IMF: Magyarország a jövőtől kért kölcsönt

A magyarországi – kisebb részben lengyelországi – elszámolási trükkök sora, valamint a költségvetési reformtervek hiánya aggodalomra adnak okot és sérülékennyé tehetik a feltörekvő európai országokat – nyilatkozta a Reutersnek Anne-Marie Gulde, a Nemzetközi Valutaalap (IMF) európai egységének főtanácsadója – olvasható a Napi Gazdaság online kiadásában.


Új szabály mentené meg a cégeket a bedőléstől

Habár még sokasodnak a kérdőjelek a magyar gazdaság idei teljesítménye körül, annyi azért már látható, hogy 2011 akár trendforduló is lehet a mikro-gazdaságban, s így a fizetésképtelenségi eljárások számának az alakulásában is. Ehhez azonban új törvényre lenne szükség


László Csaba: a magyar adórendszer és a versenyképesség

László Csaba a KPMG partnere, volt pénzügyminiszter a Világgazdaságban írt elemzést a magyar adórendszer és a versenyképesség összefüggéseiről. Felhívja a figyelmet, hogy magas és alacsony adószinttel egyaránt lehet egy ország versenyképes és versenyképtelen. A gazdaságot befolyásoló tényezők összhangja a lényeg.


Csökkent a hamis forintbankjegyek száma

Megfordult a forintbankjegy-hamisítványok számának tavaly év elején kezdődött emelkedése 2010 negyedik negyedévében, és jelentős mértékben csökkent, amiben nagy szerepe volt az MNB és a rendőrség együttműködésének – derül ki a jegybank napokban publikált negyedéves jelentéséből.


Az Opel szerint az idén már bővül a magyarországi autópiac

A magyarországi gépjárműpiacon az idén már 10-15 százalékos növekedés lehetséges a 2010. évi 26 százalékos visszaesés után, az Opel márka a bővülő piacon 11 százalékra tornázhatja fel részarányát – mondta Kovács Tamás, az Opel Magyarország ügyvezető igazgatója újságíróknak.


Nem használjuk a bankautomatákat

Az utóbbi években folyamatosan nőtt ugyan a bankjegykiadó automaták száma Magyarországon, kihasználtságuk azonban 2008 óta csökken, az akkor kezdődő válság óta pedig az ATM-ek telepítése is lelassult: 2008 végéig négy esztendő alatt 40, azóta viszont másfél év alatt csak 4 százalékkal nőtt a számuk – írta a Világgazdaság szerdán.



Az euró árfolyama 270 forintot közelítheti

Szerda reggel az euró 272,49 forintot ért, ami kissé jobb a keddi késői 272,67-os szintnél. A svájci frank 211,18 forintnál tartott, ami 0,10 százalékkal erősebben a kedd estinél.


Orbán fellépése és az unió szorongásai

Nehéz eldönteni, hogy Magyarország peches, vagy igazi szerencséje van, mert olyan időszakban jutott rá az EU soros elnöki pozíciója, amikor az uniónak égető – különösképpen gazdasági, versenyképességi – kérdésekre kell minél gyorsabban választ találnia. Megnéztük, hogy mivel is kellene megküzdeni.






Széchenyi Terv: új feltételek pályázóknak

Kis- és középvállalkozások március 1-től pályázhatnak először az Új Széchenyi Terv (ÚSZT) keretében kiírt 93 pályázati konstrukcióra, összesen 1100 milliárd forintra. Ez az összeg része a 2013-ig felhasználható 2000 milliárd forintnyi uniós forrásnak. Buktatók és új előírások pályázóknak.


Szárnyalt az OTP kedden

A BUX két százalék fölötti pluszban zárt január 18-án, az OTP közel 4,4 százalékkal erősödött.




Hogyan spóroljunk az energiával otthon?

A háztartási költségek sok családnál komoly tételt jelentenek, nem hátrány tehát, ha a tarsolyunkban van néhány pénztárcakímélő ötlet, amelyekkel nem csak saját költségvetésünket javíthatjuk, de a környezetet is óvhatjuk - írja a Zöldtér.