Kétmilliárd forint régiós turisztikai fejlesztésre
 

Kétmilliárd forint régiós turisztikai fejlesztésre

A hazai régiók turisztikai fejlesztéseinek megvalósítására központi forrásból kétmilliárd forint nyerhető el pályázati úton támogatásként melyből az idén bicikliutakat, kongresszusi központot és regionális repterek fejlesztését finanszíroznák.

MTI MTI

Sokmilliárd forintos kárt okozott a lakásmaffia
 

Sokmilliárd forintos kárt okozott a lakásmaffia

Sokmilliárd forintos kárt okozott az egyes önkormányzatoknak a lakásmaffia az elmúlt 4-5 évben azzal, hogy törvénytelen módon tett szert bérlakásokra - mondta Hajdu László, a XV. kerület polgármestere.

MTI MTI

Csehországban jobban megy a kórházaknak
 

Csehországban jobban megy a kórházaknak

Míg 2003-ban a cseh kórházak gazdálkodása 2,5 milliárd koronás veszteséggel zárult, addig tavaly 3,7 milliárd koronás nyereséggel - derült ki abból az összefoglalóból, amelyet az egészségügyi információk és statisztikák központja (ÚZIS) adott ki.

MTI MTI


Visszaestek a hazai autóeladások
 

Visszaestek a hazai autóeladások

Az új személygépkocsik és terepjárók értékesítése Magyarországon 7,4 százalékkal csökkent 2005 első negyedévében az előző év azonos időszakához képest - közölte a Magyar Gépjárműimportőrök Egyesülete (MGE).

MTI MTI

Romániában 80 százalékkal emelkedtek a földárak
 

Romániában 80 százalékkal emelkedtek a földárak

A mezőgazdasági földek átlagosan 80 százalékkal magasabbak voltak az idei első két hónapban Romániában, mint a tavalyi első két hónapban - közölte a román mezőgazdasági minisztérium statisztikáját a Rompres hírügynökség.

MTI MTI

Magyar cég vezeti a kereskedelmi toplistát
 

Magyar cég vezeti a kereskedelmi toplistát

A CBA Kereskedelmi Kft. került a Mai Piac szaklap élelmiszer- és fogyasztási cikk magyarországi kereskedelmi toplistájának élére a cégek saját közlésén alapuló 2004. évi forgalmi adatok szerint - közölte Takács Zsuzsa, a lap főszerkesztője csütörtökön.

MTI MTI

Európai aggodalmak az olajár miatt
 

Európai aggodalmak az olajár miatt

Az olaj magas ára kockázatot jelent a gazdasági növekedés és az infláció szempontjából, jóllehet ebben a pillanatban még nem tapasztalható általános árnyomás az euróövezetben, írták az Európai Központi Bank (EKB) elemzői a bank csütörtökön megjelent havi kitekintésében.

MTI MTI


Kovács emelné az adókat
 

Kovács emelné az adókat

Egyes EU-tagállamokban hamarosan emelkedhet a szeszes italok ára. Az EU pénzügyminiszterei (Ecofin) elfogadták Kovács László illetékes uniós biztos javaslatát a minimális jövedéki adó "viszszaigazításáról" annak 1993-as reálértékére - tudósít a Népszabadság.

hvg.hu hvg.hu

Kis emelkedéssel zárt a BUX
 

Kis emelkedéssel zárt a BUX

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 60,01 pontos, 0,34 százalékos emelkedéssel 17480,48 ponton zárt szerdán.

MTI MTI

Hódít a „vállalati szerelem”
 

Hódít a „vállalati szerelem”

Ahogy az már többször előfordult az üzleti életben, Európa követi Amerika példáját. Most az M&A (vállalati fúzió és felvásárlási) láz terjedt át az újhazából az öreg kontinensre. Európában a határokon átívelő egyesülések összvolumene az idei első negyedévben megháromszorozódott a tavalyi első negyedévhez képest, és ezzel 75 milliárd dollárra nőtt – írja az Economist.

unknown unknown

Mennyibe kerül az ingyenes szatyor?
 

Mennyibe kerül az ingyenes szatyor?

A termékdíjtörvény januárban életbe lépett módosításának eredményeként egyelőre csak a Match döntött úgy, hogy a szatyrokra kivetett ökoadót a vásárlóira hárítja.

unknown unknown

Magyar vezetők a Telekom Montenegrónál
 

Magyar vezetők a Telekom Montenegrónál

A Matáv Rt. által nemrégiben felvásárolt Telekom Montenegro (TCG) megtartotta első olyan igazgatósági ülését, amelyen már az április 6-i közgyűlésen megválasztott igazgatóság tagjai vettek részt és döntöttek az új menedzsmenttagok kinevezéséről.

hvg.hu hvg.hu

 

"Pénzben úszik" a forintpiac

A forint szerdán a keddivel csaknem azonos árfolyamon nyitott a bankközi devizapiacon, az eurót 245,90/246,00 forinton jegyezték, 5 fillérrel gyengébben a keddi 245,95/246,05 forintos árfolyamnál.

MTI MTI

Havi fix: legalább bruttó 200 ezer
 

Havi fix: legalább bruttó 200 ezer

A főiskolát végzett műszaki friss diplomások bruttó 182 ezer, az egyetemi végzettségűek több mint 200 ezer forintos minimum kezdő fizetésre számíthatnak – derül ki a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem tavalyi felméréséből.

unknown unknown

Csányi bekebelezi a Picket
 

Csányi bekebelezi a Picket

Két magánszemély vette meg a Pick Szeged Rt. Arago-tulajdonban lévő 64 százalékát, ám mindenki arra számít: hamarosan továbbadják majd a részüket.

hvg.hu hvg.hu

Hatheti mélyponton a nyersolaj ára
 

Hatheti mélyponton a nyersolaj ára

Szerdán már a második napja mérséklődnek az árak a nyersolaj szabadpiacán, és hatheti mélypontra süllyedtek azután, hogy a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) a világpiaci olajkereslet mérséklődéséről adott hírt.

MTI MTI

A túlsúlyosak kevesebbet keresnek
 

A túlsúlyosak kevesebbet keresnek

A súlyfelesleggel küszködő embereknek számos egyéb hátrány mellett alacsonyabb bérezéssel is számolniuk kell - véli két amerikai közgazdász.

MTI MTI

Kipukkadt gyémántbiznisz
 

Kipukkadt gyémántbiznisz

Egyre több dühös ügyfél követeli gyémántokba fektetett pénzét a DT Diamond Rt.-től, a cég azonban - tulajdonosváltásra hivatkozva - nem fizet. Az új gazda személye és a feltűnően alacsony vételár miatt a Fővárosi Főügyészség csődbűntettet gyanítva vizsgálódik.

unknown unknown