Pontokba szedve: Járai kontra Bajnai
 

Pontokba szedve: Járai kontra Bajnai

Nem volt igazi összecsapás – sem tematikusan, sem időben-térben. Előbb Orbán Viktor első pénzügyminisztere, a jegybank későbbi elnöke, Járai Zsigmond beszélt a Közgazdász-vándorgyűlés mintegy félezer hallgatója előtt, majd egy órával később a Washingtonból Bécs érintésével Zalakaroson landoló kormányfő. Kettejük között szünet, s lazításképpen Futó Péter és Parragh László előadása a válságkezelés árnyoldalairól – munkaadói nézőpontból. A szokásos, kulturált elégedetlenség.

unknown unknown

A jövő évi büdzsé kockázataira figyelmeztet az ÁSZ
 

A jövő évi büdzsé kockázataira figyelmeztet az ÁSZ

Nemcsak a válság alakulása jelent kockázatot a következő évek várható gazdasági növekedésére, hanem a hazai társadalmi-gazdasági és alkalmazkodási tényezők is, közöttük a nagy ellátórendszerek helyzete - véli az Állami Számvevőszék a 2010-es büdzséről készített jelentésében.

MTI MTI


Javulnak Kelet-Európa gazdasági kilátásai
 

Javulnak Kelet-Európa gazdasági kilátásai

bankok és pénzintézetek nemzetközi együttműködésével sikerült elkerülni egy átfogó bankválságot a kelet- és közép-európai térségben - állapították meg a Európai Bizottság pénteki brüsszeli közleménye szerint azon a találkozón, amelyen a térség és nyugati országok pénzügyi szakértői, valamint nemzetközi intézmények képviselői vettek részt.

MTI MTI

A Költségvetési Tanács optimistább a kormánynál
 

A Költségvetési Tanács optimistább a kormánynál

Kedvezőbben ítéli meg a gazdaság rövidtávú kilátásait a Költségvetési Tanács a kormánynál, a középtávon várható folyamatokat illetően azonban kevésbé derűlátó, és főleg az államháztartás hiánynövekedésének kockázataira hívja fel a figyelmet – derül ki a testület (MKKT) 2010-es költségvetési törvényjavaslatról készített, pénteken közzétett jelentéséből.

MTI MTI

Futó: ki kell terjeszteni a banki kódexet
 

Futó: ki kell terjeszteni a banki kódexet

A vállalatfinanszírozásra is ki kellene terjeszteni banki etikai kódexet - javasolta a Munkaadók és Gyáriparosok Országos Szövetségének (MGYOSZ) elnöke pénteken Zalakaroson, a közgazdászok vándorgyűlésén.

MTI MTI

László Csaba: Egyetlen húzással 70 milliárdot tett zsebre az állam
 

László Csaba: Egyetlen húzással 70 milliárdot tett zsebre az állam

Bár a vagyonadó mindössze 25 milliárd forint extra adóbevételt jelentene, jogszerűségét máris többen megkérdőjelezték. Senki nem beszél viszont arról a 70 milliárdról, amelyet a vállalkozók zsebéből húztak ki, hogy a pénz az államkasszát gyarapítsa. László Csabával, a KPMG adópartnerével a 70 milliárdos trükkről és a 2010-es adócsomag várható hatásairól beszélgettünk.

Salgó Andrea (hvg.hu) Salgó Andrea (hvg.hu)

Járai: csökkenteni kell az újraelosztást
 

Járai: csökkenteni kell az újraelosztást

Magyarország akkor lesz képes korábbi versenyképességét visszaszerezni, ha a GDP-arányos újraelosztást a jelenlegi 50 százalékról 40 százalékra szorítja le – jelentette ki Járai Zsigmond, a jegybank volt elnöke, a CIG Közép-európai Biztosító Zrt. felügyelőbizottsági elnöke a 47. közgazdász vándorgyűlésen.

MTI MTI

Economist: javuló magyar kilátások
 

Economist: javuló magyar kilátások

A válság évei után a magyarok már hozzászoktak a nadrágszíj-meghúzáshoz. Erre szükség is volt, hiszen az ország alapvető problémái a termelékenység-növekedéstől elszakadó béremelkedésből, valamint a túl nagyvonalú szociális kiadásokból erednek.

MTI MTI

Kopits szerint törékeny a növekedés
 

Kopits szerint törékeny a növekedés

A válságból való kilábalás egyik fő problémájának tartotta a költségvetések fenntarthatóságának kérdését Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke a 47. közgazdász vándorgyűlésen pénteken Zalakaroson.

MTI MTI

G8-csoport: Iránnak 3 hónapja van az urándúsítás leállítására
 

G8-csoport: Iránnak 3 hónapja van az urándúsítás leállítására

A világ legfejlettebb ipari országait és Oroszországot tömörítő G8-csoport az év végéig ad határidőt Iránnak, hogy kötelezettséget vállaljon urándúsítási programja beszüntetésére, s így elkerülje az újabb szankciók meghozatalát. Ezt Franco Frattini olasz külügyminiszter jelentette be csütörtökön New Yorkban: jelenleg Olaszország tölti be a G8-csoport soros elnöki tisztségét.

MTI MTI


Forint: „még ne essünk pánikba, kicsit korai lenne!”
 

Forint: „még ne essünk pánikba, kicsit korai lenne!”

Ismétlés a tudás anyja: szűk sávban mozog a forint a bankközi devizapiacon, és ez nincs másként szeptember 25-én délelőtt sem. Az euró árfolyama 270,5 és 271,5 forint között mozgott a pénteki kereskedés első órájában; 10 órakor a közös európai pénzre 271,0 forinton születtek kötések.

unknown unknown

Magyar buszok váltják a hazai roncsokat
 

Magyar buszok váltják a hazai roncsokat

Folyik a műhelymunka, miként lehetne az elavult magyar autóbuszparkot hazai gyártócégek termékeivel felújítani – mondta Fórián István, miniszterelnöki megbízott a Napi Gazdaságnak.

MTI MTI

A G20 veszi át a prímet a gazdasági együttműködés koordinálásában
 

A G20 veszi át a prímet a gazdasági együttműködés koordinálásában

A világ legnagyobb fejlett, illetve fejlődő gazdaságait tömörítő G20-csoport látja majd el a globális gazdasági együttműködés folyamatos koordinálásának feladatát – közölte egy név nélkül nyilatkozó amerikai illetékes Pittsburgh-ben, ahol csütörtök este óta tart a G20 csúcsértekezlete.

MTI MTI



Nem függesztették fel a terézvárosi csendrendeletet
 

Nem függesztették fel a terézvárosi csendrendeletet

Nem módosította és nem is függesztette fel a VI. kerületi csendrendeletet a helyi képviselő-testület a csütörtöki, éjszakába nyúló ülésen – közölte Hatvani Csaba (MSZP) alpolgármester az ülést követően pénteken kora reggel.

MTI MTI