Akar Ön házat nyomtatni 24 óra alatt?

Ha igen, akkor már lehet, hogy nem kell rá sokat várnia. Amerikai kutatók ugyanis megépítettek egy gigantikus 3D-s nyomtatót, mellyel létre lehet hozni egy egész házat 24 óra alatt. Ez pedig forradalmasíthatja az építőipart.


Szomszédunknál fektetne be a Burdzs Kalifa torony építője

A szerb fővárost is megújítaná a Burdzs Kalifa projektfejlesztője, Mohamed Ali Rashid Abbar ugyanis 3,1 milliárd dollárt kíván fektetni a Belgrád a vízen elnevezésű projektbe - nyilatkozta a Novi Magazin című hetilapnak Aleksandar Vucic szerb miniszterelnök-helyettes.



Körforgalom lesz a bagi csomópont

A Pest megyei Bag község határában a 3. számú főút és a 3105. jelű út kereszteződésénél 674 millió forint tervezett költségvetéssel, állami forrásból körforgalom épül - mondta Völner Pál, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) infrastruktúráért felelős államtitkára kedden sajtótájékoztatón Budapesten.


Előtörleszt a pálmafa alakú szigeteket építő dubaji cég

Már idén megkezdi tetemes adósságának törlesztését az a dubaji kormányzati tulajdonban lévő ingatlanfejlesztő cég, amelynek a nevéhez fűződik a világ egyik leghíresebb mesterséges szigetcsoportja, a pálmafa alakú Pálmaszigetek megépítése.


Bekavart az energiatanúsítvány a horvát ingatlanpiacon

Ingatlanpiaci káoszhoz vezethet Horvátországban, hogy január elsejétől büntetik azokat, akik energiahatékonysági tanúsítvány nélkül kívánják meghirdetni ingatlanjaikat. Anka Mrak Taritas építésügyért és területrendezésért felelős miniszter szerint az ingatlanokkal foglalkozó ügynökségeknek és a tulajdonosoknak több mint fél évük volt arra, hogy alkalmazkodjanak az új előírásokhoz.



Február 7-ig lehet jelentkezni a szegedi Dóm felújítására

Közzétették a szegedi Dóm felújításával kapcsolatos nyílt közbeszerzési felhívást a legutóbbi Közbeszerzési Értesítőben. Az uniós Dél-Alföldi Operatív Program 100 százalékos támogatásával, az előzetes becslés szerint nettó 1 milliárd 675 millió forintból újul meg a műemlék.



Újabb, egymilliárdos munkát nyert el a Hajrá Debrecen

Az eredetileg nyertes Hajrá Debrecen Konzorcium végezheti a Debrecen Nagyerdei Stadion rekonstrukciójához kapcsolódó újabb, nettó 999,9 millió forint értékű kivitelezési munkálatokat is - az eredmény a hétfői Közbeszerzési Értesítőben jelent meg.




Újbuda visszaadja a Citadellát az MNV-nek

Újbuda önkormányzata a december 19-én megszületett testületi döntés értemében visszaadja a Citadella vagyonkezelői jogát a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt.-nek (MNV) - közölte az önkormányzat.





Felújították a szigligeti várat

Átadták csütörtökön a 302 millió forintból megújított szigligeti várat. Az ünnepségen Navracsics Tibor miniszterelnök-helyettes úgy fogalmazott: a vár fejlesztése szép példája annak, hogy a Balaton egyik legszebb pontján élő közösség hogyan tud élni a történelmi múlt adta lehetőséggel.



Na itt tuti jó áron lehet ingatlant venni

Görögországban a gazdasági válság öt évvel ezelőtt történt kirobbanásához képest mintegy 37 százalékkal zuhantak az ingatlanárak. Akinek esetleg van befektetni való pénze, annak jó befektetés lehet egy görög ingatlan, ugyanis a görög gazdaság a következő 1-2 évben megindulhat a kilábalás útján.


OC: minimális mozgás várható csak a lakáspiacon

A lakáspiacon a válság óta évente 85-90 ezer ingatlan cserél tulajdonost, a szám jövőre sem változik, legfeljebb minimálisan emelkedik az Otthon Centrum (OC) ingatlan franchise hálózat szerint. Fellendülésre csak középtávon, 2-3 éves távlatban számítanak.