Adóportált indított a cseh adóhatóság
A cseh adóhatóság internetes adóportált helyezet kísérleti üzembe. A rendszer – amelyet az IBM épített ki - három hónapig tesztüzemben működik.
A cseh adóhatóság internetes adóportált helyezet kísérleti üzembe. A rendszer – amelyet az IBM épített ki - három hónapig tesztüzemben működik.
Már 77 cent volt pénteken a korai délutáni órákban az amerikai könnyűolaj hordónkénti drágulása az elektromos piaci kereskedési rendszerben, míg az északi-tengeri Brent olaj előző napi záró áránál 74 centtel állt magasabban ekkor: az előbbi olajféleség ára ezzel 70,83, utóbbié 72,32 dollárig jutott.
SZDSZ: nem a végleges konvergenciaprogram jelent meg a sajtóban. A végleges verzióról augusztus 31-i, szeptember 1-i kétnapos kormányülésen döntenek.
Több mint 500 thaiföldi gyerek kapja kézhez az olcsó kéziszámítógépet, amellyel az elmaradott régiókban szeretnék javítani a hozzáférést az informatikai eszközökhöz és az internethez.
A Fitch Ratings londoni hitelminősítő technikai jellegű változtatása keretében módosította 40 ország országkockázati plafonját, felemelte azt a kockázati besorolási határ, amellyel az adott országban működő kereskedelmi vállalkozások számolhatnak tranzakcióik során.
A szerintük alacsony felvásárlási árral érvelve, egy szűk, kisrészvényesi csoport próbálja megakadályozni, hogy a Magyar Kereskedelmi Bank (MKB) megvásárolja Romániában a Romexterra Bankot.
A kiszivárgott konvergenciaprogram tervezete alapján csak rövid távon látható a stabilitás eléréséhez vezető út, és hiányzik a középtávú megoldás az MTI által pénteken megkérdezett elemzők szerint.
A lakással, házzal kapcsolatos egyszeri kiadások gyakran kamatosan megtérülnek. Néhány ügyesen beépített szerkezet, berendezési tárgy ráadásul nem is pénzkérdés, hiszen nem drágább a hagyományos megoldásnál. Takarékos tippek ingatlantulajdonosoknak.
Miután a sajtóban napvilágra került a konvergenciaprogram tervezete, az euró négy forinttal 277,70/90-re drágult.
Nem tudni, mikor vezetjük be az eurót, 10 százalékos lesz az államháztartási hiány, csökkennek a reálbérek, megugrik az infláció, a bruttó államadósság 70 százalék fölé emelkedik, lelassul a gazdasági növekedés, nő a munkanélküliség - derül ki az Index birtokába került konvergenciaprogramból.
Az egyszerűsített vállalkozói adóból július végéig 78,3 milliárd forint folyt be a költségvetésbe.
Enyhén erősödött a forint csütörtökön a bankközi devizapiacon, az eurót négy óra tájban 273,85/90 forinton jegyezték, míg szerda késő délután kevéssel 274 forint fölött állt árfolyam.
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 48,57 pontos, 0,22 százalékos emelkedéssel, 21840,01 ponton zárt csütörtökön.
Az ügyletek mennyiségét tekintve az idén rekord várható az európai ingatlanbefektetésekben, a befektetések 40 százalékát Nagy-Britanniában hajtották végre - legalábbis ezt várja a Cushman&Wakefield tanácsadócég.
Horvát lapjelentések szerint a magyar Mol olajipari konszeren 500 millió és egymilliárd euró közötti összeget kíván fordítani finomító-fejlesztésekre Sisak és Rijeka városában.
A Pénzügyminisztérium augusztusra pénzforgalmi szemléletben – önkormányzatok nélkül –167,1 milliárd forint államháztartási hiányt vár, az első háromnegyed évre 1.562,6 milliárd forintot – jelentette be Katona Tamás, a szaktárca államtitkára, hozzátéve, hogy a konvergencia program társadalmi vitája a jövő héten kezdődhet.
A Magyar Lízingszövetség adatai szerint 2006 első félévében a lízing piac összesített eszközértéke meghaladta 600 milliárd forintot, 12 százalékkal meghaladva a tavalyi eszközértéket. Ugyanezen időszakok összehasonlításában a finanszírozott érték mintegy 18 százalékkal nőtt, a finanszírozott eszközök darabszáma viszont 2 százalékkal csökkent.
Kávét ma olcsóbban vehetünk, mint 5 évvel ezelőtt, a mák, meg a női kabát ára pedig nem változott az elmúlt években. A sertészsír és a színházjegy viszont a duplájára emelkedett.