szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A fiú a rendőröknek a kihallgatáson azzal védekezett, hogy csak ki akarta próbálni milyen messze repül a csúzliból a golyó.

A közúti közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt indult eljárás az ellen a 20 éves tanuló ellen, aki a  gyanú szerint hétfőn koraeste egy középiskolai kollégium hetedik emeleti ablakából csúzlizott az utca felé - írja a szabolcs online. A kilőtt csapágygolyó a Korányi Frigyes úton haladó helyi járatú busz egyik ablakát törte be. A járművön egyetlen utas tartózkodott, személyi sérülés nem történt, az anyagi kár körülbelül ötvenezer forint.

A fiú kihallgatásakor azt mondta a rendőröknek, hogy ő nem akarta eltalálni a buszt, csak arra volt kíváncsi, milyen messzire repül a csapágygolyó - mondta Fülöp Gergely a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense.

Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója

Belecsobban a mesterséges intelligenciába az ország első mobilinfrastruktúra-szolgáltatója

Tudatosabban élne? Íme a hulladékcsökkentők 10 pontja!

Tudatosabban élne? Íme a hulladékcsökkentők 10 pontja!

Nem biztos, hogy hormonbetegek vagyunk, ha felszedtünk pár kilót

Nem biztos, hogy hormonbetegek vagyunk, ha felszedtünk pár kilót

Mobil klinikává alakítják Ferenc pápa egyik pápamobilját a Gázai övezetben

Mobil klinikává alakítják Ferenc pápa egyik pápamobilját a Gázai övezetben