szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Jókora felárral is vették a lakásokat a letelepedési kötvényesek Budapest belső kerületeiben.

Akár 10 százalékkal drágábban is el lehetett adni a budapesti belvárosi lakásokat a letelepedési kötvénnyel érkezőknek – írja a Világgazdaság. Ráadásul ezek az emberek általában úgy vásárolták meg az ingatlant, hogy meg sem nézték előtte alaposan.

Csakhogy mostanra ez a tőkeerős vevőkör bevásárolt, és egyre inkább eltűnik a piacról. A lap szerint főleg a 60 millió forint feletti árkategóriájú lakások piacáról kezdenek hiányozni a vevők, a Belvárosban, Terézvárosban, Erzsébetvárosban, Józsefváros, Ferencváros, valamint Angyalföld belső részein már csökkenteni is kellett a nagy értékű ingatlanok hirdetési árait, hogy újra sok vevőjelölt jelentkezhessen.

Ránk számíthatsz – mi is számítunk Rád!

A koronavírus korunk legnagyobb krízise, melyben szó szerint létfontosságú a hiteles forrásból való tájékozódás. A HVG-ben ebben a helyzetben is elhivatottan teszünk eleget küldetésünknek: pontos, tényszerű és független tájékoztatást biztosítunk olvasóinak.

Arra kérünk támogasd munkánkat, hogy a nehéz körülmények között is naprakész információval szolgáljunk neked.

Budapesti terrorcselekménnyel „viccelt”, kiment hozzá a TEK

Budapesti terrorcselekménnyel „viccelt”, kiment hozzá a TEK

Megnőtt a válóperek száma a járvány idején Magyarországon

Megnőtt a válóperek száma a járvány idején Magyarországon

Bojár Gábor: Van jó is a home office-ban, de a benti csapatmunka hatékonyabb

Bojár Gábor: Van jó is a home office-ban, de a benti csapatmunka hatékonyabb