2023 37. lapszám

2023-37




A milliárdosok is lehajolnak a boltban a kuponokért
 

A milliárdosok is lehajolnak a boltban a kuponokért

Nem is különböznek annyira a hétköznapi halandóktól az „átlagmilliomosok” (forintban: milliárdosok): ők is fontosnak tartják a munkamorált és az észszerű fogyasztást, mint sokan mások. Ezt szűrték le a Politix című francia társadalomtudományi folyóirat pénzzel foglalkozó számában megjelent kutatások.













Haraszti Miklós: Kis János bátorsága
 

Haraszti Miklós: Kis János bátorsága

Kis Jánost a bátorsága tette filozófussá és politikussá, vállalni akarta a kihívást az eszével is, meg a mindennapjaival is. Egyszerű okból: az erkölcsi integritás boldogságszükséglete volt bármelyik korszakában. Vélemény.





Kész idősotthonná vált az amerikai politika
 

Kész idősotthonná vált az amerikai politika

Korrekordot döntött az amerikai politikai elit a Fehér Házban és a kongresszusban, az okok között előkelő helyen szerepel, hogy sok türelem és még több kampánypénz kell a csúcsra érkezéshez.






Nyugati tábornokok másként harcolnának az ukránok helyében
 

Nyugati tábornokok másként harcolnának az ukránok helyében

Nyugati vélemények szerint azért lassú az ukrán ellenoffenzíva, mert Kijev elaprózza a legjobb erőit. Volodimir Zelenszkij ukrán államfő viszont úgy véli, ők még mindig gyorsabban haladnak, mint ahogy az orosz hadigépezet hatékonyságát csökkentő újabb szankciókat meghozza a Nyugat.


Osztódással szaporodtak a pártok az elmúlt 20 évben. Emlékszik még rájuk?
 

Osztódással szaporodtak a pártok az elmúlt 20 évben. Emlékszik még rájuk?

A rendszerváltás éveit jellemző pártalapítási láz az elmúlt két évtizedben sem csillapodott. A 2002-es választások után különböző motivációkkal létrehozott formációk közül alább azoknak a születési körülményeit idézzük fel, amelyeknek – hasonlóan az exjobbikos Vona Gábor új pártjához – volt valamilyen jelentősebb pártelőzményük, illetve vezetőjük ismertsége okán legalább a minimális ötperces hírnév megadatott nekik.


Ügyesen menekülnek előre a szankció sújtotta orosz üzletemberek
 

Ügyesen menekülnek előre a szankció sújtotta orosz üzletemberek

Mindegy, hogy az elvesztett nyugati partnerek pótlásáról vagy új piacok szerzéséről van-e szó, jól lavíroznak. Mindeközben több magyar cég is szerepel azokon a nemzetközi szégyenlistákon, amelyek azt sorolják, hogy az egyes országokból mely üzleti érdekeltségek tartják fenn oroszországi jelenlétüket. De mit is jelent ez pontosan?








Para-Kovács Imre: Építőtábor
 

Para-Kovács Imre: Építőtábor

Elképzelhető-e eddig tökéletesebb néppárt, mint amelyben egy asztalnál ül Erdő Péter és Kelemen Anna, míg Rogán Antal megszegi a kenyeret?! Vélemény.



Jakus Ibolya: Orosz pénz nem vész el
 

Jakus Ibolya: Orosz pénz nem vész el

Hej, te bankocska, te drága! A szívünkbe nyilall ez a bús, régi dal címlapsztorink kapcsán, amelyben annak jártunk utána, milyen machinációkkal sikerült osztrák–magyar együttműködésben kivonni az orosz Sberbankot az uniós szankciók hatálya alól. Mindenki a pénzéhez jutott, de mondanunk sem kell, hogy a jogszerűnek tűnő, ámde erkölcstelen ügyleten a bank fizetőképes ügyfeleit megszerző, az üzleti világban Mészáros Lőrinc álnéven lavírozó játékos nyert. Világ rovatunkban globális szinten is feltérképezzük a szankciókat kikerülő titkos ösvényeket, amelyeken vagyonokat keresnek a közvetítők, de legalább drágítják Moszkvának a háborút.