A német szélsőjobb populista szólamokkal hódít, már nemcsak a volt NDK területén

5 perc

2023.09.17. 10:30

Ha most lennének országos választások, minden ötödik német az Alternatíva Németországnak (AfD) pártra szavazna, amely jövőre két keleti tartományban is az élen végezhet. A támogatói paradox módon megszenvednék az AfD programjának végrehajtását.

Közzétette az Alternatíva Németországnak (AfD) párt egy általa vezetett szövetségi kormány tízpontos, azonnali intézkedéseket tartalmazó programját. A német parlament alsóháza, a Bundestag jobbszélén tartósan berendezkedett párt ezzel kinyilvánította:

igenis elképzelhetőnek tartja, hogy a politikai palettán meghatározó, kormánytényezővé váljon.

Pedig sokan sokáig nem így gondolták. Amikor az AfD pontosan tíz évvel ezelőtt megalakult, a korábbi, jobbszéli protesztpártok sorsát jósolták neki. Majd ők is úgy végzik, mint az NPD, a DVU, a Republikaner – csupa formálisan esetenként még ma is létező képződmény, amelyek a kezdeti fellendülés után a politikai jelentéktelenségbe süllyedtek.

„Az utóbbi évtizedben biztos nem voltam antiszemita" - 35 évvel ezelőtti zsidóellenes röplap ügye kavarta fel a bajor választási kampányt

Egy hónap múlva választásokat tartanak a legnagyobb német tartományban, Bajorországban. A kampányhajrában robbant a sztori a miniszterelnök-helyettes, Hubert Aiwanger antiszemita röpiratáról. A tartományt 1946 óta vezető kormánypárt, a CSU vezetője, Markus Söder hálátlan feladatot kapott: egyben tartani a tábort és a kormányt, miközben a koalíciós párt vezetőjét antiszemitizmussal vádolják.


Nem így történt. Az AfD a gyakori vezetőváltás és belső viták ellenére egyre erősebb lett, a 2017-es választásokon – a 2015-ös menekültválság során Németországba érkezett mintegy egymillió idegennel szemben a lakosság egy részében feltámadt ellenérzések hátszelével – 12,6 százalékot ért el. 2021-ben ezt megismételni nem tudta ugyan, de két számjegyű szavazatarányával (10,3 százalék) stabilizálta a helyét. Az évek során szép lassan bekerült az összes tartományi parlamentbe, már van választott polgármestere és járási elöljárója, tehát helyet követelt a közigazgatásban is.