Az idén jó lesz a dinnye
 

Az idén jó lesz a dinnye

Elkezdődött a dinnyeszüret, az idén várhatóan 200-220 ezer tonna dinnye terem Magyarországon, az előző évinél 50-70 ezer tonnával több – tájékoztatta Mártonffy Béla, a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (FruitVeb) ügyvezető igazgatója.

MTI MTI


IMF: 2 százalékkal nő a gazdaság Amerikában
 

IMF: 2 százalékkal nő a gazdaság Amerikában

Lassú ereszkedéssel az amerikai konjunktúra mélypontjához ér, de van némi veszélye annak is, hogy a gazdaság növekedése teljesen kifullad - írja jelentésében az Egyesült Államokról a Nemzetközi Valutaalap (IMF).

MTI MTI


Két bank is megtévesztette a fogyasztókat
 

Két bank is megtévesztette a fogyasztókat

Két pénzintézetre összesen 14 millió forint bírságot rótt ki a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) Versenytanácsa, az MKB Bank és az Erste Bank ugyanis lakáshitelekhez kapcsolódó akcióik során reklámjaikkal megtévesztették a fogyasztókat.

MTI MTI


Gyurcsány egy évig még kormányfő marad
 

Gyurcsány egy évig még kormányfő marad

Több jel mutat „bizonyos mértékű reformfáradtságra” az MSZP-n belül, áll az egyik vezető londoni befektetési ház elemzésében, amely szerint a magyarországi szerkezeti reformok lendülete a következő egy évben kifulladhat.

MTI MTI

Az offshore paradicsomok keserű leve
 

Az offshore paradicsomok keserű leve

Alacsony adók, zökkenőmentesen működő üzlet, egyszerű szabályozás, presztízs, maximalizált bevétel – egyebek mellett ezek lehetnek azok az okok, amiért egy vállalkozó offshore cég alapítása mellett dönthet. A jogszabályok és rendelkezések tengerében azonban nem könnyű eligazodni. Néhány példán keresztül bemutatjuk, mire érdemes figyelni.

unknown unknown

Értékesítenék a pécs-pogányi repteret
 

Értékesítenék a pécs-pogányi repteret

A Pécs-Pogány Nemzetközi Repülőtér eladását, vagy bérbe adását tervezi a pécsi önkormányzat, amely erről három szakmai befektetővel is tárgyal - mondta a baranyai megyeszékhely polgármestere újságíróknak.

MTI MTI

Amerikai napelemgyártó üzem épül Környén
 

Amerikai napelemgyártó üzem épül Környén

Amerikai napelemgyártó üzem épül a Komárom-Esztergom megyei Környén 26 milliárd forintos beruházással - jelentette be Kóka János gazdasági és közlekedési miniszter csütörtökön Washingtonban.

MTI MTI

Kis mértékben csökkenhet az olaj ára
 

Kis mértékben csökkenhet az olaj ára

Pénteken reggel a kőolaj kis mértékben olcsóbbodott a szabadpiacon, az árakat érdemben nem befolyásolta az, hogy Nigériában nem sikerült eredményt elérni a kormánynak és a szakszervezeteknek az általános sztrájk befejezéséről kezdett tárgyalásain.

MTI MTI

Optimista várakozás a tőzsdén
 

Optimista várakozás a tőzsdén

Londoni értékforgalmazók szerint a nyugat-európai részvénypiacok pénteken emelkedően kezdhetnek a Wall Street tegnapi erőteljes javulása után. Az amerikai piacnak lendületet adott, hogy több félvezető céget felértékeltek.

MTI MTI


BÉT: az OTP húzta a piacot
 

BÉT: az OTP húzta a piacot

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 16,62 pontos emelkedéssel, 26.778,79 ponton zárt csütörtökön. Az előző kereskedési napi záró értékhez képest ez 0,06 százalékos erősödés.

MTI MTI

A régióval együtt gyengült a forint
 

A régióval együtt gyengült a forint

A forint több régiós valutával együtt gyengült a bankközi devizapiacon csütörtökön, az eurót fél négy körül 248,30/40 forinton jegyezték a szerdai 247,80/90 forint után.

MTI MTI


Egyre többen panaszkodnak a bankokra
 

Egyre többen panaszkodnak a bankokra

Rohamosan nőtt a bankokkal szembeni panaszok száma - derül ki az őket felügyelő hatóság friss jelentéséből. Ez a fogyasztói öntudat erősödését jelzi ugyan, de az átlagügyfél továbbra sem elég patkolt.

unknown unknown

Elmarad a júniusi kamatcsökkentés
 

Elmarad a júniusi kamatcsökkentés

Júniusban ismét elmarad a jegybanki kamatcsökkentés, lelassul az infláció áprilisban kezdődött mérséklődése, ugyanakkor az év hátralévő részében csökkenhet a fogyasztói árak növekedési üteme és a jegybanki alapkamat is a Reuters legfrissebb felmérésében megkérdezett elemzők szerint.

MTI MTI

Olcsó transzatlanti járatot indít a Zoom Airlines
 

Olcsó transzatlanti járatot indít a Zoom Airlines

Az olcsó jegyeket áruló Zoom Airlines kanadai légitáraság belépett az amerikai piacra, csütörtöktől elindította a New York-i John F. Kennedy nemzetközi repülőtér és a londoni Gatwick Airport közötti járatát.

MTI MTI

Gyengült a forint
 

Gyengült a forint

Enyhén gyengült a a forint csütörtökön a bankközi devizapiacon, az eurót kilenc óra körül 249,00//20 forinton jegyezték a szerdai 247,80/90 forint után.

MTI MTI