kapcsolatban a Budapesti Értéktőzsdén. A BUX hétfői záró értékéhez képest 0,49 százalékkal erősödött.
MTI
A várakozások szerint idén is csak kisebb mértékben emelkedhetnek az élelmiszerárak a kiskereskedelemben, annak ellenére, hogy a válság és az ár- illetve belvizek hatalmas károkat okoznak a mezőgazdaságban - számol be a Magyar Nemzet.
Hírszerző
Hírszerző
FH
A hétfői gyengülést követően kedden emelkedéssel nyithatnak a fontosabb nyugat-európai tőzsdék.
MTI
Tartotta árfolyamát a forint kedden kora reggel a nemzetközi piacon az euróval szemben: röviddel 7 óra előtt egy eurót 274,15 forinton jegyeztek a hétfő esti 274,18 forint után.
MTI
Mit lehet tudni a reálhozamról, mikor juthat hozzá a pénzéhez, s mi történik, ha magánnyugdíjpénztár tagja marad, de a szervezet megszűnik? Folytatjuk cikkünket a magánnyugdíjpénztárakkal kapcsolatos kérdésekről.
hvg.hu
A lakosság pénzügyi döntéseinek előkészítésében a pénzintézetek információforrásként a második helyre szorultak az internet mögött - számol be a Napi Gazdaság.
MTI
MTI
Napi Gazdaság
Röviddel 20 óra előtt 274,18 forinton állt az euró a délután fél négykor elért 274,66 forint után, reggel hét óra körül 275,95 forinton volt.
MTI
Negatív kilátásokkal felülvizsgálat alá helyezte Ciprus szuverén adósságának "AA-" besorolását a Fitch Ratings - közölte a nemzetközi hitelminősítő intézet hétfőn. A felülvizsgálat eredményeit várhatóan áprilisban közli a társaság.
MTI
Miközben számos tagállam a piacok teljes megnyugtatása érdekében szükségesnek látná a keret emelését, az uniós vezető gazdasági nagyhatalom, Németország és néhány partnere ezt nem tartja sürgetőnek.
MTI
A dollár uralta világvaluta-rendszernek nincs jövője - vélekedik a kínai államfő. Hu Csin-tao szerint a dollár dominanciája a "múlt terméke".
MTI
Halvány forinterősödést jegyezhettek föl a devizakereskedők hétfőn a bankközin, az euró árfolyama megközelítette a 274-es szintet.
unknown
A Telenor nettó 6 millió 354 ezer 600 forintért vállalta a megbízást két évre az eredetileg becsült 8 millió forint érték helyett.
MTI
Rendkívül alacsony forgalom mellett emelkedő árak jellemezték a hétfői kereskedést a BÉT-en. Európa főbb piacai is csendesen indították a hetet, az indexek a pénteki zárás környékén állapodtak meg a nap végére.
unknown
A svájci banktitkot legendák övezik, annak ellenére, hogy hivatalos jelentések szerint az átlagos bankbetétek 90 százaléka 50 ezer dollárnál alacsonyabb értékű. De akkor miért adott át egy helyi aktivista, bizonyos Rudolf Elmer svájci banktitkokat tartalmazó dokumentumokat át a WikiLeaksnek, sőt miért kívánja magát a svájci banktitok intézményét megtámadni az Emberi Jogok Európai Bíróságán? Mi van a svájci banktitokban, amely oly misztikussá teszi?
hvg.hu
A Morgan Stanley elemzői szerint az enyhébb kamatpolitikának és az inflációs cél esetleges emelésének "paradox" következménye lehet a forint olyan mértékű gyengülése, hogy a devizahitelesekre ebből eredő negatív hatás messze meghaladná azt a könnyebbséget, amelyet a gazdaság számára jelentene például a jelenleginél 0,5-1,00 százalékponttal alacsonyabb jegybanki kamatszint.
MTI
Mostanra mérséklődik az állástalanok arányának emelkedése az EU-ban - mondta Andor László, az Európai Bizottság foglalkoztatásért, szociális ügyekért és társadalmi összetartozásért felelős tagja.
MTI
A Noise Night Life csapata már több mint egy éve szervez nagy létszámú, több ezer fős bulikat különböző helyszíneken, de a szombati, tragédiával végződő rendezvényt szervező Noise Life Production Kft-t csak 2010. júniusában jegyezték be, 500 ezer forintos tőkével az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint.
hvg.hu