Gyengítette a forintot a jó infláció

Az eurót kedden reggel 246,10/35 forinton jegyezték a bankközi devizapiacon, 60 fillérrel magasabban a hétfő délutáni 245,50/70 forintos árnál. A forint 12,83 százalékon állt a sáv erős oldalán, 19 bázisponttal gyengébben a hétfői záró helyzeténél.


A vártnál jobb volt az infláció szeptemberben

A fogyasztói árak az idén szeptemberben 0,1 százalékkal nőttek az egy hónappal korábbihoz képest és 6,6 százalékkal emelkedtek az egy évvel korábbihoz viszonyítva - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden. Az elemzők 6,9 százalék körüli éves fogyasztói áremelkedést vártak.


Népszabadság-per: a Ringier fellebbezett

Fellebbezést nyújtott be a Fővárosi Bíróság (FB) két és fél hete kihirdetett, nem jogerős döntése ellen a Ringier-csoport jogi képviselője abban az ügyben, amelynek tétje, hogy a svájci médiabirodalom kisebbségiből többségi tulajdonossá válhat a Népszabadságot kiadó társaságban.


„Tudja-e Ön…?” - kérdések Draskovicshoz

Az amúgy is korszerűtlen magyar megtakarítási szerkezetet tovább rontja a tőzsdei árfolyamnyereség adó újbóli bevezetése – állítja a Tőzsdei Egyéni Befektetők Érdekvédelmi Szövetsége (Tebész) Draskovics Tibor pénzügyminiszterhez intézett levelében.


Négy százalékkal csökkentek a magyar autóárak

A szeptemberig tartó egy éves időszakban az autók kiskereskedelmi ára Magyarországon átlagosan 4 százalékkal csökkent. A gépjárművek átlagos kiskereskedelmi ára itthon egy százalékkal volt alacsonyabb, mint Nyugat-Európában.








Az osztrákokat nem érdekli a Malév

Az AUA a magyar hatóságok privatizációs követelményeinek részletes tanulmányozása alapján arra a döntésre jutott, hogy nem vesz részt a privatizálásban.



"Nem zavar, ha a zsebemben turkálnak"

Az üzletemberként meggazdagodott új gazdasági miniszter ígérete szerint pályafutása minden egyes mozzanatával, minden fillérrel elszámol majd, de idő kell, hogy elkészítse alapos vagyonleltárát. Kóka János (32 éves) azt reméli, hogy "a gazdaságfejlesztés eszközrendszerének alakításában" nagyobb mozgástér jut neki, s azt ki is tudja majd használni.


Ha hétfő, akkor kamatvágás?

Újabb magasságot kóstolgat a BUX, péntek délutánra már csak néhány pont választotta el a 13 ezres lélektani határtól. A forint sem hajlandó elmozdulni az erős, eurónkénti 246 forintos szintről. Hétfőn ülésezik a Monetáris Tanács, meglehet, kamatot csökkent.