EUDR: szinte mindenkit érint, mégis csak kevesen készültek fel rá
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
A magyar pénzügyi rendszer nincs veszélyben, de az aggodalmak feléledtek az ország állapotát illetően - írta a hétfői The New York Times.
Az újság elemzőkre hivatkozva megállapította: a magyar pénzügyi rendszer nincs veszélyben, hiszen a kormánynak még rendelkezésére áll a 2008-as készenléti hitelcsomagból mintegy 3,5 milliárd euró, és a központi bank további 1,4 milliárd euróval rendelkezik. A piacok rosszul reagáltak hétfőn arra, hogy a Nemzetközi Valutaalap (IMF) és az Európai Unió tisztviselői felfüggesztették a hitelmegállapodás felülvizsgálatát a hét végén Budapesten. A forint 2,8 százalékot romlott az euróval szemben, a magyar deviza a leggyengébb volt június 7. óta.
A konzervatív kormány - érzékelvén a közvéleménynek a költségvetési csökkentések miatti növekvő haragját - azt hangoztatja, hogy a nemzetközi hitelezők nyomásával dacolva nem vezet be további megszorító intézkedéseket. A tárgyalások zsákutcába jutása felélesztette az ország pénzügyi állapotával kapcsolatos aggodalmakat, kevesebb mint két hónappal az után, hogy egy magas kormányzati tisztviselő annak a lehetőségéről beszélt: az országot egy görög stílusú válság fenyegeti, és adósságai terén fizetésképtelenné válhat. A kormány gyorsan visszakozott ettől a véleménytől.
Az újság idézte Keszey Ádámot, a Raiffeisen Bank budapesti makroközgazdászát, aki szerint nem áll fenn a veszélye annak, hogy a kormánynak elfogy a pénze. Ennél nagyobb gondot jelent szerinte az a benyomás, hogy nem sikerül teljesíteni a hiánycsökkentési célokat. Véleménye szerint Magyarországnak nincs szüksége hitelcsomagra, amely azonban biztonsági hálót nyújt a kormánynak, ami nagyon fontos pszichológiailag. A szerkezeti reformok hiányáról van szó, különösen a költségvetés oldalán, ezért reagáltak így a piacok - mondta. A lap emlékeztetett arra, hogy az IMF és az EU bírálta a bankadóra vonatkozó magyar döntést, mondván, hogy ez rossz jelzést küldene a befektetőknek, és gyengíthetné a gazdasági növekedést.
A nagyvállalatoknak ez év végétől, a kis- és középvállalkozásoknak 2026 júliusától kell eleget tenniük az előírásoknak.
Mit tartalmaz az ajánlás? Mely cégekre vonatkozik? Hogyan védi a vállalkozásokat?
Kedvező lehetőség a likviditás javítására feldolgozóipari vállalatok számára.
Elindult a Gigabit Magyarország program. Változtak a Nemzeti Bajnokok – Zöld és digitális átállást célzó egyműveletes kombinált Hitelprogram feltételei.
Eddig 12 település hozott rendeletet a helyi önazonosság védelmében, azonban mindössze egy olyan van, ahol a lakosságszám változása alapján ez indokolt lehet – és ott sem ez a probléma.
„Nagyon nehéz ide bekerülni, de még nehezebb elérni, hogy itt is maradj” – mondja a válogatottról Szoboszlai Dominik, aki a HVG-nek adott portréinterjúban beszélt a kislánya születéséről, a Liverpoolról, a vb-selejtezős esélyekről, és élete legnehezebb döntéséről is.
Az Eurostat szerint többet élnek a magyarok egészségesen, mint a németek, az osztrákok vagy a svájciak.
Egy magánszemély tett feljelentést a rendőrségen, ennek nyomán indult meg az eljárás.
Nógrádi Györggyel fejtette meg Ukrajnát és az Európai Uniót Orbán Viktor a Patrióta csatornáján.