Rendbehoztak két józsefvárosi utcát
Húszmill forintból újították fel a józsefvárosi Palotanegyed két újabb utcáját.
Húszmill forintból újították fel a józsefvárosi Palotanegyed két újabb utcáját.
MTI
Közgazdászok szerint ha kevesebb embernek lenne saját lakása, akkor jobban élnénk. Hogyan lehet ezt elérni? A németek megmutatják, logikusan is érvelnek.
hvg.hu
Frank Gehry világhírű kanadai-amerikai építész tervei alapján építenek felhőkarcolót a berlini Alexanderplatzon, a német főváros egyik központi terén.
MTI
Londont sok befektető afféle biztos menedéknek tartja a turbulens világgazdasági történések közepette, és nincs ez másként a város ingatlanpiacával is. Most azonban attól tartani, hogy tengerentúli befektetők felvásárolják az ingatlanokat, melyeket azután üresen hagynak, így a városban "szellemkerületek" alakulhatnak ki.
hvg.hu
Megadta az engedélyt egy felcsúti repülőtér kialakításához a Légügyi Hatóság és a Közép-Dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség is hozzájárult – írja a Népszabadság. A településen szálloda is épülhet.
hvg.hu
A közép-kelet-európai régióban az egy irodai dolgozóra jutó havi költség - azaz az üzemeltetési költség és a bérleti díj együttvéve - 62 ezer forinttal, azaz mintegy 270 dollárral Budapesten a legalacsonyabb - közölte a CA Immo régiós ingatlanbefektetési társaság pénteken.
MTI
A luxustermékek főútjává vált Andrássy út olyan felkapott lett, hogy a most piacra lépni kívánó nyolc nemzetközi márkának csak akkor jut hely a körúton belül, ha egy gyengébb márka bezárja boltját – mondták ingatlanpiaci szakértők a Világgazdaságnak.
hvg.hu
Tavaly az év első háromnegyed évében több mint 11,6 százalékkal növekedtek a termőföldárak, az FHB termőföldindexének nominális értéke a 2000-ben rögzített 100-hoz képest elérte a 255,6-ot - közölte az FHB Jelzálogbank szerdán.
MTI
Várhatóan 2017 elejére készülhet el a Nemzeti Olimpiai Központhoz tartozó Millenáris Velodrom, amely a kerékpár- és tornasport új budapesti központja lesz. A tervpályázat eredményét szerdán hirdették ki: a Váncza Művek Építészeti Műterem Bt. nyert.
MTI
A múlt év harmadik negyedében 0,5 százalékkal csökkentek a lakóingatlan-árak 2012 azonos időszakához képest az Európai Unióban, ezen belül az eurózónában 1,3 százalékkal estek az árak - közölte kedden az Eurostat, az unió statisztikai hivatala. A legnagyobb áresést Horvátországban mutatták ki.
MTI
Egy olasz örökösnőt azzal gyanúsítanak, hogy több mint 1200 ingatlant "bújtatott el" az adóhivatal szeme elől. Az ingatlanok értéke állítólag 2 milliárd euróra – körülbelül 600 milliárd forintra – rúg, a hatóságok 17 millió euró elmaradt adóbevételt kérnek számon Angiola Armellinin.
hvg.hu
Rengtegen voltak a zuglói Bosnyák téren, ahol Papcsák Ferenc kerületi polgármester jelenlétében Erdő Péter bíboros megáldotta, majd a helyére emelték a Páduai Szent Antal templom most elkészült kilenctonnás toronysisakját.
hvg.hu
Megállapodott hitelezőivel a balatonalmádi Ramada Hotelt üzemeltető Aurora Hotels Kft., így hamarosan lezárulhat a csődeljárás – erősítette meg a Hunyadi Válságmenedzser és Felszámoló Zrt. vagyonfelügyelője az MTI értesülését.
MTI
Ötletpályázatot írt ki a beruházó Millenáris Széllkapu Nonprofit Kft. a volt Ipari Minisztérium budapesti, Margit körúti egykori épületének helyén létesítendő közpark funkcióira.
MTI
A milliárdos üzletember, Csipak Péter érdekeltségébe tartozó Immobilia Real Estate Development Kft. is szerepel a Nemzeti Adó- és Vámhivatal végrehajtási eljárással érintettek listáján. A cég szerint a végrehajtási eljárásokat megszüntették, csupán az eljárás adminisztrációs késedelme miatt láthatóak ezek még mindig a tulajdoni lapokon.
hvg.hu
Az enyhe téli időjárásnak köszönhetően folytatódnak a vasúti és az útfejlesztési beruházások - közölte a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. szombaton.
MTI
Átadták a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetsége "2013 év szállodája" elismeréseket péntek este Budapesten. Az ötcsillagos szállodák kategóriájában a Boscolo New York Palace kapta a díjat.
MTI
Péntek délután kapcsolták fel először az épülő debreceni Nagyerdei Stadion pályavilágítását. Az arénában minden reflektor a helyére került, naplementekor tartották az első világításpróbát.
MTI
Napokon belül elhárulnak a jogi akadályok a több mint két évtizede lakatlan huszonöt emeletes pécsi magasház bontása elől - mondta a Baranya megyei kormánymegbízott pénteken Pécsett újságíróknak.
MTI
Katasztrófa sújtotta területekről kitelepítettek átmeneti szállásává minősítette át a kormány az ócsai szociális lakóparkot – írja a Népszabadság pénteki száma.
hvg.hu