Változások az adózás rendjében – mire kell figyelniük a cégvezetőknek?
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Különös kommentárokkal fogadják azokat, akik a madridi repülőtérről a városközpont felé tartanak az express buszon.
Különös kommentárokkal fogadják azokat, akik a madridi repülőtérről a városközpont felé tartanak az express buszon. Nézzenek balra vagy jobbr, olyan házsorokat látnak, ahol a lakások 30-50 százalékkal is kevesebbe kerülnek az eredeti árnál. Ne szalasszák el a lehetőséget, jövőre már késő lesz.
Spanyolországban idén továbbra is romokban van a lakáspiac. Túlpörgött az, még az ezredfordulón, nem csoda, hogy az évtized utolsó éveiben először megroggyant, majd összeomlott. A befektetők menekültek volna, de nem tudtak hová, hiszen kinek kellenek a kihalt lakóparkok vagy a partmenti villasorok.
Münchenben, a napokban véget ért Expo Real vásáron nem túl sok spanyol kiállító volt, legfeljebb érdeklődők lehettek, akik beleszagoltak, hogyan csinűlják ezt manapság a németek, osztrákok, franciák vagy az angolok. Ott is voltak áldozatok - elég csak a Hypo Real Estate bankra gondolni Németországban - de gyorsabb a talpraállás arrafelé. Szóval a spanyolok még mindig szenvednek. Kissé emelkedett az új és használt lakások értékesítési volumene (közel 150 ezerre nőtt az idei első nyolc hónapban a 100 ezer darabos 2009-es mélyponthoz képest), de messze még a jólét.
Új projekteket alig indítanak, idén legfeljebb 100 ezer új lakást fognak átadni, úgyhogy az is növeli a kínálatot. A bankok természetesen igyekeznek magszabadulni a fejlesztőtől visszavett lakásoktól.Akár 20-30 százalékkal is lejjebb mennek az árral. Az őszi adatok szerint 60 milliárd euró értékben van kezükben lakóingatlan, ezt a hatalmas vagyont azonban célszerű nem egyszerre piacra dobni, hiszen akkor még kevesebbet kínálnak majd érte.
A bankok pozícióját egy új szabályozás is nehezíti: A kormány ugyanis növelte a könyvekben tartott ingatlanok után fizetendő terhet (ezt az ingatlan értéke alapján vetik ki), vagyis minél később tudja eladni azt a bank, annál több pluszteher nehezedik rá. Egy év után 10, de három után már 30 százalék.
Szakértők szerint a potenciális vevők - akár a magyarok is - előrehozzák vásárlásaikat. A jövőre vagy későbbre tervezett tranzakciók harmada-fele történhet meg még idén vagy 2011 legelejen. Ennek egyszerű az oka: nyomott árakon akarnak hozzájutni az otthonokhoz.
Számos ponton változik az adózás rendje 2025-ben. Bemutatjuk a cégvezetők figyelmére is érdemes, jelentősebb változásokat.
Az űrgazdaság egyre szélesebb lehetőségeket kínál már a kisebb cégek számára is. Pályázati források is rendszeresen elérhetők a vállalkozások számára.
Ismertetjük azokat a részletszabályokat, amelyeknek július elsejétől meg kell felelniük a vállalkozásoknak.
Az egészséges csapatműködés és az eredményesség szempontjából kulcskérdés, hogyan kezeli a cégvezető a konfliktusokat.
A hatalomnak az a legnagyobb csábítása, hogy azt gondolod, mindent megtehetsz. A kontroll meg azt jelenti, hogy nem tehetsz meg mindent – mondja Szikora János, aki megrendezte Térey János verses drámáját, A Nibelung-lakóparkot a székesfehérvári Vörösmarty Színházban.
Három gyereket pedig életveszélyes állapotban vittek kórházba, miután kamionnal ütközött egy személyautó.
A pusztító időjárásnak az autópályán is voltak elszenvedői.
Hollywood új generációjának legnevesebb színészeivel készült, de csak csöppnyi porfelhőt kavart a Vágtázó lovakról. Pedig ha nem is leszünk tőle vidámabbak, érdemes tenni vele egy próbát. Kritika.
Megdöbbentő részletek derülnek ki a kép történetét felkutató tanulmányából.
A vizsgálatot nehezítette, hogy a Lamborghini csaknem teljesen elégett.