2021 34. lapszám

2021-34








A vulkánoknak sem mindegy, hol áll a tengerszint
 

A vulkánoknak sem mindegy, hol áll a tengerszint

Nemcsak a Föld mélyének hatalmas erői hatnak a festői görög Szantorini szigetcsoport vulkánjának működésére, hanem a szigeteket körülölelő tenger szintje is – állítják brit tudósok a Nature Geoscience című szakfolyóiratban.


Faludi Viktória pszichológus:
 

Faludi Viktória pszichológus: "Aki nem szorong, az pszichopata"

11 éve segíti a háromszoros olimpiai bajnok Szilágyi Áron felkészülését Faludi Viktória pszichológus, aki a HVG-nek azt mondta, a sportolónak a legnagyobb pofon a két évvel ezelőtti, Budapesten rendezett világbajnokságon elszenvedett vereség volt. A 16 közé kerülésért vívott harcban a japán versenyző legyőzte, de ez a kudarc kellett ahhoz, hogy később nyerni tudjon. Másokkal is dolgozik, akik inkább titkolják ezt. Portré.




Parászka Boróka: Női hullák, nyugati mintára
 

Parászka Boróka: Női hullák, nyugati mintára

A hatalomátvétel a nők testén, gyakran a holttestén keresztül zajlik. Lehetett volna ez másképp – ám azért, hogy nem úgy lett, a felelősség a jogvédelmi önhittségbe feledkezett Nyugatot terheli. Vélemény.





A tálibok elfoglalták Afganisztánt, de nem biztos, hogy uralni is tudják
 

A tálibok elfoglalták Afganisztánt, de nem biztos, hogy uralni is tudják

Teljes a bizonytalanság Afganisztánban. A tálibok a hatalmuk konszolidálására törekszenek, ezt azonban gátolhatja a humanitárius és a gazdasági válság, ami máris menekülthullámot indított el. A kabuli repülőtérnél csütörtökön elkövetett bombamerénylet viszont azt jelzi, a táliboknak is bőven vannak ellenségeik az országban.


 

"Könnyű a gyűlöletet oda vinni, ahol eleve ott szunnyad"

„Gyermekkorom összes félelmét és szorongását láttam alakot ölteni” – írta Borbély Szilárd kamaszkori élményéről, Franz Kafka A per című regényéről. A tartós szellemi kötődés bizonyítéka a Kafka fia című befejezetlen regény.