Kutatás: A magyar munkavállalók közel fele tart attól, hogy egy éven belül elveszíti a munkáját
Nem használnak a munkavállalók hangulatának a háború következtében romló gazdasági tendenciák sem.
Nem használnak a munkavállalók hangulatának a háború következtében romló gazdasági tendenciák sem.
hvg.hu
A magas infláció mindenkit érint, a romló kilátások miatt pedig egészen extrém helyzetekkel szembesülhetünk: Nyugat-Európában megnőtt az élelmiszerlopások száma, így már egyes alapvető élelmiszerekre is biztonsági címkéket helyeznek. A hvg.hu utánajárt annak, hogy itthon is ennyire rossz-e a helyzet?
Gonda Gréta
Gonda Gréta
Sztojcsev Iván
Putyin többször is megfenyegette a Nyugatot azzal, hogy ha nem vásárolnak az oroszoktól energiahordozókat, akkor halálra fognak fagyni. Most úgy néz ki, hogy Oroszországnak sokkal nagyobb gondot okoz a fűtés, mint a Nyugatnak. Igaz, náluk nem az a gond, hogy nincs mivel fűteni.
Kengyel Kristóf
Rishi Sunak szerint ehhez kapcsolódik az is, hogy Nagy-Britannia mindaddig kiáll Ukrajna mellett, ameddig erre szükség van, és ennek jegyében jövőre fenntartja, sőt növelheti is az Ukrajnának nyújtott katonai segítség szintjét.
MTI
A pénzügyminiszter azt írta, emelés várható már januárban.
hvg.hu
A "furmányos" gyártók kifogtak a rezsibiztoson.
hvg.hu
Inkább Bécsben érdemes forralt bort inni vagy Párizsban? Jobban járunk a kürtőskaláccsal Pesten, mint a waffellel Brüsszelben? Vajon mennyit költenénk egy-egy adventi vásáron, ha éhesen és szomjasan esnénk be? Összehasonlítottuk négy európai főváros karácsonyi vásárainak ételkínálatát.
hvg.hu
Christine Lagarde szerint az eurózóna inflációja még nem érte el a csúcsot.
MTI
Peking szerint sérti a világkereskedelem szabályait a washingtoni döntés.
Lengyel Miklós
A kereslet visszaesett, így, aki ingatlant adna el, annak már a fenntartás költségeit is vonzóvá kell tennie – ha nem is sokmilliós beruházással, legalább a hatékonyság felturbózásával.
Tarnay Kristóf Ábel
Akkor is legyen óvatos, ha futárszolgálattól kap olyan üzenetet, ami bankkártya adatokat kér.
hvg.hu
Az amerikai Chevron újra részt vehet az olajkitermelésben Venezuelában, ahol Donald Trump rendelete miatt 2019 óta ez tilos. Az előző elnök így próbálta megbuktatni Maduro baloldali populista rendszerét, de a mostani olajválság felülírta ezt az elképzelést.
Lengyel Miklós
Arkagyij Volozs orosz milliárdos neve szerepel az EU szankciós listáján, és az ingatlana lefoglalt vagyontárgynak minősül.
hvg.hu
Ellehetetlenült a működése annak a beregszászi hulladékfeldolgozónak, aminek kulcsszerepe van Tiszát érő műanyagszennyezés csökkentésében. Áram híján leállt a feldolgozás, miközben a hulladék folyamatosan érkezik a telepre. Egy áramfejlesztő segíthetne rajtuk.
hvg.hu
A változás a kelet-közép-európai dohánypiacokat érintené a legérzékenyebben, ahol per pillanat egy doboz cigaretta olcsóbb a boltokban, mint amekkora adót az unió beszedne az emelés után.
hvg.hu
A só és a bors mellett a megabájtoknak és az 5G-nek is van keresnivalójuk az élelmiszeriparban.
Több mint 350 millió forint értékű alkoholt árverez el az adóhatóság.
hvg.hu
Új jelenség, hogy megjelent a körbetartozás az intézményeknél. Októberben kilőtt a adósságállomány, egyetlen hónap alatt 42 milliárd forinttal lett több.
hvg.hu
Polgáron az áramszolgáltatót adóztatnák meg úgy, hogy a közterület használatáról szóló helyi rendeletük módosításával az oszlopokra vetnének ki díjat. Az ebből befolyó pénzből fizetnék a közvilágítás pluszköltségeit.
hvg.hu
Leginkább versenysportra ment pénz, a tömegsportra csupán alig több mint 23 milliárd forint jutott.
hvg.hu