A kazahok a végsőkig küzdenek az Unipetrolért
A KazMunaiGas annak ellenére sem mondott le a cseh Unipetrol tulajdoni hányadának megszerzéséről, hogy ajánlatát már elutasították.
A KazMunaiGas annak ellenére sem mondott le a cseh Unipetrol tulajdoni hányadának megszerzéséről, hogy ajánlatát már elutasították.
Az első két hónapban kedvezőbben alakultak az államháztartási folyamatok, mint azt a Pénzügyminisztérium várta. Ebben szerepet játszott, hogy közel 15 milliárd forinttal több bevétele keletkezett a központi költségvetésnek az előzetesen prognosztizáltnál.
A francia miniszterelnök szerint hazájának garanciákra van szüksége, hogy egy biológiai terrortámadás során rendelkezésére állnak a megfelelő vakcinák, ezért odafigyel a gyógyszeripari fúziókra, hogy azok ne sértsék Franciaország érdekeit.
A potenciális célpontok lehetnek a jövőben a világ nagy kikötői és a nemzetközi tengeri kereskedelem által használt szorosok, csatornák.
A tavaly összeomlott Parmalat élelmiszeripari konszernt az olasz csődbiztos a kevésbé fontos leányvállatok eladásával és a termékskála szűkítésével kívánja megmenteni.
A DVD mára visszafordíthatatlanul átrendezte a filmbizniszt: napjainkban a kis ezüstlemezek értékesítéséből már több pénzt kasszíroz be a filmipar, mint a mozikasszákból.
Bill Clinton egykori amerikai elnök és felesége, valamint a demokrata párt néhány prominense több mint kétmillió párttagnak küldött e-mailt, melyben a címzettektől pénzt kérnek John Kerry kampányának finanszírozására.
Többszáz millió forintos büntetésre számíthatnak a magyarországi mobilszolgáltatók, ha nem tudják biztosítani a számhordozhatóság feltételét. A törvény 10 nap határidőt szab a cégeknek, hogy a cserét elintézzék.
A madridi robbantások újabb magasságokba röpítették az olaj árát, amely tovább tüzelheti a hazai infláció emelkedését. Az árnövekedés mögött az OPEC termeléscsökkentő erőfeszítései mellett a spekulátorok állhatnak.
Februárban átlagosan 0,2 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az euróövezetben, és 1,6 százalékkal voltak magasabbak mint a tavalyi év azonos időszakában - közölte az EU statisztikai hivatala.
Az ipari termelés januárban szezonálisan és munkanap-tényezővel kiigazítva egy hónap alatt 0,2 százalékkal nőtt. Az egy évvel korábbihoz képest 9,9 százalékkal emelkedett - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
A lengyel állami tulajdonban lévő Zachem SA megvásárlása iránt érdeklődik a BorsodChem Rt. – értesült a Puls Biznesu lengyel gazdasági napilap.
A Benetton Szlovákiából a putnoki Airflayt Ormos céghez helyezi át nőikonfekció-gyártását - jelentette az ANSA olasz hírügynökség.
A Beagle 2 Mars-szondát tervező tudósok, amikor állami támogatásért folyamodtak, nem hívták fel a figyelmet arra, hogy a kutatási projekt meghiúsulásának viszonylag nagy a kockázata – állítja a brit számvevőszék.
Franciaországban volt tavaly a legnagyobb arányú az éves deficit, Olaszországban a legnagyobb a közadósság - tette közzé az EU statisztikai hivatala kedden.
Bombariadó miatt kedden kora délután kiürítették az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) és az Országos Nyugdíjfolyósító Intézet közös épületét, ezért a gyógyszergyártók este tíz óráig írhatják alá a megállapodást árbevételük vállalt csökkentéséről.
Közép-Európa legnagyobb olajipari vállalata jöhet létre, ha végbemegy a két lengyel olajcég, a PKN Orlen és a gdanski finomítót működtető Lotos egyesülése. A lengyel fúzió gyengítené a Mol Rt. pozícióit a PKN-nel folytatott egyesülési tárgyalásokon - írja a Fitch Ratings.
A Hewlett-Packard (HP), a világ legnagyobb személyi számítógép gyártó cége bejelentette, a jövőben Linux operációs rendszerrel telepített gépek gyártását kezdi meg Ázsiában, Windows alapú PC-k helyett.
Az Európai Parlament döntése nyomán 2007-től 200-250 milliárd forint jut az unió által finanszírozott észak-déli közlekedési folyosó magyarországi szakaszára.
Az Invitel Távközlési Rt.-t 55 millió forintnyi bírság megfizetésére kötelezte a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) gazdasági erőfölénnyel való visszaélés miatt - közölte a hivatal kedden.