"Magyarország egyre kockázatosabb"

Magyarország "egyre kockázatosabbnak tűnik" a kormány és a jegybank között feszülő ellentétek és "a rövid távú populista gazdasági intézkedések" miatt - vélekedtek szerdai helyzetértékelésükben londoni felzárkózó piaci elemzők.


Ugrásszerűen nőtt a kínai áramfogyasztás

A gazdaság ütemes bővülését támogatva az idén is erősen nőtt az áramfogyasztás Kínában: 14,5 százalékkal ugrott meg tavalyhoz képest. Az Új-Kína hírügynökség szerint az év végéig várhatóan 4170 milliárd kilowattóra lesz a felhasználás.




Simor András is részt vett a szerdai kormányülésen

Részt vett a kabinet ülésén szerda délelőtt Simor András, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke - mondta Nagy Anna kormányszóvivő. A jegybanktörvény módosításával összefüggő tárgyalás részleteiről várhatóan a csütörtöki kormányszóvivői sajtótájékoztatón számolnak be.


Magyar gazdaság 2010 – visszatekintés

Egészen biztosan nem írjuk be a 2010-es évet a magyar gazdaság aranykönyvébe, de annyit biztosan elmondhatunk, hogy elindultunk kifelé a válságból, a gazdaság, ha lassan is, de növekedésnek indult, s képesnek látszunk helyzetünk stabilizálására. Ez az esztendő azonban elsősorban a gazdaságpolitika körüli vitákról lesz emlékezetes. Végigtekintettünk mind a tizenkét hónapon.


Tizedével visszaesett a Mal termelése

A legfrissebb mutatók szerint a Magyar Alumínium Termelő és Kereskedelmi (Mal) Zrt. termelése a katasztrófa következtében 10 százalékkal csökkent, az idei évre tervezett kibocsátást várhatóan nem éri el a cég - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szerdán az MTI-vel.


Szerdától nyilatkozhatnak a magánnyugdíjpénztári tagok: nem elég a személyi

A magánnyugdíjpénztári tagnak - a kihirdetett törvény értelmében - január 31-ig kell nyilatkoznia arról, ha nem szeretné megszüntetni a tagságát. Személyi igazolványával együtt jelentkeznie kell bármely nyugdíjbiztosítási igazgatóságnál, a Nyugdíjfolyósító Igazgatóságnál (NYUFIG), vagy az Országos Nyugdíjbiztosítási Főigazgatóságnál ( ONYF).




Öt Tescóban volt nagy felfordulás

Áruval megrakott bevásárlókocsikat láncoltak össze a Vállalkozók Érdekvédelmi Szövetségének aktivistái öt hazai Tesco áruház kasszasora előtt szerdán délelőtt. A VÉSZ szerint az áruházlánc 80 millióval tartozik, a Tesco viszont azt mondja: jogszerűtlen volt az akció, ők már fizettek, és az áruházzal szerződésben álló fővállalkozó lehet a hibás.


A csőd szélén a Vegyépszer utódja

Csődközeli helyzetben van a Vegyépszer utódvállalata, a Nemzetközi Vegyépszer Zrt. - számol be az Index. A hírportál szerint a cég alkalmazottai nagy részét elbocsátotta, és Budapestről egy kis Zala megyei faluba költözött.