Kivezetik a tőzsdéről a Titászt
Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. (Titász) részvényeit október 14-vel törlik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról. A részvényekkel utoljára ma lehet kereskedni.
Az E.ON Tiszántúli Áramszolgáltató Rt. (Titász) részvényeit október 14-vel törlik a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) terméklistájáról. A részvényekkel utoljára ma lehet kereskedni.
unknown
A január-augusztusi átlagos áremelkedés 5,9 százalék volt - közölte a Központi Statisztikai Hivatal.
unknown
Az első becslés szerint az idén augusztusban 3,47 milliárd euró behozatal és 3,10 milliárd euró kivitel mellett a külkereskedelmi termékforgalom hiánya 370 millió euró volt.
unknown
A Fővárosi Főügyészség csütörtökön megszüntette a nyomozást Vér Iván, a Nemzeti Autópálya Rt. volt vezetője ügyében. Vér ellen Keller László közpénzügyi államtitkár tett feljelentést még 2002 végén.
unknown
"Működő, ám korrupt piacgazdaság Románia" - állapította meg az Európai Bizottság most közzétett jelentése. Vegyes osztályzatokból álló bizonyítványt állított ki az unió legfőbb végrehajtó szerve Bulgáriáról is. Továbbra is 2007 a két ország csatlakozásának tervezett időpontja.
unknown
A Fővárosi Bíróság elutasította a Levegő Munkacsoport, a LAKSZ és az ETKE civil szerveződés keresetét, amelyet a 4-es metró vasúthatósági engedélyével kapcsolatban nyújtottak be.
unknown
Rendkívüli közgyűlésen hozott határozatával mentőövet dobott Zalaegerszeg önkormányzata a ZTE FC Rt.-nek, a város élvonalbeli labdarúgócsapatát működtető gazdasági társaságnak.
unknown
Az Európai Központi Bank (EKB) 2 százalékon hagyta irányadó, kéthetes refinanszírozási kamatminimumát, és a Bank of England sem változtatott 4,75 százalékon irányadó kamatán.
unknown
A törökbálinti West Gate Business Park iroda és logisztikai központot egy osztrák ingatlanalap, az Immoeast Immobilien Anlagen AG. vette meg az Ires Kft-től – jelentette be a Colliers Internatonal Nemzetközi Ingatlaközvetítő Kft.
unknown
A Microsoft szoftverszerviz-szolgáltató központot létesít napokon belül Magyarországon, amely kezdetben 40, két-három éven belül 200-300 magyar szoftver szakembernek ad munkalehetőséget.
unknown
A Fidesz követeli, hogy hozzák nyilvánosságra az ÁPV Rt. titkos üzleti tervét, amely a párt szerint többek között a Magyar Posta Rt. magánosításának elképzelését is tartalmazza.
unknown
Könnyebben juthatnak banki hitelhez az evások és azok is visszakerülhetnek az eva-körbe, akiket bankszámla hiányában zártak ki. Nem csökken viszont az iparűzési adó és az önkormányzatok magasabb helyi adókat szabhatnak ki jövőre.
unknown
Az Egyesült Államokban irányadó olajfajta novemberi határidős ára a hordónkénti 52 dollárt is meghaladta csütörtök reggelre. Az emelkedő olajár a világgazdasági növekedést veszélyezteti.
unknown
Hosszas előkészületek után október közepén nyithatja meg csaknem tucatnyi egységből álló üzlethálózatát a német Lidl kiskereskedelmi diszkontlánc. A cég megjelenése a hazai piac átrendeződését okozhatja.
unknown
Hazánk is bekapcsolódhat az eurómilliókkal kecsegtető új, határokon átnyúló EU-s lottójátékba. A Szerencsejáték Rt. fontolgatja a lehetőségeket, a törvény módosítása nélkül azonban nincs lehetőség a számsorsjáték elindításához.
unknown
Az államháztartás - helyi önkormányzatok nélküli - hiánya az első kilenc hónapban 1.284,2 milliárd forint volt, a prognózis 1.277,9 milliárd forintos deficittel számolt - közölte a Pénzügyminisztérium szerdán.
unknown
Az Egyesült Államok 2004. november 1-jétől tervezett alkalmazni bizonyos európai uniós termékekre büntetővámokat.
MTI
November 11-én nyit a márkás szabadidős és divatcikkek kifutó modelljeit árusító Premier Outlets Center Biatorbágyon - jelentette be a beruházók képviseletében David Carver, a Miller Developments képviselője és Takács József, a Raiffeisen Ingatlan Rt. üzletág-igazgatója szerdán.
unknown
Az informatikai biztonsági piacon működő Symantec legfrissebb, internetes veszélyekről szóló jelentése szerint az első fél évben négyszeresére nőttek az elektronikus kereskedelmet ért támadások.
unknown
Az Európai Bizottság ajánlása szerint az európai tőzsdei vállalatoknak nyilvánosságra kell hozniuk a vezetői javadalmazás minden részletét. A részvénytulajdonosok számára pedig lehetővé kell tenniük, hogy beleszóljanak a vállalatvezetők kinevezésébe.
unknown