Gyengült a forint délután
Vegyesen mozogtak a közép-európai devizák az euróhoz képest pénteken délután. A forint gyengült, a cseh korona erősödött, a zloty gyakorlatilag stagnált az euróhoz viszonyítva.
Vegyesen mozogtak a közép-európai devizák az euróhoz képest pénteken délután. A forint gyengült, a cseh korona erősödött, a zloty gyakorlatilag stagnált az euróhoz viszonyítva.
Az Európai Központi Bank (EKB) most már szinte biztosra veszi, hogy jövőre visszatér a gazdasági növekedés az euróövezetbe, ez azonban nem fogja megállítani a munkanélküliség súlyosbodását.
Az eddig vártnál nagyobb ütemű magyarországi jegybanki kamatcsökkentést jósolnak új előrejelzésükben londoni felzárkózó piaci elemzők, a recesszió mellett a váratlanul alacsony inflációra hivatkozva.
Nagy-Britannia hazai összterméke (GDP) a harmadik negyedévben 0,4 százalékkal csökkent a második negyedhez képest, jelentették a brit statisztikai hivatalban pénteken előzetes becslésként. Az elemzők most már 0,1-0,2 százalékos gazdasági növekedésre számítottak a második negyedévi, 0,6 százalékos visszaesés után.
Magyar-olasz kormányközi megállapodást írtak alá Rómában a kőolaj- és a kőolajtermék-készletek tárolásában való együttműködésre. A MOL üdvözölte a megállapodást.
Emelkedéssel kezdtek pénteken a nyugat-európai értéktőzsdék.
A vezető részvények vegyesen mozogtak, a BUX 0,4 százalékos mínuszban zárta a csütörtöki kereskedést.
Bajnai Gordon miniszterelnök segítségét kéri a jövő évi bértárgyalások lezárásához a Magyar Szakszervezetek Országos Szövetsége.
A maximált teljes hiteldíj mutató (THM) kedvezőbb a hitelfelvevőknek, mint a kamatplafon – mondta Várhegyi Éva, a Pénzügykutató tudományos főmunkatársa, aki szerint az Országgyűlés alá rendelt pénzügyi felügyelet jóval erősebb lehet, mint a kormány alatt működő.
Idén nem lehet jutalmat fizetni az állami vezetőknek, céljuttatást a minisztereknek és államtitkároknak, a vezető beosztású köztisztviselők esetében pedig a kormány harmadára csökkenti a legnagyobb adható jutalom összegét - közölte a kormányszóvivő.
Eddig 45 ezren kértek és 40 ezren kaptak támogatást a kríziskezelő alapból, amelyből másfél milliárd forintot fizettek ki a pénzügyi-gazdasági válság miatt nehéz helyzetbe került embereknek - mondta Budai Bernadett kormányszóvivő a Kazincbarcikán tartott kormányszóvivői tájékoztatón csütörtökön, ahol a 40 ezredik kérelmezőnek adták át a segélyt.
Az idén várhatóan a tavalyinál is veszteségesebb lesz az Európai Újjáépítési és Fejlesztési Bank (EBRD), ám a kelet-európai átalakulás finanszírozására alakult pénzintézet lehető legjobb kockázati besorolását szilárdan alátámasztja a részvényes országok támogatása – áll a Moody's Investors Service csütörtökön Londonban kiadott helyzetértékelésében.
A külföldről indított internetes megrendelések 60 százalékát visszautasítják a kereskedők – állítja az Európai Unió új tanulmánya, amelyet Brüsszelben csütörtökön ismertetett Meglena Kuneva fogyasztóvédelmi biztos.
Az idén május 13-án a bíróság hatályon kívül helyezte a Magyar Telekom 2007-es közgyűlési határozatait - köztük az osztalékfizetésről szólót is, és az ítélet 2009. július 7-én jogerőre emelkedett. A Magyar Telekom érvelése dacára a kifizetett osztalék egyelőre jogtalannak minősül. Más lesz a helyzet, ha a Telekom érvényes közgyűlést tart.
Téli kilakoltatási moratóriumot hirdet Budapest főpolgármestere és a Fővárosi Közgyűlés. Felkérik a kerületi polgármestereket, hogy idén is függesszék fel a kilakoltatásokat a téli időszakban – közölte a Főpolgármesteri Hivatal.
Garázdaság bűntett gyanúja miatt a Cozma-gyilkosság újabb gyanúsítottját vették őrizetbe csütörtökre virradó éjszaka Székesfehérváron; a 26 éves enyingi férfi ellen a Veszprém Megyei Főügyészség adott ki körözést – közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az Emfesz, amely nemrég még Dmitrij Firtas ukrán üzletemberé volt, 1,7 milliárd dollárt követel az ugyancsak Firtas csoportjához tartozó RosUkrEnergótól – jelentette csütörtökön a Vedomosztyi című orosz üzleti napilap.
Gyengülni kezdett a hosszú hétvége előtti utolsó kereskedési napon a forint. Az euró jegyzése eltávolodott az éves csúcstól.
Mínuszban kezdett a Budapesti Értéktőzsde legfontosabb indexe, amely ezzel az európai trendet követi.
Augusztusban tovább esett a kiskereskedelmi forgalom, a kiskereskedelmi üzletek változatlan áron számított eladási forgalma – a naptárhatástól megtisztított adatok alapján – 2009 első nyolc hónapjában 4,2, augusztusban 7,2 százalékkal maradt el az előző év azonos időszakitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.