A parlament dönt a monetáris tanács külső tagjairól

Nagy Anna kormányszóvivő közölte: a kormány módosítani kívánja a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvényt, a monetáris tanács négy külső tagjáról a parlament gazdasági bizottságának ajánlása alapján a plenáris ülés feles többséggel fog dönteni.


NGM: a közszféra egyetlen munkavállalójának sem csökken a fizetése

A Nemzetgazdasági Minisztérium közölte: családi kedvezményt vagy - akinek ez nem jár - kompenzációs összeget kapnak a közszféra azon dolgozói, akiknek jövőre az arányos adórendszer bevezetésével csökkenne a bérük. Így senkinek sem fog csökkeni a nettó rendszeres jövedelme a közszférában.


Januártól megszűnik a NYENYI

Január elsejétől megszűnik a vállalkozók NYENYI (nyugdíjbiztosítási egyéni nyilvántartó lap) néven futó adatszolgáltatási kötelezettsége, ami csökkenti az adminisztrációs terheiket, egyben azt is jelenti, hogy az APEH-nak és az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnak együttműködve kell megoldania a jövőben az egyéni nyugdíjnyilvántartást.


A strasbourgi bírósághoz fordul Császy Zsolt

Császy Zsolt álláspontja szerint sérült a tisztességes eljáráshoz való joga, ezért a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fordul; a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő volt értékesítési igazgatóját néhány napja engedtek ki a Sukoró-botrány kapcsán elrendelt előzetes letartóztatásából.



Újabb tőkeinjekciót hajthat végre Írország

Újabb, 3,7 milliárd eurós tőkeinjekciót hajthat végre az ír állam az Allied Irish Bankben (AIB) annak érdekében, hogy a pénzintézet teljesíteni tudja az év végi tőketartalék-követelményeket - jelentette be csütörtökön Brian Lenihan, Írország pénzügyminisztere.



Rogán: három százalék alatt lesz a hiány jövőre

Rogán Antal, a Fidesz gazdaságpolitikai kabinetvezetője csütörtökön, a jövő évi büdzsé záróvitájában azt mondta: a 2011. évi költségvetés lesz az elmúlt húsz évben az első, amely 3 százalék alatt tartja az államháztartási hiány mértékét.



A MOB dönthet a sporttámogatások elosztásáról

A Magyar Olimpiai Bizottság hatáskörébe kerül az állami sporttámogatás elosztási arányaira való javaslattétel és a bizottság dönt arról, hogy mire fordítsák az olimpiai mozgalom feladataival összefüggő és a költségvetési törvényben meghatározott állami támogatásokat a parlament döntése szerint.



Törvényellenes a különadó áthárítása

Megtiltja a törvény az energetikai cégekre kivetett különadók továbbhárítását a fogyasztókra, meghosszabbítják a távhővel termelt áram kötelező átvételét és a kőolaj világpiaci árának emelkedésével nő a bányajáradék egy csütörtökön elfogadott törvényjavaslat szerint.


Elfogadták a költségvetést

Az országgyűlés által csütörtökön elfogadott 2011-es költségvetési törvény a nemzetgazdasági miniszter szerint azzal számol, hogy nem romlik tovább a külső környezet. A büzsdé a magyar gazdaság 3 százalékos bővülését és 3,5 százalékos inflációt vetít előre. Jövőre a költségvetés hiánya a GDP 2,94 százaléka, 687 milliárd forint lesz.


Négyszázmilliós kárt okozott az Aeroviva

Az Auroviva utazási iroda csődje miatt a QBE Biztosítóhoz csütörtök délig 402 kárigény érkezett mintegy 400 millió forint értékben, amely több mint ezer utast érint.




Már a korrupció sem működik Magyarországon? – Interjú Alexa Noémival

Nem kell aggódni, a korrupció él és virul, a pártfinanszírozás reformjában sem történt előrelépés. Ugyanakkor az új igazságszolgáltatási törvény megalkotásában való részvételt, a közbeszerzési tesztprogramok kialakítását, a közérdekű bejelentők védelmének szigorítáát célzó kezdeményezést sikertörténetnek tartja Alexa Noémi, a Transparency International Magyarország (TI) leköszönő ügyvezető igazgatója.


Leminősítette Magyarországot a Fitch

A legnagyobb európai hitelminősítő, a Fitch Ratings bejelentette, hogy a hosszú futamidejű magyar szuverén devizaadósság besorolását egy fokozattal, a befektetésre ajánlott osztályzati sáv alsó szélére, "BBB mínusz" szintre rontotta az eddigi "BBB"-ről.


Karácsonyi bevásárlás: mekkora a roham a plázákban?

December elején azt jósolta a GfK, hogy a magyarok idén az előző éveknél többet költenek majd a karácsonyi ajándékokra. Egy héttel az ünnepek előtt azonban a Nézőpont Intézet által megkérdezettek 53 százaléka már azt állította, a tavalyinál kevesebbet szánt az idén karácsonyi bevásárlásra. Spórolunk vagy nagyvonalúak vagyunk a karácsonyi ajándékoknál?


Eljárás indult az Aeroviva csődje miatt

Eljárást indított a BRFK az Aeroviva utazási iroda csődjével összefüggésben, okirattal való visszaélés és más bűncselekmények elkövetésének megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen.