Javuló hangulatban emelkedik a BUX
A Budapesti Értéktőzsde elemzői pozitív hangulatú nyitást vártak kedden reggel, a részvényindex pedig a kereskedés megkezdésekor emelkedéssel nyitott.
A Budapesti Értéktőzsde elemzői pozitív hangulatú nyitást vártak kedden reggel, a részvényindex pedig a kereskedés megkezdésekor emelkedéssel nyitott.
MTI
Az IMF-et csak a számok érdeklik, hogy miképpen jutunk el odáig, az a mi dolgunk - ezt az egykori Gyurcsány Ferenc nyilatkozatot idézte több fideszes politikus a Hírszerzőnek.
unknown
Egyelőre egy Budapestről Párizsba induló járatot kellett törölni a francia légiirányítók tervezett sztrájkja miatt - mondta kedden reggel Szilágyi Károly, a Budapest Airport Zrt. szóvivője, aki azt javasolja, hogy a francia fővárosba utazók folyamatosan figyeljék a repülőtér és a légitársaságok honlapját.
MTI
Stabilizálódott a forint árfolyama kedd reggel: egy euró 289,38 forintot ért a bankközi devizapiacon, míg hétfőn este 289,62 forinton jegyezték az eurót. Elemzők szerint ugyanakkor a forint tovább gyengülhet, akár a 300-310-es jegyzésig, attól függően, hogy mire jut a magyar kormány az IMF-fel.
MTI
A nemzetközi hitelezők és Magyarország közötti hitelfelülvizsgálati egyeztetések megszakadása a The Wall Street Journal hétfői elemzése szerint azzal a kockázattal jár, hogy a hosszú távú befektetők túl bizonytalannak ítélik a magyar pénzügyi helyzetet a sokoldalú nemzetközi támogatás hiányában, és megkezdhetik a kivonulást az országból.
MTI
Az IMF-fel és az EU-val folytatott tárgyalások megszakadása kedvezőtlen hatással van az eszközárakra, és a nemzetközi környezet változásai fokozottan jelenhetnek meg mind az árfolyamban, mind a kamatokban - mondta Tardos Gergely, az OTP Bank vezető elemzője az MTI-nek.
MTI
A kormánypárt gazdasági szakpolitikusai szerint nincs gond, a BUX és a forint gyengélkedése csak átmeneti, ami mögött pszichikai, nem pedig gazdasági okok vannak. A hvg.hu hétfő délután a Parlamentben érdeklődött.
hvg.hu
A Moody's nemzetközi hitelminősítő szerint rossz hír, hogy megszakadtak a Magyarország és a nemzetközi hitelezők közötti egyeztetések a hitelcsomag felülvizsgálatakor - írta a Bloomberg Businessweek című hetilap online kiadásában hétfőn.
MTI
Csányi Sándor, az OTP - a legnagyobb közép-kelet-európai független hitelező - elnök-vezérigazgatója úgy nyilatkozott hétfőn a The Wall Street Journal című amerikai üzleti lapnak, hogy az új bankadó rontani fog az OTP eredményén, de a magyar kormánynak szüksége van rá, hogy teljesíthesse a 2010-es költségvetési hiánycélt.
MTI
Az idén összesen 450 dolgozót vesz fel, és továbbképzi magyar dolgozóit a koreai Hankook Tire: a cég rácalmási gumiabroncs-gyárának dolgozói közül az idén 62-en vesznek részt továbbképzésen a koreai Daejeonban a cég közelmúltban átadott globális oktatási központjában – közölte a Hankook Tire Magyarország Kft. az MTI-vel hétfőn.
MTI
A magyar pénzügyi rendszer nincs veszélyben, de az aggodalmak feléledtek az ország állapotát illetően - írta a hétfői The New York Times.
MTI
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) továbbra is nyitott a tárgyalások felújítására Magyarországgal, de erre vonatkozólag nem rögzítettek időpontot a magyar kormánnyal - közölte Irina Ivascsenko, a Nemzetközi Valutaalap budapesti állandó irodájának vezetője a Reuters Insider TV-nek nyilatkozva.
MTI
A Nemzetközi Valutaalap (IMF) az Európai Unió és a magyar kormány közötti tárgyalások megszakadásának negatív következménye már látható, elég hamar reagáltak rá a pénzpiacok, a közép- és hosszú távú hatás pedig a folytatástól függ - mondta Várhegyi Éva, a Pénzügykutató Zrt. kutatója hétfőn az MTI-nek.
MTI
A forint hétfőn délután a pesti devizapiac zárásakor 292 forint/euró szintig gyengült, ez napon belül már a második gyengülési hullám volt. Csajbók Róbert, az ING devizakereskedője a hvg.hu-nak elmondta, hogy mindez nem jó jel, mert a forint a térségbeli devizáktól leszakadva gyengült délután, vagyis a cseh korona és a lengyel zloty is erősödött az euróval a reggeli pánik után, a forinttal azonban nem ez történt. Hétfő este fél nyolc körül a forint 290,28 forint/euróig erősödött vissza.
hvg.hu
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 653,44 pontos, 2,90 százalékos csökkenéssel, 21 843,38 ponton zárt hétfőn.
MTI
Az őszi önkormányzati választásoknak szerepük lehetett a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) és az EU-val folytatott tárgyalások sikertelenségében, ám nem biztos, hogy a piacok és a hitelminősítők az októberi választásokig hagynak időt Magyarországnak - vélekedtek hétfőn londoni felzárkózó piaci elemzők.
MTI
A Nokia Siemens Networks (NSN) 1,2 milliárd dollárért megvásárolja az amerikai Motorola vezeték nélküli hálózati eszközöket gyártó részlegét.
MTI
Simor András szerint a jegybank elnökének fizetéséről szóló törvénymódosításról a kormány előzetesen nem egyeztetett a Magyar Nemzeti Bank vezetésével, így a fizetésével kapcsolatban az önkéntes lemondás lehetőségéről nem lehet beszélni.
MTI
Tovább gyengült hétfőn délután a forint az euróval szemben, röviddel 16 óra előtt több mint 290 forintot kértek egy euróért a nemzetközi bankközi devizapiacon.
MTI
Oroszországban 6,8 százalékra mérséklődött a munkanélküliek aránya a munkaképes lakossághoz képest júniusban az előző havi 7,3 százalékról - közölte az orosz szövetségi statisztikai szolgálat. A szakértők 7,2 százalékra számítottak.
MTI