Leminősítette Görögországot a Moodys is

Leminősítette, de - a másik két nagy hitelminősítővel ellentétben - még az elsőrendű adósi kategóriában hagyta Görögország szuverén adóskockázati besorolását kedden a Moody's Investors Service.


Megugrott a közféra tartozása

Egyéves késéssel, de begyűrözött a válság a közszférába is: a költségvetési intézményrendszer már felélte a tartalékait, ugyanis tartozásállománya november végén 32,6 milliárd forintra emelkedett – ami egy hónap alatt 8,1 milliárd forint növekedést jelent – írta a Napi Gazdaság a Magyar Államkincstár (MÁK) adatai alapján.


Generali: az államadósságok újabb válsághullámot válthatnak ki

2010 első hónapjaiban folytatódhat a tőkebeáramlás, amely változatlanul a jobb növekedési kilátásokkal bíró feltörekvő piacoknak kedvezhet. A devizapiacokon egyelőre nem várható trendforduló, rövid távon a dollár gyengülésére és a feltörekvő piaci devizák erősödésére lehet számítani Pallag Róbert, a Generali Alapkezelő részvényportfólió-menedzsere szerint.


A szlovák euró első éve

Sikerként élik meg Szlovákiában az euró bevezetését, ami gyengítette a gazdasági válság hatásait, pénzügyi stabilitást eredményezett, és egyelőre a versenyképességet sem rontotta.


A BKIK Sólyomhoz fordult a korrupcióellenes törvény miatt

A Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara (BKIK) kéri Sólyom László köztársasági elnököt, hogy az országgyűlés által elfogadott korrupcióellenes törvénycsomag esetében kérjen alkotmányossági vizsgálatot az Alkotmánybíróságtól.




Még bíznak az 5-5,50 százalékos kamatszintben a City elemzői

A vártnál kisebb mértékű hétfői magyarországi jegybanki kamatcsökkentés ellenére még mindig valószínű, hogy jövőre 5-5,50 százalékos mélypontra süllyed az MNB alapkamata, csak legfeljebb lassabb ütemben - mondták londoni feltörekvő piaci elemzők a magyar jegybank 0,25 százalékpontos kamatcsökkentési döntése után.






Elbocsátások a Philips Kft. székesfehérvári gyárában

A Philips Kft. novemberben és decemberben több mint 30 dolgozónak mondott fel, mintegy 300 száz kölcsönzött dolgozó pedig nem kapott szerződéshosszabbítást a székesfehérvári tv-gyárban - közölte a társaságnál működő VIDEO Szakszervezet.


Év végéig lehet visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe

Év végéig lehet visszalépni az állami nyugdíjrendszerbe, az arra jogosultaknak december 31-ig kell jelezniük magánnyugdíjpénztáruknál, ha vissza akarnak térni a társadalombiztosítási (tb) nyugdíjrendszerbe; a határidő elmulasztása jogvesztéssel jár.



Rontott a Nokia adósbesorolásán a Fitch

A Fitch Ratings hitelminősítő intézet "A"-ról "A-"-ra sorolta vissza a Nokia Corporation's (Nokia) hosszú távú IDR (Issuer Default Rating) kibocsátói besorolását és elsőbbségi fedezetlen hitel besorolását. A rövid távú IDR besorolását "F1"-ről "F2"-re minősítette vissza az intézet. A hosszú távú IDR kilátása stabil maradt.


MNB: 25 bázisponttal csökkent az alapkamat

A monetáris tanács 25 bázisponttal 6,25 százalékra csökkentette a jegybanki alapkamatot hétfőn. Az elemzőket meglepte a jegybank óvatos lépése, a piac 50 bázispontos vágásra számított. A forint erősödött a jegybanki döntés hírére.


Drágul a gázolaj

Csak a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát emeli bruttó 4 forinttal szerdán a Mol, a benziné nem változik - értesült piaci forrásokból az MTI hétfőn.


Újabb januári gázválságtól tart a többség

A magyar lakosság 60 százaléka szerint januárban valószínűleg, míg 15 százaléka szerint biztosan megismétlődik a 2009. januári orosz-ukrán gázválság – derül ki az energiainfo.hu és a Forsense közös felméréséből.